Nem az ’56-os forradalmat és szabadságharcot ünnepli, hanem a XX. század legsötétebb korszakait idézi, aki ’56 okán az országot, a nemzetet akarja megosztani – jelentette ki beszédében Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a tegnapi plenáris ülés kezdetén. Hozzátette: 1956-ban nem a bal- és jobboldal közötti polgárháború dúlt, hanem a nemzet forradalma küzdött az erkölcstelen, hazafiatlan és zsarnoki hatalommal szemben. Ugyancsak az október 23-i megemlékezés kapcsán szólalt fel napirend előtt Horváth Csaba (MSZP), akit erre az alkalomra választottak frakcióvezető-helyettessé. Úgy vélte: az egységre vágyó polgároknak jelzésértékű lett volna, ha a két jobboldali párt vezetője, Orbán Viktor és Dávid Ibolya a kerület baloldali polgármesterével együtt ünnepel. Nehezményezte, hogy az említett pártvezetők a szocialista politikus ezt kezdeményező levelére választ sem adtak. Kuncze Gábor (SZDSZ) a hét végén Söjtörön történtekről elmondta: az eseményt nem a helyiek, hanem „oda exportált valakik” zavarták meg. – Milyen hazafi az, aki a Himnusz alatt fütyül és tombol? – tette fel a kérdést a kisebbik kormánypárt vezetője. Kuncze arra kérte a parlamenti erők képviselőit, határolódjanak el az ünnepet megzavaróktól. Kovács László szerint a jobboldal radikálisai ordas eszmékkel a szívükben készültek arra, hogy belefojtsák a szót Medgyessy Péterbe Söjtörön.
*
Font Sándor (MDF) napirend előtti felszólalásában egy képzelt személy, Szegfű Péter és családja példáján érzékeltette a kormány intézkedései következtében a jövő évben várható megszorításokat. Szegfű Péter visszaemlékezett arra, mennyire reménykedett 2002-ben, amikor a szocialistákra szavazott. Tudta, hogy a következő választáskor újra elmegy szavazni, ám akkor már nem hibázik – mondta Font Sándor. Válaszában Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár arról beszélt, hogy az MDF nem szavazta meg a parlamentben a száznapos programot, így ennek pozitív következményeit sem lehet a kisebbik ellenzéki párt javára írni.
Selmeczi Gabriella (Fidesz) a táppénz tervezett csökkentését tette szóvá. Kökény Mihály egészségügyi miniszter erre azt hangoztatta: olyan igazságos szabályozásra van szükség e téren, amely nem ad módot a visszaélésekre.
Ki óvja a királyt? – tette fel a kérdést Magyar Bálint oktatási miniszterhez intézett interpellációjában Pósán László fideszes képviselő. A politikus utalt arra, hogy egy helyettes államtitkár és több miniszteri biztos kényszerült távozásra az oktatási tárcától a Cisco-szerződések, illetve a Sulinet-beruházások miatt, de Magyar egyetlen alkalommal sem vállalt felelősséget, és még mindig a miniszteri székben ül. A tárca vezetője ezzel szemben hangsúlyozta, hogy az Állami Számvevőszék sem talált szabálytalanságot a Ciscóval kötött szerződésben. A Sulinet-projekt kapcsán pedig a Fővárosi Bíróság részben az Oktatási Minisztériumnak adott igazat a Közbeszerzési Döntőbizottság korábbi határozatával szemben.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere azt kérte számon a kormányon, hogy nyújtanak-e normatív támogatást a vidéki tömegközlekedési vállalatoknak, illetve Medgyessy Péter ígéretéhez híven mikor lesz ingyenes a diákok számára a közlekedés a lakás és az iskola között. Veres János elismerte, hogy a jövő évi költségvetésben nem szerepel közvetlen forrás a tömegközlekedés finanszírozására, de mint mondta, a diákok ingyenes utaztatása mellett ezt az ígéretüket is teljesítik a kormányzati ciklus végéig. Kósa Lajos a parlamenttel ellentétben nem fogadta el az államtitkár válaszát, mondván: a készülő tervek szerint a vidéki közlekedési vállalatok támogatásához új adónemet kívánnak bevezetni, így az, ismerve a koalíciós vitákat, várhatóan nem valósul meg.
