T. Gyuri és más történetek

Végtisztesség
„Manuszkripta: Díszsírhely, ahová az írókat kedvenc kézirataikkal együtt temetik.” Így írt Timár György (rövid „i”-vel) az Agyrémszótárban. Vagy a Nevető lexikonban. Hetvennégy éves volt. Hétfőn temették.
Én azért nem lehettem ott, mert mikor fürdeni és borotválkozni kezdtem volna, a házban elzárták a vizet. Eszembe jutott, hogy van egy üveg sör a frigóban, de sörrel borotválkozni? Talán méltó lett volna Gyurihoz. De megnézném én azt, aki egyszersmind hajat is mos benne! Különben a megemlékezés mit sem jelent már annak, akire emlékezünk, inkább a hátramaradottaknak juttatja eszükbe, milyen keveset tettek érte, míg élt.
Szóval maradtam, és emlékeztem. Mint költőt, írót, műfordítót, humoristát, nyelvőrt előbb ismertem, mint az emberi jelenséget, aki ő volt. (A pillanat akkor jött el, amikor a lánya bemutatott neki.) Gyuri imádta az életet, a jó társaságot, szeretett jókat enni és inni, szerette a nőket, szeretett táncolni, szeretett bridzselni. A „szentistvánozás” című társas asszociációs szellemi játékot is szerette, amelyet csak az írók játszottak. (Megtanított rá, bár sose gyakoroltam.) Kedvenc műsora az Antenne 5-ön egy francia kvízműsor volt, ezt mindennap megnézte. Ahogy a jobb teniszmeccseket és az összes snookerközvetítést. Szerezni kellett neki még egy snookerszabálykönyvet is. Sakkban általában én győztem: kettő egyre vagy döntetlenre végeztünk. Egyszer (ekkoriban már úgyszólván sose ment le az utcára) kezembe nyomott egy táskát, tele súlyos fémgolyókkal, és megtanította a pétanque-ot a téren. Persze ő nyert.
A nyilasoknak zsidó volt, a rákosistáknak tőkés ivadék szocdem. Így aztán volt ő vidékről menekült cserkészfiú, akinek a humorérzéke (egy kacsintás a nyilasra) mentette meg az életét; munkaszolgálatos ’45 után, majd segédmunkás is 1950–51-ben. Aztán kegyesen visszaengedték a pálya szélére. Varietékben, kabarékban lépett fel, ami nagyon is megfelelt az ő bohém természetének. Több ezer keresztrejtvényt írt, a legmagasabb fokon. Sprinter volt hosszú távon.
Kivételes nyelvérzéke volt, a magyar nyelvet kevesen ismerték nála mélyebben; és kevesen szerették, féltették jobban, mint ő. A francia nyelvnek is nagy művésze volt, zseniális műfordító. Sőt franciául írt verseskötetei jelentek meg. Azt lehet mondani, Párizsban, Brüsszelben jobban becsülték, mint idehaza. A Magyar PEN Klubnak húsz évig volt nagy szervezőkészséggel megáldott titkára, a fordítói programnak is ő volt az elindítója. Idősebb korában (bár mit jelent ez a szó Gyuri esetében ?) regényekkel rukkolt elő, de a várt elismerés elmaradt. Egy önéletrajzi regényét nekem olvasta föl minden vasárnap. Ha nem szóltam semmit, rám dörrent, hogy ne aludjak; ha kifogásoltam valamit, vadul védte a szöveget. Az utolsó munkája egy szlengszótár volt. Ez azért mond valamit.
Amikor a szerelem megszökött Eszter és közülem, én továbbra is jártam hozzá sakkozni. Ami azt jelentette, hogy whiskyt ittunk sörrel (a malátawhisky volt a kedvence), beszélgettünk, vitatkoztunk, és közben léptünk egyet-egyet. Már taxival se járt sehova. A térdei tönkrementek volt – alighanem a munkaszolgálat és a segédmunkásság emlékei. A válás megviselte, egy teljesen mondvacsinált szerelembe menekült előle. Ha a helyében lettem volna, szóba se állok saját magammal. Nemcsak a lányát vittem el, bizonyos értelemben közöm volt ahhoz is, hogy elváltak Jutkával. Egy barátommal estek szerelembe. Soha meg sem említette a dolgot.
Ahogy a sirályokat etette télen! Oda jártak a konyha ablakára szalonnázni. Amikor magára maradt, valaki adott neki egy macskát. Attól fogva Szigligetre se ment, pedig ott az ő szobája volt a bár. A macska mindent tudott, csak beszélni nem. Lehet, hogy dőreség, de a macskának is szerepe volt Gyuri halálában. Meg az elmúlt, tébolyult nyárnak, ami rengeteg öreget vitt a sírba. Valószínűleg kevés folyadékot vett magához. A nyolcadikon, a legfelső emeleten, egy házgyári házban! A mindig zárt ablakok mellett (nehogy a macska kiszökjön) hőgutát kapott. Erős szervezete volt, de vissza már nem tudták fordítani, amit nem lehetett.
Van egy „josda.lap.hu” című lap a neten. Iszonyatos baromságok vannak benne, tarotról, I Tyingről, egyebekről. Van egy amerikai program is, a Halálom órája. Betápláltam Gyuri adatait. Az jött ki, hogy ő már 1983-ban meghalt. Ahhoz képest még élt húsz évet.
Díszsírhelyet kapott, József Attila-díjat nem. Egy héttel azelőtt, mielőtt végképp lehunyt a szeme fénye, hárman szavazták meg a fölterjesztését a babérkoszorúra.

