Schwarzenegger győzött

Arnold Schwarzenegger, a Republikánus Párt jelöltje tegnap ünnepélyesen bejelentette, hogy ő a kaliforniai kormányzóválasztás győztese. „Nem hagyom cserben magukat, sikerre viszem küldetésemet. A nép kormányzója leszek” – mondta a körülötte ünneplő tömegnek a filmszínész, hozzátéve, hogy kormányzóelődje, a választáson vesztes demokrata Gray Davis már telefonon megkereste, és a hivatali ügyek sima, valamint gyors átadását ígérte.

Hírösszefoglaló
2003. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választási kampányra a kaliforniai gazdaság állapotával kapcsolatos óriási költségvetési hiány és a demokrata vezetéssel szembeni elégedetlenség nyomta rá a bélyegét, míg az utolsó napokat a felméréseket vezető Schwarzenegger elleni durvuló hangnemű támadások jellemezték. A felmérések szerint azonban nemcsak a férfiak, de a nők többsége is az 56 éves színészre szavazott. A kaliforniai választók 55 százaléka foglalt állást Gray Davis kormányzó visszahívása mellett a szavazókörzetek 97 százalékának összesítése alapján. Arnold Schwarzenegger több mint három és fél millió, Cruz Bustamante helyettes kormányzó közel 2,4 millió szavazatot kapott.
Schwarzenegger győzelmi beszédében összefogásra buzdította a republikánus és a demokrata párti politikusokat, azokat, akik támogatták és azokat is, akik ellene kampányoltak, és azt ígérte, hogy ajtaja minden politikai erő előtt mindig nyitva áll majd. A győztes a tömeg előtt köszönetet mondott feleségének és anyósának azért a támogatásáért, amit a kampány idején az ellene felhozott molesztálási vádakkal szemben tanúsítottak. A kaliforniai választás nagy vesztese Cruz Bustamante helyettes kormányzó hivatalában marad. Kijelentette, hogy pártharcosként küzdöttek, de kaliforniaiként fognak kormányozni. Tudom, hogyan kell a költségvetést kiegyensúlyozni, kész vagyok feltűrni az ingem ujját és munkához látni – mondta.
George W. Bush amerikai elnök örömmel várja, hogy együttműködjön Kalifornia állam új kormányzójával – közölte szerdán Scott McClellan fehér házi szóvivő. Hozzátette, hogy az elnök a nap során telefonon is gratulálni fog Schwarzenegger győzelméhez. Az elnök hamarosan személyesen is ellátogat Kaliforniába.
*
Valamennyi osztrák állampolgár nevében gratulált Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóvá választásához az osztrák államfő. Thomas Klestil tegnap Bécsben ismertetett táviratában megállapította, hogy minden osztrák büszke az ausztriai születésű filmcsillag politikai sikerére. „A Te Thomasod” névvel aláírt táviratban a köztársasági elnök meggyőződését fejezte ki, hogy Kalifornia új kormányzója – eddigi életútjának állomásaihoz hasonlóan – új és felelősségteljes feladataival is sikeresen meg fog birkózni.
Schwarzeneggert hasonlóképpen méltatta Wolfgang Schüssel kancellár is, aki szerint az új kaliforniai polgármester sohasem feledkezett meg osztrák gyökereiről, és mindig Ausztriáért is a porondra lépett.
Táviratban gratulált – az Ausztriában is csak Arnie-nak becézett – Schwarzeneggernek Jörg Haider karintiai tartományi elöljáró. A jobboldali, populista Osztrák Szabadságpárt egykori vezetője Ausztria amerikai kitüntetésének és felértékelődésének nevezte a filmsztár kaliforniai politikai sikerét. Haider sok sikert kívánt ahhoz a nehéz feladathoz, hogy az új kormányzó rendbe szedje a csődbe jutott Kaliforniát.
Az osztrák külügyminiszter egy külföldön élő osztrák nagy politikai sikerének nevezte Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóvá választását. Benita Ferrero-Waldner nyilatkozatában az osztrákok büszkeségét hangoztatta az egykori testépítő bajnok, majd világhírű filmszínész és most már politikus sikereivel kapcsolatban. Sok sikert kívánt Schwarzeneggernek új feladatai ellátásához, s bejelentette, hogy örömmel fogadná hivatalos ausztriai látogatáson Kalifornia új kormányzóját.
A bécsi tömegtájékoztatás szerint az osztrák–amerikai állampolgárságú Schwarzenegger szülővárosában, Grazban – ahol évek óta stadion viseli az új kaliforniai kormányzó nevét – politikai pártállástól függetlenül mindenki büszke a filmszínész sikerére. Nem csoda, hiszen errefelé valóságos nemzeti hősnek számít. Grazban Schwarzenegger, az új kaliforniai kormányzó számtalan híve, közöttük politikusok, közéleti személyiségek, a volt testépítő világbajnok barátai izgulták végig az éjszakát, s egy rövid időre még telefonkapcsolatot is sikerült létesíteniük a város nagy szülöttjével.
***
HÁTTÉR

