Minden az MP3-mal kezdődött. Talán emlékszünk még, micsoda elképesztő technikai bravúrnak tartottuk annak idején, hogy egyetlen CD-re két hagyományos bakelitlemeznyi hanganyagot sikerül felraknunk. A lemezkiadók természetesen tiltakoztak, fenyegetőztek, és a könnyűzenei iparág végét jósolták. Aztán a CD divat lett, a lemezkiadókat pedig lecsöndesítették a bankszámláik állapotáról érkező havi jelentések.
Ekkoriban komoly technikai problémával kellett szembenézniük mindazoknak, akik megpróbálkoztak a CD-ről kimentett zeneszámok internetes továbbításával. A CD-re égetett digitális hangállomány (track) ugyanis túl nagy volt: a dalok 30–40 megabájtnyi helyet foglaltak el, ráadásul a felhasználók zömmel 56,6 kilobájt/szekundum sebességre képes telefonos neteléréssel rendelkeztek, vagyis egyetlen produkció letöltése optimális esetben is másfél–két órát vett igénybe. A gondokat az MP3 formátum orvosolta, mivel a speciális fájltípus a CD-számokat eredeti méretük tizedére tömörítette. Az eljárás lényege, hogy az MP3-ban az emberi fül számára kevésbé érzékelhető frekvenciájú részeket jobban, a hallható tartományt viszont kevésbé zsugorítják. Eredménye pedig a minimális adatvesztéssel járó 3–4 megabájtos állomány, amelyet már telefonos eléréssel is elfogadható idő alatt le lehet tölteni. A széles sávú internet megjelenésével ráadásul az átlagos méretű MP3-ak letöltési ideje ötven–hatvan másodpercre csökkent.
A lehetőséget elég hamar sokan felismerték. Megjelentek az illegális letöltőoldalak, amelyekről ingyen vagy emelt díjas sms-en keresztül pár dollárért tetszőleges mennyiségű zeneszámhoz lehetett hozzájutni. Csakhogy a nyilvános letöltőhelyek ellen a szerzői jogok védői könnyen felléphettek, így ezek az internetes oldalak általában néhány napi működés után nyomtalanul eltűntek a süllyesztőben. Aztán jött a Napster.
A Napster nevű programot 1999 januárjában írta meg Shawn Fanning. A tizennyolc esztendős amerikai diák elképzelése az volt, hogy a felhasználók az MP3 fájlokat nem valamiféle központi helyről, hanem egymástól szerezhessék be. Zseniális ötlet, mert egyszerű. Aki csatlakozott a Napsterhez, számítógépén tárolt adatainak egy részét elérhetővé tette a többiek számára, így hatalmas, többmilliós résztvevőjű adatbázis jött létre. Ám amilyen gyorsan jövedelmező vállalkozás lett a Napster, éppoly hamar vált az Amerikai Lemezkiadók Szövetségének (Recording Industry Association of America – RIAA) első számú közellenségévé. A RIAA a hanglemezpiacot meghatározó öt nagy lemezkiadó – a Sony Music, a Warner (AOL–Time Warner-csoport), az EMI, a Universal (Vivendi-csoport) és a BMG (Bertelsmann-csoport) – szövetsége.
Csakhogy az öt „nagy” jogi fellépése eleinte semmit sem változtatott a Napster helyzetén, a fájlcsere élt és virult, főként, mivel a Napstert egyre többen tekintették valamiféle antiglobalizációs zenei Robin Hoodnak. Amikor azonban Lars Ulrich, a népszerű Metallica együttes dobosa is beperelte a vállalkozást, kijelentvén, hogy a Napster és a felhasználók közönséges tolvajok, már a befektetők is elfordultak a cégtől.
A Napster szabad fájlcserélős története 2002 májusában ért véget. Ekkorra szinte valamennyi felhasználó elpártolt az egyre szegényesebb kínálatot biztosító cégtől, mivel az több bírósági döntés után kiszűrte oldaláról a jogsértően felkerült zeneszámokat.
