Emlékezés a szabadságharc hős vértanúira

Október hatodika – immár több mint százötven éve – a gyász és a hősökre emlékezés napja. A mai politikusoknak ugyanaz a kötelességük, mint amiért akkor küzdött a nemzet: demokratikus eszközökkel, tiszta erkölccsel és a jogállamiság normáival, közösen vezetni vissza Magyarországot Európába, ahová ezer éven át mindig is tartozott – jelentette ki Szili Katalin házelnök az aradi vértanúkra emlékezve hétfőn, az Országgyűlés plenáris ülésének kezdetén. Hőseink emlékéhez méltatlan a civakodás – tette hozzá a házelnök. Szerinte bennünket nem az elnyomói zsarnokság, nem a nemzeti identitásunkat megnyomorító külső birodalom kényszerít, hanem a választók. Úgy vélte, hogy ezt követeli az elnémított hősök emléke is. Az ő összefogásuk, tábornokok és honvédek, arisztokraták és közrendiek egyetlen közös célért folytatott küzdelme figyelmeztessen bennünket: a politikussá emelő nép bizalmával nem élhetünk vissza, közös sorsunkat, közös nemzetünk jövőjét nem szabad százfelé szakítanunk – szögezte le a politikus.

– Azt szeretnénk, azt kívánjuk, és azt akarjuk, hogy 1849. október 6. hőseinek emlékére ismét álljon Aradon a Szabadság-szobor – jelentette ki a kormány nevében koszorúzó Hiller István kulturális miniszter hétfőn Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen. Az eseményen elhelyezte a megemlékezés virágait Mádl Ferenc köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is.

Hiller István kulturális miniszter ünnepi beszédében rámutatott arra: bár a fegyveres küzdelem elbukott, mégis eredményt hozott a XIX. és később, a XX. században is. Mint mondta, nem bántja önérzetünket, ha az aradi Szabadság-szobor mellé szoborba önthetjük valódi történelmi eseményeinket is, közös közép-európai múltunkat.

„Ha a szobor Kossuth és Balcescu kézfogását örökíti meg, szívesen vállaljuk. Ez azonban nem helyettesíthet, nem pótolhat, csak teljesebbé tehet” – tette hozzá, utalva arra a román politikusra, aki 1849 májusában tárgyalásokat kezdett Kossuth Lajossal a magyar–román megegyezésről, majd alá is írtak egy megbékélési tervezetet, de a végrehajtást az orosz csapatok előrenyomulása nem tette lehetővé. A kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy nincs jövő múlt nélkül, s a múlt tisztelete a jelenben biztos alapot jelenthet a jövőre.

A megemlékezésen koszorút helyezett el Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Havril András altábornagy, Polt Péter legfőbb ügyész, Schiffer János főpolgármester-helyettes tisztelegve gróf Batthyány Lajos, Magyarország első felelős miniszterelnöke, az 1848–49-es szabadságharc kivégzett tábornokai és ismeretlen hősei előtt.
A fiumei úti sírkertben tartott megemlékezést követően a Batthyány-örökmécsesnél tartottak koszorúzási ünnepséget.
Vidéken is számos megemlékezést tartottak. Az aradi várbörtönben elhunyt Lenkey János honvéd tábornokra emlékeztek az aradi vértanúk nemzeti gyásznapja alkalmából hétfőn Egerben, a tábornok sírjánál.

A Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvivő testülete és különböző erdélyi polgári egyesületek által szervezett vasárnapi aradi emlékező rendezvények után tegnap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csúcsvezetőségének tagjai rótták le kegyeletüket a Maros-parti városban a tizenhárom vértanú tábornok emléke előtt, különböző magyarországi politikusokkal együtt. Délelőtt az aradi minorita templomban sok százan vettek részt a Csiszér Albert brassói római katolikus kanonok által celebrált szertartáson, melyen jelent volt Lévai Katalin tárca nélküli miniszter, Dávid Ibolya MDF-elnök, Németh Zsolt Fidesz-alelnök, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője, Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövet és Cseh Áron kolozsvári magyar főkonzul is. Ezt követően a minorita rendház udvarán, az 1999 óta ott lévő Szabadság-szobor előtt rendezett ünnepségen Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet elnöke arról beszélt, hogy az emlékmű nemcsak a magyar, hanem az egyetemes szabadság szimbóluma. Elhangzott, hogy a köztérre vissza nem helyezett szoborcsoport restaurálása már befejeződött. Király köszönetet mondott mindazoknak, akik a szobor felújítását és visszaállítását anyagilag támogatták.

