Egy ciklus vége felé járunk. A Putyin-csapat tagjaként az ön megítélése szerint miben, milyen területeken hozott ez újat Oroszország életében, politikai fejlődésében?
– A legfontosabb, hogy stabilizálódott a politikai helyzet az országban. Megszűnt a hatalmi ágak Jelcin idején tapasztalt szembenállása. Konstruktívan működik a parlament, amely támogatja a kormány, valamint az elnök javaslatainak többségét. Megtettük az első igazán komoly lépéseket a gazdaság átalakításának terén is. Gondolok itt elsősorban az adó- és a vámreformra, vagy a hatalmi struktúra szerkezetében megkezdett modernizációra. Ezek csupán az első lépések, de az országban korábban uralkodó állapotokat, hogy csak egyet említsek, a korrupció méreteit nézve lényeges eredménynek tartom. Nem utolsó- sorban jelentős mértékben – Délkelet-Ázsiától Amerikán át Nyugat-Európáig – javult Oroszország nemzetközi megítélése.
– Tegyük mindehhez hozzá, hogy mintegy évtizedes pangás után érzékelhetően javultak Moszkva kapcsolatai a közép-európai országokkal is…
– Így van, hiszen a Szovjetunió szétesése után mindannyian eltévelyedtünk kicsit, s a Nyugat felé fordulva elfeledkeztünk egymásról. Mára ez a helyzet megváltozott, amelynek jeleit az utóbbi időben már látjuk a magyar–orosz kapcsolatokban is.
– Eme örvendetes elmozdulást a kétoldalú viszonyban legalábbis átmenetileg nem fékezheti Magyarország belépése az Európai Unióba?
– Ezt így nem mondanám, tény azonban, hogy a csatlakozással életbe lépő uniós szabályozás felvet bizonyos kérdéseket, amelyeket együtt kell megoldanunk. Egyrészről néhány esetben a vámtarifák eltörlése megkönnyíti az orosz áruk magyar piacra jutását is, másrészt az olyan hagyományos termékeknél, mint a fémek, a gáz és más energiahordozók, jelentkezhetnek nehézségek. A megoldáson dolgozunk és bizton állíthatom, hogy stratégiai értelemben az önök EU-tagsága nem változtat a kapcsolatainkon. Nyilvánvaló egyébként, hogy Magyarország mennyire érdekelt az orosz piac megtartásában, a jelenlét erősítésében, különösen az élelmiszer-ipari termékek esetében. Oroszország stratégiai irányait mutatja, hogy e relációban is igyekeznek megjelenni befektetőként az olyan nagy cégek, mint a Lukoil, a Jukosz vagy a Gazprom. De említhetném a Tvel tendernyerését a paksi hibaelhárításban vagy az élénk érdeklődésünket a budapesti 4-es metró építése iránt. Az Európai Uniótól egyébként nem állunk olyan messze, s meggyőződésem, hogy nem is oly sokára első lépésként fel fogjuk vetni a társult tagság kérdését, amely további könnyebbséget jelentene a kétoldalú kapcsolatokban is.
– Kicsit elkalandoztunk az oroszországi változások értékelésétől. Miben várt volna többet ettől a négy évtől?
– Biztos vagyok benne, hogy az emberek többsége nem hitt abban, hogy Putyin olyan elnök lesz, mint amilyen végül lett. Az eredmény tehát felülmúlta a várakozásokat. Az adminisztratív reformok gyorsaságának tekintetében azonban elmaradt ez a négy év a várakozásaimtól, s meggyőződésem, hogy a következő elnöki ciklus éppen erről szól majd. További lépésként csökkenteni kell a gazdaság irányításának bürokratikusságát, optimalizálni a hatalom struktúráját, egyszóval modernizálni kell a közigazgatást.
– Mások azért jóval kritikusabbak önnél. A gazdaságra rálátással rendelkező emberként mi a véleménye azokról a bírálatokról, miszerint a reformok leültek, s a kormány korántsem használta ki a kedvező olajárak adta lehetőségeket az átalakítás gyorsítására?
– Nem igaz, hogy a reformok leálltak volna. Nem lehet azonban nem figyelembe venni azt a tényt, hogy a lakosság mintegy negyven százaléka milyen szegénységben él. Így óvatosan kell hozzányúlni a különböző szolgáltatások, így az elektromos áram tarifáinak piaci szintre emeléséhez. Az adórendszer átalakítása ugyanakkor jóval gyorsabban halad, mint a legtöbb kelet-közép-európai országban. Túlságosan gyorsan startoltunk 1992-ben, ezt követően megcsúsztunk 1993-ban és 1998-ban, több hibát így nem engedhetünk meg magunknak. El kell kerülni az újabb szociális feszültségeket.
