Minden jót, Mónika!

A mozgalmi anekdota szerint Rajk László újratemetésén hangzott el a klasszikus mondat: De közénk lövetne a Laci, ha látna bennünket! A baloldali rendfenntartó filozófia azóta kényszerűen sokat finomodott, ám Rajk és Lamperth belügyminiszteri stílusában szembetűnően sok a közös vonás. Igaz, a tavalyi Erzsébet hídi csatában viszonylag kevés vér folyt, elenyésző számú újságírót vertek meg az egyenruhások, s csupán egyetlen rendőr fogta szolgálati pisztolyát a fegyvertelen tüntetőkre. Közép-ázsiai köztársaságokban ilyesmire az ember fel sem kapná a fejét, az intézkedéssorozat el sem érné a sajtó ingerküszöbét. Így, október huszonharmadika előtt, az ötvenhatos sortüzek áldozataira is emlékezve azonban valahogy érzékenyebb lesz az ember a belügyi anomáliákra.
Az Erzsébet híd ugyanis korántsem volt egyedi eset a Medgyessy-kormány ideje alatt az emberi jogok és a sajtószabadság lábbal tiprása tekintetében. A Kvassay hídnál történt affér azt mutatja: noha a liberális nyilvánosság, amely az eseményeket rendre szelektív alapon ítéli meg, nem is nagyon akart tudomást venni a tényekről, azok változatlanul makacs dolgok.
Október 2-án reggel tíz tüntetőt vettek őrizetbe „közterületen, nyilvános helyen való rendzavarás” miatt, amiért „az eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben engedetlenséget tanúsítottak”. A szabálysértési törvény értelmében indokolt esetben ez 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal vagy akár hatvannapos elzárással is büntethető. Az indokoltságot a másnapi, október 3-i gyorsított bírósági eljárásnak kellett volna alátámasztania, ám a tízórás tárgyalást követően végül mind a tíz vádlottal szemben megszüntették az eljárást, bizonyítottság hiányában.
Győzedelmeskedett az igazság – lélegezhetnénk fel, ám az ördög a részletekben lakozik. Kőszegi M. László, az internetes Hungária Televízió munkatársa rögzítette saját őrizetbe vételét. A szabadelvű sajtó annak idején, amikor Deutsch Tamásék prágai lefogásakor a kamerát egymásnak dobálták a stáb tagjai, hogy kimenekítsék a dokumentumértékű filmkockákat, ezt a fajta civil kurázsit még Pulitzer-díjra alkalmas teljesítménynek ítélte. Kőszegi viszont interpretációjukban már csak izgága tévés, aki magának keresi a bajt. (Ráadásul afféle korunkbéli Fekete Dobozként ő és társai dokumentálták az Erzsébet hídi csata estéjének drasztikus történéseit is, amire a profi tévétársaságoknak nem volt érkezésük.) A szalag rögzíti, milyen agresszivitással fordul a tévéshez az intézkedő rendőr, hogyan utasítja el a felmutatott sajtóigazolványt, s az újságíró határozott tiltakozása ellenére, ellentmondást nem tűrően parancsolja be a munkáját végző tudósítót a rendőrségi szállítóautóba. A személyesen intézkedő Hamar Károly alezredes a tárgyaláson feltett kérdésre, miszerint tudta-e, hogy a sajtómunkát végző újságírót hivatása gyakorlása során a közérdekű bejelentést, illetőleg javaslatot tevő védelmére vonatkozó jogszabályokban meghatározott védelem illeti meg, azt válaszolta: most már tudja. És az ilyen cinikus (vagy tájékozatlan) alezredesek tartanak eligazítást intézkedés előtt a tiszthelyetteseknek…
Ha mindez csupán a sajtószabadság iránti demokrata túlérzékenység volna, vegyük az általános emberi jogokat. Kőszegi M. László a Gyorskocsi utcában a rendőrorvosnak lediktálta az összes medicina nevét, amit szednie kell. (Nem hipochonderről van szó: három bypass-műtét után szívgyógyszerekre szorul.) Bár az orvos határozott ígéretet tett arra, hogy ezekkel ellátják őrizetben tartása alatt, erre nem került sor. Csütörtök délelőtt tíz és péntek este tíz között harminchat óra van: ha a tévés ezalatt ne adj’ isten elhalálozik, vajon felajánlotta volna lemondását Lamperth Mónika belügyminiszter?
