Kárpátalja: Vörös rózsa rend

Kárpátalján ma a magyarság két jelentős szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a múlt esztendei parlamenti választásokat követően újjáélesztett Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) köré tömörül. Közülük most az utóbbi van nyeregben, újfent azokat igazolva, akik szerint az Ukrajnában élő magyarság képviseletében az a szervezet kerül helyzeti előnybe, amelyik számára kedvezően alakulnak a parlamenti választások Ukrajnában és Magyarországon egyaránt.
Több mint egy évtizeden keresztül ez a kivételes szerep kétségkívül az 1989-ben megalakult KMKSZ-nek jutott, jóllehet egységén az első repedések már azt követően megjelentek, hogy a választmány tagjainak közel egyharmada 1992-ben létrehozta a maga „demokratikus platformját”, amely ellen kezdetben az elnökség sem emelt kifogást. Az új képződmény tagjai elsősorban annak hangsúlyozásával igyekeztek bizonyítani eljárásuk helyességét, hogy a szövetségen belül helyük van mindazoknak, akik vállalják magyarságukat, és hajlandók tenni is érte. A platform tagjai azonban még abban az évben távoztak a szövetségből, azzal indokolva lépésüket, hogy a KMKSZ vezetését diktatórikus klikk ragadta magához, amelyik kirekeszti a közép- és alapszintű szervezeteket a döntéshozatalból. Ezen mindenekelőtt az anyaországból érkező támogatások és juttatások elosztásának ellenőrzését kellett érteni.
Ezt követően egymás után jöttek létre a különböző érdekvédelmi szervezetek. Ám súlyuk és befolyásuk eltörpült a KMKSZ tekintélye mellett. Noha létrehozták a Kárpátaljai Magyar Szervezetek Fórumát (KMSZF vagy Fórum), és megőrizték tagságukat abban az UMDSZ-ben is, amely a KMKSZ kezdeményezésére jött létre, a kiéleződő belső ellentétek hatására a szövetség felfüggesztette az UMDSZ tevékenységét, és megkérdőjelezte vezetőségének legitimitását. Ám a KMKSZ-be és a Fórumba tömörült szervezetek között idővel oldódott a feszültség, a magyarság nemzeti ünnepeiről már együtt emlékeztek meg.
Az éveken át tartó „hideg békének” azonban a múlt esztendő tavaszán befellegzett. A megannyi indulatot gerjesztő és sok találgatásra okot adó parlamenti választási küzdelem (az eredmény eldöntésébe a bíróságot is bevonták; lásd a Kovács Miklós KMKSZ-elnökre és az Egyesített Ukrán Szociáldemokrata Párt [SZDPU/o] színeiben ringbe szálló Gajdos Istvánra leadott voksok összeszámolását!) ugyanis olyannyira elmérgesítette a helyzetet a két szervezet között, hogy tagjai ma köszönő viszonyban sincsenek egymással. A KMKSZ az eredmények meghamisításával vádolta meg ellenfelét, mivel a bíróság történetesen azon a négy településen semmisítette meg az eredményeket, amelyek döntő többséggel Kovács Miklósra voksoltak.