Délután hagyományosan az egykori vesztőhelyen álló obeliszknél folytatódott az október 6-i rendezvény – felszólalásokkal, koszorúzással. A Szabadság-szobor vissza nem helyezése miatt kialakult helyzetben, miután az RMDSZ-szel együttműködési megállapodást kötött román kormánypárt, illetve maga a kabinet megszegte az erre vonatkozó ígéretét, a szövetség elnöke beszédében többek között arról szólt, hogy a román politikai vezetők mind a mai napig félnek az aradi vértanú tábornokoktól. Markó Béla kijelentette: „Nekünk van mire emlékeznünk, van mit ünnepelnünk, van kire haragudnunk, de nem kell gyászolnunk”, mivel „él az aradi tizenhárom”, ugyanis „a halottaktól nem kell félni, csak az élőktől, márpedig az elmúlt hetekben mindannyiunk számára kiderülhetett, hogy a tizenhárom tábornoktól még ma is félnek egyesek”. A szövetségi elnök a továbbiakban rámutatott, hogy szerinte Romániában, Erdélyben elsősorban az életkörülmények foglalkoztatják az embereket, és a románok sem a magyarbarátság miatt haragudnának a kormányra, hanem a gazdasági helyzet miatt. „Magyarbarátságról egyébként ezekben az októberi napokban igazán nem beszélhetünk” – folytatta a szónok, aki tragikomikusnak nevezte, hogy a huszonegyedik század elején a román hatalmasságok még mindig ennyire rettegnek mártírjainktól. „Mintha a Szabadság-szobor lenne a magyar Gólem, amely éjszaka életre kel, és ki tudja, mit művel, ha magára hagyják. Biztosan ezért kell őrt állítani melléje, egy másik szobrot vagy emlékművet, hogy ne maradhasson egyedül. Hogy nehogy legyen egy tér valahol ebben az országban, amely a magyar múltat idézi, miközben ma is él itt több mint másfél millió magyar” – mondta az RMDSZ vezetője, aki leszögezte, hogy „mi nem örülünk a megbékélési park ötletének, mert a Szabadság-szobor egymagában is kifejezi a megbékélés gondolatát, de így vagy úgy a szobornak állnia kell”. Úgy vélte, hogy mivel a szobor az egész magyar nemzet szimbóluma, a magyar kormánynak is tárgyalnia kell róla a továbbiakban is, minél sürgősebben. „Azt pedig végképp nem fogadjuk el, hogy Erdély-szerte ne legyen helyük a mi szobrainknak. Erdély a miénk is. Mi otthon vagyunk Aradon is, másutt is Erdélyben. Tessék ezt tudomásul venni, tessék ezt megtanulni, mert csak így lehetséges az együttélés és a megbékélés” – üzent az aradi vértanúk obeliszkje mellől Bukarestbe a romániai magyar szervezet vezetője.

Tegnap szerte a Vajdaságban megemlékeztek az 1948–49-es szabadságharc mártírjairól, az aradi vértanúkról. A központi ünnepségre az idén is a Nagybecskerek melletti Elemérben található Szent Ágoston-templomban, Kiss Ernő mártír honvéd tábornok sírjánál került sor. A délvidéki magyar szervezetek és pártok elöljárói mellett részt vett az ünnepségen Szabó Béla, a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke, Pandur József, Magyarország belgrádi nagykövete és Huszár János szabadkai főkonzul. Szabó Béla azt hangoztatta, hogy 1848–49-ben erkölcsileg a szabadságharc hősei arattak győzelmet, s ebből a magyar nemzet ma is erőt merít. „Most rajtunk a sor, hogy a nemzetet szellemileg és lélekben egyaránt egybekovácsoljuk oly módon, hogy közben ne sérüljenek sem emberi méltóságukban, sem büszkeségükben más nemzetek” – mondotta Szabó. Józsa László, a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt hangoztatta, hogy az aradi vértanúk a bosszú esztelenségének a jelképévé váltak. Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke szerint az aradi vértanúk emléke örökké él, mert a mártírok a magyarság hitét, reményét, szabadságszeretetét, az igazságosság utáni vágyát jelképezik. Magyarország EU-csatlakozása után olyan nemzetstratégiára van szükség – mondta –, amely a határon túli magyarság megmaradását biztosítja. Vasárnap és hétfőn a Vajdaság számos városában, egyebek mellett Bácstopolyán, Magyarkanizsán, Temerinben és Péterváradon tartottak emlékünnepségeket az aradi vértanúk tiszteletére. Zomborban a Magyar Polgári Kaszinó udvarán megkoszorúzták a város szülöttje, Schweidel József aradi vértanú emléktábláját.

