A módosító csomag tartalma megosztotta mind a román politikai osztályt, mind az erdélyi magyar kisebbséget. Többségi oldalon a szélsőséges nacionalista Nagy-Románia Párt ellenzi hevesen a változtatásokat – elsősorban a kisebbségi jogok jelzett értelmű alkotmányos rögzítése miatt. A hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve maga a kormány ugyanakkor soha nem látott méretű kampányt folytatott a minél nagyobb részvétel és az igennel való szavazás érdekében, mivel úgy érzi, politikailag óriási veszteség érné, ha nem gyűlne össze az érvényességhez szükséges számú voks (a szavazásra jogosult állampolgárok számának ötven százaléka plusz egy).
Az erdélyi magyarság politikai szervezete, a PSD-vel egyre nehezebben, de még együttműködő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szintén minden erejével a részvételre és az igen voksok leadására buzdít, ezt azzal indokolva, hogy a parlamentben nehéz csaták árán sikerült több kisebbségvédelmi jellegű módosítást átvinnie. Nem változik viszont az 1991-ben elfogadott alkotmány első cikkelye, amely Romániát többek között nemzetállamként definiálja; ez volt az oka annak, hogy tizenkét évvel ezelőtt az erdélyi magyarság egyöntetű nemmel szavazott az akkori referendumon. Ugyanebből az okból kifolyólag szólította fel a közösség tagjait a nemmel szavazásra Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, illetve az ő neve által fémjelzett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményező testülete is.
A katolikus egyházi elöljárók az igennel való szavazásra buzdítottak, a protestáns egyházfők mindenki lelkiismeretére bízták, hogy a két kocka közül melyikbe pecsételnek, a királyhágó-melléki református püspök pedig a nemet javasolta.
***
Magyarországi voksok. Október 18-án és 19-én a romániai alkotmánymódosító népszavazás alkalmából a román állampolgársággal (is) rendelkező személyek Magyarország területén Budapesten, a román nagykövetség épületében (Thököly út 72.) és Románia kulturális központjában (Izsó utca 5.), Szegeden, a román főkonzulátuson (Kelemen utca 5.), valamint Debrecenben, a Piac utcai középiskola épületében szavazhatnak. (MN)

Brutális gázolás Tatán, mentőhelikopterrel szállították kórházba egy nőt