A Napster bukásával azonban nem szűnt meg a fájlcserélő mozgalom. 2002-ben sorra jelentek meg a különböző programok, amelyek ugyanazt tudták, mint a nagy előd; sőt mivel valóságos piaci verseny alakult ki közöttük, egyre több kényelmi szolgáltatással próbálták magukhoz csábítani a felhasználókat. A legnépszerűbb a Kazaa nevű program lett, de a Morpheus, a Grokster, az MP3 Board és a Madster is egyenként több százezer tagot számlál. Ellenük folytat a RIAA kíméletlen küzdelmet, s a háborúság az utóbbi időben több száz „emberáldozattal” járt.
A RIAA néhány hete indított pert 261 magánfelhasználó ellen, akik a szövetség szerint példátlanul nagy mennyiségben cserélgettek zenéket. Az egyik alperes a 12 éves kitűnő tanuló, Brianna Lahara volt; a fiatal lány szülei azonban peren kívül megegyeztek a kiadók jogi képviselőivel, így „csupán” 2000 dollár kártérítést fizettek. A csupánt a szó eredeti jelentésének megfelelően kell érteni, mivel az amerikai szerzői jogi törvény értelmében a jogszabály ellen vétők jogsértésenként 150 ezer dollárra büntethetők. Ezért nyilatkozta tehát a kislány édesanyja izgalomtól elcsukló hangon: „Most már megértettük, hogy a zenecserélgetés törvényellenes volt. Biztosak lehetnek benne, hogy Brianna nem tesz többet ilyet.”
– Határozott üzenetet szeretnénk küldeni: senki sem élvez névtelenséget, aki részt vesz a fájlcserélésben; a jogvédett zenék terjesztésének következményei vannak – közölte a megegyezést követően a RIAA igazgatója, Mitch Bainwol, hozzátéve: ahogy ez az eset is mutatja, a szülőknek oda kell figyelniük arra, mit művelnek gyerekeik a számítógépükkel. A RIAA egyébként korábban megegyezett azzal a négy főiskolai hallgatóval is, akiket áprilisban perelt be. A fiatalok nem jártak olyan jól, mint Brianna: ők 12–17 ezer dollár közötti kártérítést fizettek. A szövetség azóta több egyezséget kötött, általában beérte 3000 dolláros befizetéssel, de képviselői kijelentették, hogy a továbbiakban egyre magasabb kártérítési összegekre lehet számítani.
A kampány azonban korántsem annyira sikeres, mint ahogy azt a RIAA kommunikálja. A fájlcserélő rendszerek biztonsági hiányosságai lehetőséget adnak rá, hogy a hozzáértő felhasználók ártatlan számítógép-tulajdonosokra tereljék a gyanút, de akár idegen gépeket is felhasználhatnak a jogvédett anyagok lemásolására és terjesztésére.
A biztonsági elemzés készítői szerint a lemezipari szövetség gyakorlatilag nem tudja minden esetben maradéktalanul bizonyítani, hogy valóban a megvádolt személy a felelős a számítógépén történt fájlcserélésért. Az elemzést egy nemrég történt félreértés is igazolta: a RIAA szeptember végén perelt be 300 millió dollárra egy szerencsétlen nyugdíjast, aki állítólag kétezer MP3 állomány illegális terjesztéséért volt felelős. A nyomozás során azonban kiderült, hogy a vádak megalapozatlanok, mivel az idős hölgy Macintosh számítógépet használ, amely nem alkalmas a Kazaa fájlcserélő rendszer futtatására.
Ugyanakkor a Kazaa készítői ellentámadásba lendültek, s beperelték a hanglemezkiadókat, amiért illetéktelenül kutakodnak rendszerükben. Az ügy még nem került a bíróság elé, de a RIAA szóvivője nevetségesnek tartotta a nyakukba akasztott pert, és elmondta, hogy folytatják a kalózkodók utáni nyomozást. Néhány hete Michael Jackson nyilvánított véleményt a fájlcserélők védelmében: szerinte a kongresszusnak nem kellene olyan szigorú törvényeket hoznia, amelyek alapján az illegális fájlcserélők akár rács mögé is kerülhetnek. „Nem találok szavakat arra, hogy a zenerajongók azért kerülhetnek börtönbe, mert letöltöttek néhány számot. Nem helyeslem az internetes kalózkodást, de a zeneipar válasza akkor sem lehet az, hogy bezáratja az elkövetőket. A rajongók az egész zenebiznisz mozgatói, szeretném, ha ezt senki sem felejtené el” – háborgott a 44 éves sztár.