A parlamenti mandátumhoz hozzájutott UMDSZ viszont nagy lendülettel látott hozzá a szervezet megerősítéséhez, amit több tényező szerencsés egybeesése is motivált. Vezetői szerint a legnagyobb lökést az adta, hogy az addigi kollektív tagság mellett bevezették az egyéni tagság intézményét is. Egyszersmind a szövetség élén a parlamenti mandátumának elvesztésébe belefásult Tóth Mihályt az igen ambiciózus Gajdos István váltotta fel, aki történetesen a négy évvel korábban éppen Tóthot legyőző KMKSZ-elnökkel, Kovács Miklóssal szemben szerezte meg a parlamenti képviseletet. Ám az UMDSZ felfuttatásában sokkal nagyobb szerepe volt annak, hogy a KMKSZ-szel évek óta szoros intézményes kapcsolatokat is fenntartó Fidesz – Magyar Polgári Párttal szemben az MSZP–SZDSZ koalíció nyerte meg a magyarországi választásokat; illetve hogy Leonyid Kucsma ukrán államfő az elnöki adminisztráció vezetését annak az Egyesített Ukrán Szociáldemokrata Pártnak az elnökére, Viktor Medvedcsukra bízta, amelynek képviseletében és hatékony támogatásával Gajdos István is parlamenti mandátumot szerzett. A baloldali magyar koalíciónak ugyanis nagyon jól jött többek között a státustörvény kilúgozásánál a KMKSZ ellensúlyozására az UMDSZ támogatottsága. Másfelől pedig kedvezően alakult az ukrán belpolitikai helyzet az UMDSZ számára, hiszen aligha vonható kétségbe, hogy az elnök „vaskancelláraként” emlegetett Medvedcsuk is minden támogatást megad ahhoz, hogy Gajdos „eredményesen képviselhesse” a kárpátaljai magyarok érdekeit. Az elnöki adminisztráció vezetőjének köszönhetően röviddel a választások után Kárpátalja vezetése is teljes egészében a „vörös rózsa rend” kezébe került, sőt a kormányban is több posztot, így például a kárpátaljai magyarokat közvetlenül érintő oktatási tárca vezetését is a szociáldemokraták töltik be (személy szerint Vaszil Kreminy akadémikus).
Az UMDSZ térnyerésével egy időben a sajtón keresztül megkezdődött a KMKSZ lejáratása is, amelyet Kovács Miklós nyílt agressziónak, sárdobálásnak, a születési rendellenességgel életre hívott UMDSZ mesterkedésének nevezett. Hangsúlyozta: az önmagát magyarnak és demokratikusnak beállító szervezet valójában az SZDPU/o csatlósa, ami mindenekelőtt azzal a veszéllyel jár, hogy a kárpátaljai magyarokat beskatulyázzák, és a szocdemholding szolgálólányaként könyvelik el.
A KMKSZ állítását látszik igazolni a kijevi Zerkalo Nyegyeli hetilap értékelése is, amely szerint az egyesített szociáldemokrata pártban uralkodó vasfegyelemmel legfeljebb a kommunisták szervezetére jellemző diszciplína vetekedhet. Az újság szerint a párt vezetése, illetve politikai bizottsága nem csupán a párt általános stratégiai és taktikai feladatait szabja meg, hanem a tagok kötelezettségeinek és viselkedésének normáit is, ami ez esetben azt jelenti, hogy gondolkodni és cselekedni is csak úgy lehet, ahogyan azt a párt előírja. Aki pedig nem így tesz, annak a pártfegyelem megsértéséért vállalnia kell a felelősséget és a következményeket. Ezt szemlélteti a párt egyik korábbi frontemberének számító Olekszandr Zincsenko esete, akinek mindössze annyi volt a vétke – legalábbis a hivatalos közlemény szerint –, hogy az egyik kérdésben nem úgy szavazott a parlamentben, ahogyan a párt vezetése utasította a frakció tagjait. Ez pedig megbocsáthatatlan bűn, amire az SZDPU/o politikai bizottsága a renitenskedő „elvtárs” kizárásával tett pontot, jóllehet Zincsenko személyében nem olyan párttagról van szó, akiből tizenkettő egy tucat, hanem a parlament elnökhelyetteséről, aki ráadásul néhány héttel korábban még a párt első elnökhelyettesének tisztségét is betöltötte. Ez utóbbi posztjáról azért állt fel, mert számos kérdésben nem értett egyet a párt vezetésével, illetve a pártban uralkodó „emberi és erkölcsi normákkal”.
Hogy aztán a kibékíthetetlennek tűnő ellentétek végül is mihez vezetnek, egyelőre nehéz lenne megmondani, ám könnyen előfordulhat, hogy a szembenállás miatt végül azoknak a sorai gyarapodnak, akiknek egyszer csak elegük lesz a belmagyar vitákból, és hátat fodítanak mindkét szervezetnek. A feszültségek feloldásának ugyanis szinte semmi esélye legalább a jövő év októberére tervezett ukrajnai elnökválasztásig, ami viszont újra átrendezheti a kárpátaljai belpolitikai palettát.