A felvidéki magyarok is megemlékeztek az aradi vértanúkról, mindazokról, akik 1848–49-ben az életüket áldozták a szabadságért, Révkomáromban pedig letették a tizenhárom aradi vértanú emlékművének alapkövét. A Szlovákia keleti végein fekvő – ma már kizárólag szlovákok lakta – Margonyán az aradi vértanú, Dessewffy Arisztid honvéd tábornok nyughelyén, a Dessewffyek családi sírboltjánál a kassai magyarok vasárnap évek óta hagyománnyá vált ünnepségen rótták le kegyeletüket. A sírboltnál Tőkéczki László történész mondott beszédet. Hétfőn Pozsonyban, a Kecske-kapui temetőben nyugvó két pozsonyi mártírra, báró Jeszenák Jánosra és Rázga Pálra emlékeztek, ezúttal csak a felújított Rázga-síremlék előtt, mert a Jeszenák család sírboltja az elmúlt télen összeomlott. A pozsonyi magyarok megemlékezésén bejelentették: Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes kétszázezer korona állami támogatást különített el a Jeszenák-sírbolt felújítására, s ha a most kezdődő közadakozásnak köszönhetően összegyűlik a szükséges összeg, az életveszélyes épület a jövő évi megemlékezésig felújítható. A pozsonyi ünnepségen Gulyás Kálmán, a Miniszterelnöki Hivatal címzetes államtitkára szólt az egybegyűltekhez. Rázga Pál sírjánál Écsi Gyöngyi előadásában, Kováts Marcell tárogatókíséretével zengett a Kossuth-nóta.

A forradalom és szabadságharc utolsó bástyájaként kitartó Révkomáromban hétfőn ünnepélyesen lerakták az aradi tizenhármak emlékművének alapkövét, és a városháza előtti téren megkoszorúzták a várvédő Klapka György életnagyságú szobrát. A felvidéki magyarok számos más településen is megemlékezéseket tartottak: falusi temetők felújított honvédsírjainál és a rendszerváltást követő években felállított történelemidéző kopjafáknál adóztak a nemzeti gyásznapon.

Részletek Németh Zsolt aradi beszédéből
Eredeti szándékom szerint szoboravatóra jöttem volna ide, Aradra – Kossuth szavaival élve: a magyar Golgotára. Amikor néhány évvel ezelőtt a polgári kormány hathatós közreműködésével a vár sáncárkaiból előhoztuk az Aradon mártírhalált halt 13 magyar honvéd tábornok még sérülten, darabjaira szedve is méltóságteljes emlékművét, nyilván azzal a céllal tettük, hogy ismét felállítsuk, felavassuk – ott, ahová való, ott, ahol 1925-ig állt, azaz közterületen. Ezt a törekvést tette magáévá a magyar diplomácia, s foglalta bele 2001 októberében a magyar–román kisebbségi vegyes bizottság jegyzőkönyvébe, majd rövidesen az Orbán–Nastase-megállapodásba. Mindkettő rögzítette a Szabadság-szobor újbóli felállításának lehetőségét Arad város egyik közterén, mint ahogy rögzítette ezt a vezető román kormánypárt és az RMDSZ együttműködési megállapodása is. A városban civil szerveződés, majd a városi önkormányzat karolta fel az ügyet, a magyar kormányzat támogatásának kiegészítésére gyűjtés indult Romániában és Magyarországon. Anyaországi szakmai segítséggel romániai magyar szobrászok végezték Zala György művének restaurálását. Volt okunk tehát reménykedni, hogy együttesen végre begyógyíthatjuk a nacionalista gyűlölettel fűtött modern kori képrombolás okozta sebeket. A biztató kezdeteket és a folytatást követően az ügy a finisben megtorpant. Köszönhető ez nem mellékesen a magyar külügyi kormányzatnak, amely sikeresen megtanult kicsi lenni, s másfél év alatt immár vagy fél tucat látványos megaláztatást tűrt el a magyarországi kormányváltást illetően ismét offenzívába lendülő román diplomáciától. Még a Kempinski szállodabeli koccintás és a közösen levadászott több ezer réce sem tudta megmenteni Medgyessy Pétert az újabb rituális megaláztatástól. Sajnos nem vettük észre, hogy Medgyessy Péter önbecsülését ez zavarta volna. Minket sem zavarna, ha nem Medgyessy Péter volna a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Így azonban ünneplés és méltó megemlékezés helyett azzal kell számot vetnünk, hogy a magyar kormány megbékélési gesztuspolitikája nyilvánvaló kudarcot vallott…