Az SZDSZ-es Világosi Gábor a martinsalakos házak bontása és felújítása kapcsán interpellált a legfőbb ügyészhez. Polt Péter válaszában kifejtette: az ORFK szüntette meg az ügyben a nyomozást, mert bűncselekmény nem volt megállapítható. A parlament Világosi Gáborral együtt nem fogadta el a választ. Sisák Imre (MDF) viszont elfogadta Csillag István gazdasági miniszter válaszát, amelynek lényege, hogy a veszélyes pásztói csomópont felújítása 2004-ben megkezdődik, a műszaki átadás 2006-ra várható.
Répássy Róbert (Fidesz) Szemben a jogállammal címmel intézett azonnali kérdést a miniszterelnökhöz. A képviselő arra volt kíváncsi, milyen következményekkel jár, hogy Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter bűnpártolással vádolta meg az ügyészséget, Keller László közpénzügyi államtitkár szerint pedig elnézést kell kérniük a társadalomtól, mert ezt a munkát (az előző ciklus gyanúsként beállított döntéseinek vizsgálatát) nem tudják bolsevista módszerekkel elvégezni. Ha az MSZP elnöke bűnpártolással vádolja meg az ügyészséget, akkor ezt minimum bizonyítania kellene. Medgyessy Péter kormányfő szerint semmi kivetnivaló nincs Kovács nyilatkozatában. Medgyessy szerint Keller kijelentésének teljes szövegkörnyezetét is meg kellene ismerni. Azonban úgy vélte: az államtitkár éppen helyeselte a jogállami módszereket.
Nyitrai Zsolt (Fidesz) emlékeztetett arra: Medgyessy a szavát adta, hogy semmit nem vesznek el abból, ami jó, a kormány mégis csökkentette az utazási támogatásokat, hozzáférést a lakáshitelekhez, tízezer új kollégiumi férőhelyet ígért, de még egyet sem épített, valamint ingyenes jogosítványt ígért 2004-re, ám a költségvetésben egyetlen fillér sincs erre a célra. Medgyessy a világgazdasági pangással és a költségvetés örökségével indokolta a kormány döntéseit. Kifejtette: akkor lesz lehetőség a fiatalok helyzetének könnyítésére, ha beindul a nemzetgazdaság, ami viszont a világgazdasági konjunktúrától függ.
A T. Ház lapzártánk után dönt az Európai Parlament tagjainak megválasztását érintő javaslathoz érkezett módosító indítványokról. Szintén lapzártánkat követően dönt a Ház a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénymódosításról.
Megváltozik a túlmunka szabályozása és az egészségügyi ellátást végzők köre az Országgyűlés által tegnap elfogadott, az egészségügyi tevékenység végzéséről szóló törvény nyomán. Egy másik, ugyancsak tegnap elfogadott törvény nyomán mind a magyar, mind az uniós, arra rászoruló állampolgárok számára ingyenes jogi segítséget biztosít az állam. A nép ügyvédjéről szóló jogszabály értelmében a minimálnyugdíjjal rendelkezők ingyen kapják meg a segítséget, a minimálbért meg nem haladó jövedelműek költségeit pedig megelőlegezné a rendszer.
Gyurcsány az SZDSZ-nél
Az elmúlt időszakban a sportminiszterhez intézett interpellációk ügye is szóba került az SZDSZ-frakció hétfői ülésén, amelyen meghívottként részt vett Gyurcsány Ferenc is. – Annak érdekében, hogy a válaszok elfogadása zökkenőmentesebb legyen, jobban felkészítjük magunkat – közölte Kuncze Gábor pártelnök-frakcióvezető az ülés után. Emlékezetes: a Gyurcsány ingatlanügyeit firtató ellenzéki interpellációk esetében több szabad demokrata politikus is tartózkodott, illetve bár jelen volt az ülésteremben, nem voksolt.

Érettségi: kezdődnek az írásbeli vizsgák, rekord születhet idén