– A politikai rendszer alakulásának elemzői szerint Oroszországban a demokráciát meghatározott keretek között kell értelmezni. Mások az ismert példákat, a sajtó megregulázását, a VCIOM közvélemény-kutatóintézet ellenőrzés alá vonását, a csecsenföldi vagy a szentpétervári választások körüli nyomásgyakorlást felhozva még szigorúbban úgy fogalmaznak, hogy a demokrácia visszaszorítása folyik…
– Nem tartom olyan rossznak, hogy Oroszországban irányított a demokrácia. Őszintén, mondjon nekem olyan országot, ahol ez nem így van! Minek nevezné, ami 2001. szeptember 11. óta immár szemmel láthatóan folyik az Egyesült Államokban? Az nem irányított demokrácia? Keményen cenzúrázzák a sajtót, több mint 250 milliárd dollárt különítettek el az amerikai KGB – a CIA-t én nem hívom másként – számára, korlátozzák a szabad mozgást, a beutazást. Ez normális, így kell harcolni a terrorizmussal? Egyetértek viszont azokkal a bírálatokkal, melyek szerint Oroszországban fejletlen a politikai struktúra, kialakulatlan a pártrendszer.
– Az elmúlt négy évet egyfajta keretbe fogja egyfelől az oligarchák és a hatalom viszonyát szabályozó megegyezés, majd most a Kreml és a Jukosz közötti háború. Ez a szembenállás sokak szerint lényegében meghatározhatja a következő elnöki ciklus tematizálását, s valójában már a Putyin utáni időszakról szól. Ön is így látja?
– A Jukosz esetében két dolgot említenék. Először is, ez a legátláthatóbb orosz cég. Problémák a vállalat körüli egyes üzletemberek régi, adott esetben 1994-es privatizációs ügyletei kapcsán merültek fel. Nagyon jól tudjuk, hogy a térségünkben hogyan ment a vagyonszerzés, de az adott eset kivizsgálása a bíróságra tartozik. A másik a hatalom és az oligarchák viszonya. Meggyőződésem, hogy a nagytőke közvetlen beavatkozása a politikai életbe, a duma, a kormány vagy az elnök munkájába mindig komoly ellenállásba fog ütközni. S ez így van rendjén. Ma már nem 1996-ban vagyunk, amikor ez bevett módszer volt, az oligarchák választottak elnököt és ők irányították évekig az országot.
– Belügyminiszterként az első csecsen háborúban közvetlenül érintett politikusként milyennek látja a jelenlegi helyzetet, a politikai rendezés kilátásait? Ennek további levezénylésére alkalmasnak tartja-e a népszerűtlen Ahmad Kadirovot?
– Túl vagyunk a referendumon és az elnökválasztáson, amelyek jogi értelemben kijelölik a köztársaság kereteit. Néhány éven belül – korábban nem reális – fel kell állítani a rendőrséget, s a csecseneknek önmaguknak kell megoldaniuk biztonságuk szavatolását. Ami a gazdasági élet beindítást illeti, erre az utóbbi három hónapban 350 millió dollárt kapott a köztársaság, többet, mint bármikor. A Csecsenföldön állomásozó két belügyi, illetve katonai egység egyfajta garancia arra, hogy az 1999-es dagesztáni betöréshez hasonló nagyszabású terrorista akció ne ismétlődhessen meg. Kadirov valóban bonyolult figura. Az első háborúban még harcoltam ellene, így tudom, hogy kemény és könyörtelen, rajta kívül azonban nem ismerek mást Csecsenföldön, aki képes megregulázni Baszajevet. Ezt a szembenállást próbálják meg a csecsenek maguk között lerendezni.
– Az utóbbi napokban kisebb vihart kavart az új orosz katonai doktrína. Többeket a múltra emlékeztetett és megrémített a tervezet bemutatását kísérő retorika…
– Először is nincs szó új katonai doktrínáról. Azt még 2000-ben fogadta el az orosz biztonsági tanács. Ugyanakkor október elején a katonai vezetésnek volt egy tanácskozása, amelyen részt vett az elnök és a védelmi miniszter, és hangosan gondolkoztak a terrorizmussal, az ország déli határainál kialakult helyzettel kapcsolatosan. Én ebben semmi veszélyt nem látok. Sőt! Régebben az ilyen tanácskozások zárt ajtók mögött, szigorúan titkosan zajlottak. Ma ez már nem így van. Elhangzott, hogy a terrorizmussal szemben preventív módon kell fellépni. Ez pedig semmiképpen sem érinti Moszkva partnereit, különösen nem a NATO-t, amellyel különlegesen jók a kapcsolataink. Más kérdés, hogy mindenki azt hallott ki mindebből, amit hallani akart.
– A Szergej Ivanov védelmi miniszter által elmondottakból azonban az is érződött, hogy a terrorizmus elleni együttműködés mellett Közép-Ázsiában komoly verseny is zajlik a befolyásért Moszkva és Washington között, s az orosz vezetés most mintha üzent volna, hogy a korábbiaknál határozottabban megvédi érdekeit.
– Ez így van, s erről jobb nyíltan beszélni. Ezenkívül nyugtalanít bennünket a déli határaink mentén, például Grúziában kialakult helyzet is. Mindez azonban nem jelenti, hogy katonai eszközökkel lépnénk fel ebben a térségben. Eltekintve attól, ha a helyzet fenyegetné Oroszország biztonságát. Kategorikusan cáfolom tehát a sajtóban elhangzott olyan interpretálásokat, miszerint gazdasági érdekei védelmében Moszkva katonai, közte ne adj’ isten nukleáris erőt alkalmazna. Higgye el, sokkal fontosabb számunkra a stabilitás.
origo.hu
Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben
