Évtizedek óta „a közélet értő és értékkel értékelő szemlélője, a közírói toll – újabban persze a billentyűzet – vitézi forgatója; vitéz tapolylucskai és kükemezei Bánó Attila benne él a történelemben” – írja róla Szabados György történész a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikáit tartalmazó Jobb című kötet előszójában. Ugyanakkor a 2007 óta nyugdíjas újságíró már nem kizárólag publicisztikákat, hanem könyveket is – főként történelmi ismeretterjesztő műveket – ír.

Erre predesztinálta patinás történelmi családja, 

 Egyik rokona a Horthy Miklós kormányzó által 1920-ban létrehozott Vitézi Rend egyik első törzskapitánya volt, ő maga pedig a napjainkban is működő legitim Vitézi Rend historicus székkapitánya.

Bánó Attila esetében azonban nem csupán arról van szó, hogy „a nemesség kötelez”, hanem arról is, hogy – Németh Lászlót idézve – „nemes az, aki kötelezi magát”. 

 Többoldalú emberi és szakmai megbecsülését mutatja, hogy 2022-ben Habsburg-Lotharingiai József Károly királyi hercegtől, a legitim Vitézi Rend főkapitányától lovagkeresztet, a Protestáns Újságírók Szövetségétől pedig Rát Mátyás életműdíjat kapott.

Az elmúlt két évtizedben Bánó Attila munkásságában átvette a főszerepet a történetírás: húsz könyve látott napvilágot, vagyis évente átlagosan egy kötet a termése. Ezek túlnyomó többsége történelmi feldolgozásokat, novellákat, élettörténeteket, publicisztikákat tartalmaz. Bár nem hivatásos, hanem – mint e sorok írója is – jó értelemben vett műkedvelő történész, úgy véli, 

 („Ahány ember, annyi emlékezés”, írja önéletrajzi regényében.) A történeti tárgyú könyvek úgy tartalmazzák a történelmi eseményeket és személyeket, ahogyan a szerzőjük látta, vagyis nincs teljes és csalhatatlan, így végleges, vitathatatlan történelmi tudás, amint az emlékezet sem az.

Bánó (is) szembesült azzal, hogy mennyi mindent tudunk ma másként, mint amit (az előző, szocialista rendszerben) folytatott tanulmányaink és az akkori tömegtájékoztatás alapján korábban hitelesnek tartottunk, de sajnos azzal is, hogy mennyi minden nem fér bele azóta sem a történelemoktatásba és a történelemről folyó szaktudományos diskurzusba. Ezért végtelenül hálás „a régebbi korok, illetve a jelenkor hangyaszorgalmú krónikásainak, történészeinek, levéltárosainak, akiknek lelkiismeretes, olykor egész életet átfogó, áldozatos munkája nélkül ma nem válogathatnánk a gyakran elfeledett szellemi kincsek között. Szerencsére van mit felmutatni, őrizni és továbbadni, hiszen hatalmas, anyagiakban nem mérhető értékek birtokában vagyunk.”

Barátunk és kollégánk nyolcvanévesen sem vonul nyugalomba, amit a lapunkba hetente írt publicisztikái mellett az is bizonyít, hogy várhatóan néhány hét múlva megjelenik legújabb könyve. Az Észak-Erdély hazatért, 1940 című képes album, négyszáz korabeli fekete-fehér és színes fotóval, dokumentumokkal és térképekkel kiegészítve, bemutatja azt a boldogságot, amit százöt éve elszakított és nyolcvanöt éve hazatért erdélyi testvéreink éreztek azokban a nagyszerű történelmi pillanatokban, amelyekre már csak kevés élő nemzettársunk emlékezhet.

Isten éltesse 80. születésnapján Bánó Attilát, és egyúttal azt kívánom, hogy az írás is éltesse, mert amíg ír, addig biztosan élni fog!