A statisztikákban egyébként megmutatkoznak a jogi hadjárat hatásának első jelei. A világháló forgalmát vizsgáló Nielsen NetRatings méréseinek tanúsága szerint az utóbbi három hónapban 41 százalékkal csökkent a Kazaa felhasználóinak száma, és más hálózatok népszerűsége is jelentős visszaesést mutat. A június végén még mintegy 6,5 millió felhasználóval rendelkező Kazaa hálózatára szeptember utolsó előtti hetében már csak 3,9 millióan léptek fel. Hasonló módon csökkent a Morpheus látogatóinak száma is, bár kevésbé látványos módon: 272 ezerről 261 ezerre esett vissza a szóban forgó időszakban.
Talán a drámai csökkenés miatt, vagy mert a lemezkiadók néhány napja bejelentették, hogy már nem csak a jelentős forgalmat lebonyolító felhasználókra vadásznak, a Kazaa üzemeltetői forradalmi lépésre szánták el magukat. A Neowin internetes hírmagazin értesülései szerint a Kazaat üzemeltető Sharman Networks azt fontolgatja, hogy fizetőssé teszi az eddig ingyenesen működő programot.
A hírek szerint a jövőben a Kazaaba olyan számlázási mechanizmust építenek be, amely nyilvántartja a felhasználók által letöltött zeneállományt, és azok ellenértékével terheli meg hitelkártyájukat. A későbbiekben a Sharman Networks olyan konstrukció bevezetését is tervezi, amelyben az internetszolgáltatók bevonásával számlázza ki az immár legálisan letöltött zeneállomány után járó összeget.
A fájlcserélő azonban nem vész el, csak átalakul. Az internet és a számítástechnika megszállottjai máris továbbléptek, és olyan hálózatokat hoznak létre, amelyekkel szemben az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége egyelőre fegyvertelen. Némi keresgéléssel több olyan szoftvert és szolgáltatást találhatunk a világhálón, amelyek segítségével kisebb, ötven–száz fős csoportok cserélhetnek fájlokat titkosított internetes kapcsolatokon keresztül. Az úgynevezett sötét hálóra történő belépéshez a régi tagok ajánlása szükséges, ráadásul a hálózat akár hetente lebontható, és más helyen újraépíthető. A módszer egyre népszerűbb, amit az is mutat, hogy a miniháló elkészítéséhez szükséges szoftvert négy hónap alatt kétmillióan töltötték le az internetről. A zeneműkiadók azonban egyelőre nem aggódnak az új technológia miatt, mert úgy vélik, túl bonyolult ahhoz, hogy használata tömegesen elterjedjen, s a kisebb csoportok csereberélése alig érinti bevételeiket.
Magyarországon kevésbé kiélezett küzdelem folyik a fájlcserélők és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) között, bár a szövetség felmérése szerint továbbra is hanyatlik a hazai lemezpiac. 2001-ben még 6,2 millió hanghordozót adtak el az országban, tavaly már csak 5,3 milliót, és a szakemberek szerint a csökkenés várhatóan az idén is folytatódik. A lemezkiadók az illegális CD-k másolásával magyarázzák a visszaesést: tavaly 25 millió írható CD-t importáltak hazánkba, ami a 2001. évi behozatal több mint ötszöröse. A Mahasz nemrég bejelentette: amerikai társszervezete, a RIAA példáját követve nem zárja ki, hogy büntetőeljárást kezdeményezzen azok ellen, akik jogellenesen terjesztenek internetről letöltött zenei fájlokat. A közeljövőben a Mahasz is fontolóra veszi a fájlcserélő programok használói elleni kártérítési perek megindítását – olvasható a szövetség közleményében.
origo.hu
Van, aki 90 milliót visz haza évente – Világhírű balettművész üzent a vizsgázó fiataloknak
