Félelemmel teli várakozás

Nagy-Britannia számít a közép-európai orvosokra és a számítástechnikai szakemberekre, hiszen az Európai Unió nagy tagállamai közül egyedül ő nyitja meg jövő májusban korlátok nélkül a munkaerőpiacát. A visegrádi országok csatlakozásának közeledtével ugyanakkor nőnek a félelmek a romabevándorlás felerősödése miatt.

Eszterházy Virág
2003. 10. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több ezer orvos és egészségügyi alkalmazott hiányzik a brit egészségügyből, bár a kórházakban dolgozók egynegyedét jelenleg is a külföldiek teszik ki. Egyelőre kevés magyar orvos dolgozik hivatalosan Nagy-Britanniában, a munkáspárti kormány azonban reméli, hogy jövő tavasszal az új tagállamokból is sikerül egészségügyieket csábítani a szigetországba. Komputerszakértőket és mérnököket szintén várnak, hiszen ezek is hiányszakmának számítanak az Egyesült Királyságban. A munkavállalási engedély megszerzése hamarosan nem lesz gond, jövő év májusától a magyar állampolgárok is korlátozás nélkül vállalhatnak itt munkát, hiszen a brit kormány sok más tagállammal szemben megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok polgárainak. A brit belügyminisztérium által megrendelt szakértői vélemények ugyanis azt jelezték előre, hogy a közép-európai országokból diplomások érkeznek majd Nagy-Britanniába, míg a fizikai munkások túlnyomó része inkább Németországot és Ausztriát választaná.

A közeledő európai tagság kapcsán előtérbe kerülnek a visegrádi országok csatlakozásával járó „hátrányok” is. A BBC a napokban jelentette meg azt a tanulmányt, amely a bővítés apropóján járta körül a romakérdést. A probléma azért olyan jelentős már most is Nagy-Britanniában, mert a brit alkotmányos hagyományoknak köszönhetően ebben az országban nincs személyi igazolvány, s nagyon könnyű bárkinek, mindenféle okmányok nélkül, leélnie itt akár az egész életét. A Blair-kabinet újabban – főleg a terrorizmus veszélye miatt – reformokkal próbálja szigorítani az itteni idegenrendészeti és határőrizeti rendszert. A következő években bevezetnék a személyi igazolványt is, amelyben szerepelne az állampolgár ujjlenyomata, és felállítanának egy új határőrizeti és migrációs szervet is.

A bővítéssel azonban csak tovább fokozódik a britek gondja, hiszen olyan országok lépnek be az unióba, amelyek nagy számú cigány népességgel bírnak. A közép-európai országok csatlakozását követően pedig az említett államokból érkező romáknak is ugyanolyan gazdasági és szociális jogaik lesznek, mint bármely más európai uniós polgárnak. Szabad letelepedési joggal rendelkeznek majd, valamint szociális és egészségügyi ellátásban is részesülhetnek. A brit parlament felsőházában Lord Avebury liberális képviselő vetette fel nemrég a problémát, kijelentve, hogy a már amúgy is túlfeszített belügyi szerveket nem érdemes a menedékkérelmek elbírálásával megterhelni, amikor májustól minden megváltozik. Éppen ezért inkább arra az eshetőségre kell felkészülni, hogy mi történik akkor, ha a törvényesen érkező romák zavarokat okoznak a brit szociális, egészségügyi és oktatási rendszerben. A menekültügyi kérelmeket ennek ellenére továbbra is elbírálják, Newcastle-ban például 150 roma család várja a döntést, amely előreláthatólag a kiutasítás lesz. Thomas Acton, a greenwichi egyetem szakértője szerint a cigányság főleg azért jelent nagy szociális problémát, mert a romák több mint 400 esztendeje az illető helyi társadalomból kiközösítve élnek.

A probléma fontosságát jelzi, csak 2002-ben 1365 cseh roma kért menedékjogot Nagy-Britanniában, ezek közül tízen kaptak ideiglenes letelepedési engedélyt, a többieket valószínűleg kitoloncolják. Jövő májusban azonban, mint az Európai Unió bármely más állampolgárai, visszatérhetnek, szabadon letelepedhetnek, és kérhetik a nem is olyan kevés szociális segélyt.

Vándorlás
Bizonyos politikai csoportok biztatására a szlovákiai romák lakókocsikat vásárolnak abból a célból, hogy az uniós csatlakozás után az EU gazdagabb nyugati tagországaiban folytassák nomád életmódjukat – állítja a privigyei cigány önkormányzat vezetője. Marek Balaz csak Privigyén hét olyan népes cigányfamíliát ismer, amely úgy döntött, hogy a 2004. május 1-jei csatlakozás után az Európai Unió nyugati tagországaiba távozik Szlovákiából. (MTI – Panoráma)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.