Mint a moziban

Ma már nem Wolfgang Amadeus Mozart Ausztria leghíresebb szülötte – állapította meg a CNN a kaliforniai elnökválasztás végeredményét talán elsők között világgá kürtölő riportere. A beszámolóban van némi igazság. Érdekes adat például, hogy az amerikai média az elmúlt időszakban négyszer annyit foglalkozott a kormányzóválasztással, mint annak idején az elnökválasztással. És különben is, kit érdekel ma már Mozart, akit a választás eredményének tanúsága szerint a jólétben fürdőző amerikai államban feltehetően többen gondolnak csokoládégyárosnak, mint bármi másnak. Minek ide komolyság, hiszen az Egyesült Államok harmincegyedik állama önálló országként végül is csak a világ ötödik legnagyobb gazdasági hatalma lenne.
Látván azonban a már nevében is szürke, jóllehet politikus arcéllel felvértezett Gray Davis kormányzó az államkasszát feltölteni igyekvő „gonosz” döntéseit – mint például a gépkocsiadók háromszorosára emelését –, egy okos republikánus egyszer csak csodás felfedezést tett. Kiderítette ugyanis, hogy kilencvenkét évvel ezelőtt született egy ez idáig sohasem alkalmazott törvény, amelynek értelmében a regnáló kormányzó visszahívásához elegendő a legutolsó választáson leadott szavazatok 12 százaléka – ami mindössze kilencszázezret jelentett –, a leváltandó hivatalnok helyére pedig bárki pályázhat 65 támogató aláírással és egy 3500 dollárról kitöltött csekkel. Hiába bátorodott azonban fel ezen százharmincöt, többségében különösebb érdemeket eddig fel nem mutató jelölt, Arnold Schwarzenegger mindannyiukat kiiktatta. Még a sokáig szorosan mögötte kullogó mexikói származású, demokrata Cruz Bustamentét is, akit az egykori nagy sikerű filmen felbuzdulva köpcössége, s túlságosan magasra nyúló homloka miatt több sajtótermék Arnie ikrének becézett. Ugyanakkor Bustamentének nem biztos, hogy minden hatalmi ambíciójával le kell számolnia, hiszen Schwarzenegger – aki a politikai ismeretek legcsenevészebb csíráival sem büszkélkedhet – nem kizárt, hogy újra alkormányzóvá nevezi ki. Mindez egyelőre csak találgatás, még ha nem is annyira megalapozatlan, mint hogy az egykori filmszínész Hitler tisztelője volt.
Nem először történik meg az Egyesült Államokban, hogy valaki a filmvászonról lép át a politikai felső vezetésbe, Schwarzenegger színrelépését tekintve a komolyabb elemzők mégis csak néznek, mint a moziban. Nem csoda, hiszen a választók Schwarzeneggert támogató mintegy ötvenegy százaléka minden bizony-nyal nem érezte át a döntés mögötti hatalmas felelősséget. A show-műsorokba csomagolt kampányüzenetek áradata, s a pszichológiai taktikák hada azonban valamelyest érthetővé teszi a döntést. A politikai marketing tökéletesen működött, noha nem kellett hozzá más, mint rágalmak, show-elemek, s szóróajándékok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.