Két középkori fadúcősnyomtatványra bukkantak a napokban a Baranyai Református Egyházmegye Levéltárában. Szabó Gábor, a levéltár igazgatója egy elüldözött hugenotta prédikátor londoni beszédeit tartalmazó könyv vizsgálatakor fedezte fel a kultúrtörténeti ritkaságot, az ilyen lenyomatokat ugyanis a nyomdászat elterjedése előtt, a XV. század környékén használtak. Ez nem az első különlegesség, amelyet régi könyvek restaurálásakor találnak a pécsi levéltárban. Nemrégiben egy igen nagy értékű, pergamenre rajzolt kottát, egy ciszterci misekönyv darabját találta meg az igazgató. A felfedezett két ősnyomtatvány egyikén egy címer, a másikon a reformátusságot jelképező zászlót tartó bárány látható.
– Minden bizonnyal svájci eredetűek a fadúcősnyomtatványok, a címerben található ábrázolások ugyanis ezt látszanak igazolni – mondta Szabó Gábor. – Az ezekről készült másolatokat egy Svájcban élő magyar lelkésznek küldöm el további elemzésre.
A korábbi és a mostani leletben közös, hogy középkori művek borítófedele alól kerültek elő. Utóbbinál az ősnyomtatványok mellett egy 1667-es keltezésű levelet is találtak, amelyet a könyvkötő fia írt apjának.

M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes