Honvágytól gyötört amerikai katonák

A közelmúlt híradásai gyakorta számoltak be a hosszú hónapok óta Irakban állomásozó, s a folytonos fenyegetettségtől, fáradságtól és honvágytól gyötört amerikai katonák körében megfigyelhető elégedetlenségről, a sereg moráljának rohamos romlásáról. A háborús műveletek befejezte óta szűnni nem akaró erőszakos események egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a kimerült, s minden bizonnyal az egész küldetést a pokolba kívánó fegyveresekre. Minderre mi sem jobb példa, hogy az amerikai napilapok értesülései szerint a pszichikailag igencsak megviselt katonák megsegítésére Irakba küldött pszichológus csoport az eddig megvizsgált hétszáz „páciens” közül közel ötszázat rögvest haza is küldött.
A pszichológusokra főként egy igen súlyos „válságjelenség” miatt volt szükség, ugyanis a közel-keleti országban szolgáló amerikai katonák körében az utóbbi időkben jelentősen megszaporodott az öngyilkosságok száma. Az elmúlt fél évben a hivatalos adatok szerint tizennégyen vetettek véget önmaguk életüknek, de azt a katonai vezetők sem tagadják, hogy tucatnyinál is több gyanús, illetve eddig ismeretlen okból bekövetkezett haláleset is történt. A hadsereg szakértői rámutattak, még ha csak az előbbi adatot vesszük figyelembe, az is mintegy másfélszerese az eddigi statisztikák által kimutatottnak. Figyelembe véve, hogy a halálesetek döntő többsége a háborús hadműveletek befejezése, vagyis május eleje után történt, feltehetően a kilátástalanság és a stressz játszhatott közre a feszült és elkeseredett katonák végzetes döntésében. Félő, hogy a sokakban egyre elmélyülő depresszió, s a fegyverek állandó közelsége tovább ronthat a helyzeten. A szeretteiket immáron nyolcadik hónapja nélkülöző amerikai katonacsaládok talán nem is mindig tudják pontosan felmérni, mi mindenen megy át Irakban rekedt családtagjuk. Az amerikai média torz tükre – tisztelet a kivételnek – nem adott számukra pontos képet, a legfontosabb kapocs a katonák és családjaik között éppen ezért a levelezés maradt. Legalábbis eddig, hiszen a napokban már a korábban biztos információforrásnak vélt „személyes” írások hitele is erősen megkérdőjeleződött.
A botránygyanús történet azzal vette kezdetét, hogy egy, a fiára oly büszke amerikai család elküldte a rég nem látott családtag egyik levelét egy amerikai újság szerkesztőségébe, ahol úgy döntöttek: a hatalmas sikerekről, s a fáradság ellenére töretlen lelkesedésről beszámoló írást közzé is teszik a lapban. Azonban számos más család is megtette ezt a „hazafias” lépést, s csodák csodájára a regionális lapokban megjelent levelek gyanús egyformaságot mutattak. Egy ilyen állevél nem sokkal később még a Boston Globe szerkesztőségébe is eljutott.
A hadsereg eddig ugyan nem vallotta be a csalást, de egyre valószínűbbé válik, hogy az egyenleveleken szereplő aláírások vagy hamisak, vagy valahogyan kikényszerítették azokat. A manipulációs rendszer működtetői nyilván jó ötletnek tartották, hogy a hadjárattal szemben egyre szkeptikusabb amerikai lakosságot „jó hírekkel” örvendeztessék meg. Hamis tudósítások, show-műsorrá varázsolt riportmagazinok, szívhez szóló, ám valótlan történetekről – mint például Jessica Lynch közlegény megmentéséről – szóló beszámolók után tehát egy újabb homokszem került a gépezetbe.