Lehetne azt mondani, hogy egyszerű feledékenységről, hivatali mulasztásról van szó, ám a megkülönböztetett bánásmód korántsem egyedi. A Hungária Televízió másik munkatársa, Kiss Judit éjszakára sem matracot, sem takarót nem kapott a fogdában: a pőre fapadon kellett aludnia. Alaposan megfázott, a hidegtől görcsbe rándult lábakkal ébredt, de nincs hír arról, hogy Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság vezetője nemzetközi sajtótájékoztatón adott volna hangot felháborodásának a politikai színezetű, embertelen hatósági bánásmód miatt.
A bírósági eljárás során a védelem bizonyítani tudta: a helyszínen nem volt rendzavarás, s olyan rendőrhatósági intézkedésről sem lehet beszélni, amelynek bármelyik jelenlévő ellenszegült volna. Az elhangzottak alapján a jogtalan és megfélemlítést célzó előállítás olyan operatív intézkedés eredménye volt, amellyel ráálltak azokra a politikailag ellenségesnek tartott személyekre, akik már a tavalyi hídlezárás idején látókörbe kerültek. A tanúskodó rendőrök szolgaian ismételgették betanult mondataikat arról, hogy a járdán demonstrálók akadályozták a főút és a közeli kihalt benzinkút forgalmát, ám pechjükre a hatóságnak ki kellett adnia az elkobzott videofelvételt, amely állításaik ellenkezőjét bizonyította.
A bírót nem hatotta meg a vád kétségbeesett és mondvacsinált érvelése, hogy a felvétel azért nem használható fel a bizonyítási eljárásban, mert az elfogult (!), hiszen az egyik eljárás alá vont személy készítette. Mint kiderült, az történt, hogy mintegy tíz ember a többiektől leszakadva, szabályosan a járdán sétált a Weiss Manfréd Kórház felé, hogy ott tájékozódjon a tervezett kórházbezárás miatt kialakult helyzetről. Egyiküknél a rendőri átvizsgálás során kibontott nemzetiszín zászló volt; emiatt száz méteren belül több ízben igazoltatták. A nemzeti lobogó látványából a rendőrök be nem jelentett demonstrációra következtettek, s az érintetteket távozásra szólították fel. Ennek eleget is akartak tenni, ám megakadályozta ebben őket Hamar alezredes, a zászló bevonását követelve tőlük. Erre hangzott el az a replika, hogy nemzeti jelképpel nem tilos járkálni az utcán. Az ellenvetést ellenszegülésnek tekintve egy embert megbilincselve és további kilencet szállítottak be az előkészített rabomobilba.
Ha a politikai elfogultság nem volna nyilvánvaló, elég annak a rendőrnek a tanúvallomására utalni, aki kérdésre azt mondta: ha az illető csoport a Medgyessy-kormányt éltette volna, nem intézkedik, hanem velük éljenez. További bájos adalék, hogy a csepeli rendőrkapitányság aulájában – amely a jogtipró intézkedésben érintett – újfent látható az egész falat betöltő, korábban szemérmesen eltakart freskó büszke traktorosokkal, a Minden hatalom a dolgozó népé felirattal, az egy méter átmérőjű Kádár-címerrel, amin éppúgy ábrázoltatik az önkényuralmi jelképnek számító vörös csillag, mint a festett Parlamenten. Elképzelhető, milyen lelki és politikai nyomásnak teszi ki magát, aki e törvénytelen ábrázolás tövében keresi a törvényességet…
Summa summárum: az elvben politikasemleges rendőrség politikai rendőrségként működik; miközben a nemzeti lobogót rendbontó jelképnek tekinti, a tiltott vörös csillagot piedesztálra emeli; az emberi jogokat politikai hovatartozás szerint adagolja; miután pedig mindez kiderül, a baráti sajtó – félretéve híres jogérzékét – mindezt agyonhallgatja. Mit is mondhatnánk minderre: minden jót, Mónika!