Kínai az űrben
(T. Gyuri után szabadon)
Két székely szánt egy-egy nadrágszíjparcellán. Egynapi járóföld, míg találkoznak. Amikor meglátják egymást, az egyik odakiált a másiknak:
Hallotta, szomszéd! A kínaiak fölmentek az űrbe!
A másik nem válaszol. Egy nap múlva ismét találkoznak. A másik visszakérdez:
Oszt mind?

Misi mesél
Ez nem vicc. Sipos Misi, a Muzsikás szíve mesélte a napokban. Bonchidáról Székre a városi emberek a két település közti hegyet megkerülve jutnak el. De nem úgy a mi Miskánk, aki barátságot tartani, tanulni, gyűjteni járt erre. Ő télen, szürkületben is nekivág a hegynek. Fütyörészve ballag. Egyszer jobbra néz, s egy falka kutyát lát pár száz méterre magától. Azok is nézik erőst. Misi folytatja az útját meg a fütyölést. Amint beér a faluba, az első ember, akivel találkozik, kérdi:
Láttad a farkasokat, Miska?
Hát azok voltak?, kérdez vissza a zenész.
Mire a korcsmába ér, már ki van készítve a pálinkája a pult szélére.

Beugró
(Be)Ugró Miklós barátom évek óta beszélt róla. Hívogatott. (Nem frivol dolog halál után konyhai élvezetekről, ínyencségekről beszélni. Ha Timár Gyuri ismerte volna a helyet, biztos ideszokik. Az ő kedvence a Fradi vendéglő volt, ahol valaha a Beugró séfje, Szüsz Ádám is dolgozott.)
Feltűnt nekem, hogy Miklós mindig a zenét dicséri (a szintetizátornál Janota Zoltán). Mígnem egyszer elhívott bennünket Csermely Péterrel. A megújult, tisztes polgári ruházatú vendéglő az Aradi és a Szív utca sarkán található. Amint Péterrel megettük a velős pirítóst, én már jól is laktam. Péter még nekivágott egy főételnek, de csak a feléig jutott. Miklós mosolygott a bajsza alatt.
Az étlap olyan itt, mint egy újság: teli régi és mai írók dolgozataival. Egy új étel föltalálása van akkora jótétemény, mint egy új csillag fölfedezése. A metafizika ezzel szemben olyan étterem, ahol harmincezer oldalas étlapot adnak, de semmi ennivalót. Az Isten étel formájában érkezik meg a szegény emberekhez, mondta Gandhi. Életünk Isten ölében, de a szakácsunk kezében van. Egy első osztályú étekhez több kreativitás kell, mint egy másodosztályú festményhez.
Pár nap múlva már ott is ültünk A.-val és a mamájával a Beugróban. El voltak ragadtatva. Nemcsak az ételektől, de Csaba, a főúr humorától és az általa ajánlott bortól is. Itt csak tiszta, nemes fajborok vannak.
Betérünk mi ide többször is, barátaim. A múltba, amikor az étel étel, a pincér pincér, a vendég még vendég volt.

Kitérő
Valamikor Janó ott varrta a ruhákat, gatyákat, ahol a vágóhídi villamos megvárta Szegeden a szembejövőt. Az emberek leszálltak és ittak. Mi nem szálltunk föl, csak fröccsöztünk a Kitérő nevű búfelejtőben. Hogy ez miért ugrik be? Janó a bérlőm volt, de most otthagyott: ugyanazon a körúton vett lakást magának. Föl is hívott:
Figyelj, a kisebbik szobában ellakhatsz nálam albérletben, ha úgy adódik.

Az újságos
A környékbeli újságos miépes ember: mindig a Magyar Fórumba csúsztatja a többi hetilapot. Mert én újságban is mindenolvasó vagyok. Most nagyon le volt törve.
Évekkel ezelőtt ellopták a Ladámat, mondta. Alkatrésznek. Tegnap a Suzukimat lopták el, valószínűleg ugyanazért. A múlt héten fizettem ki az utolsó részletet.

A Két Korsóban
Ez nem a kulináris élvezetek helye, bár borkorcsolya, sörcsúszda van bőviben. Bejön egy fószer, már adják is neki a szokásost. A keresztnevén szólítják. Iszik, megered a nyelve:
Képzeljék, mondja a két hölgynek a pult mögött, egész idejövet nyitva volt a sliccem!
Döglött madárnak nem kell kalitka!, mondja ki az ítéletet a fiatalabbik hamiskásan.
És még azt mondják, hogy az aszfalton nem terem folklór.

Be
Nem akarom Timár Gyuri nyelvi darabontszerepét átvenni, de néha engem is elönt a kétségbeesés, ha nyelvünk változásait szemlélem. Itt van például a „be” igekötőnk, amely kezdi átvenni a „meg”, az „el”, a „fel”, a „le” szerepét. Soroljam?
Bealszik, behal, beájul, beérkezik, betanul, bevállal, beáldoz, beéget, bealáz, beeszik, beáll, berágalmaz stb. stb.
Nem az újdonsággal van bajom, hanem a növekvő egyhangúsággal.