Újraformálódó svájci varázsformula

Ruff Orsolya
2003. 10. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Oda a régi, megszokott svájci varázsformula – legalábbis a Christoph Blocher vezette Svájci Néppárt (SVP) hét végi választási győzelme után kétséges, hogy marad az 1959 óta érvényben lévő kormányzati modell. Az évtizedek óta fennálló koalíciós rendszer – vagy ahogy Svájcban előszeretettel emlegetik: a „varázsformula” – lényege, hogy a négy nagy párt rendre felosztja egymás között a miniszteri posztokat. Így két-két tagot a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták, illetve a liberális szabad demokraták adnak, a hetedik minisztert pedig a néppárt delegálhatja.
Egészen mostanáig, az SVP ugyanis már a választás éjszakáján bejelentette: igényt tart még egy miniszteri posztra. A kérés jogos – mutatnak rá a svájci kommentárok, hiszen az SVP a legerősebb pártként került ki a választásokból. A jobboldali populista Svájci Néppárt a voksok 27,5 százalékát söpörhette be, és ezzel a korábbi 44-ről 55-re növelte mandátumainak számát a parlamentben. Az SVP abból sem csinál titkot, hogy a második miniszteri posztra a párt szellemi vezetőjét, a kormányzati szerepvállalástól eleddig elzárkózó Christoph Blochert jelöli.
A bevándorlásellenes és erősen EU-ellenes kampányt folytató politikus egyébként meglehetősen érzékeny ponton ragadta meg a svájciakat. A korteshadjárat alatt a multimilliomos Blocher egész oldalas hirdetésekben hívta fel honfitársai figyelmét az esetleges uniós tagság „veszélyeire”, a gazdaság nehézségeiért pedig rendszerint a „szégyentelen menekülteket” okolta. Német kommentárok szerint az SVP választási sikerét annak is köszönheti, hogy az Európa-kérdésben egyedüli pártként foglalt világosan állást, miközben az EU-pártiak a választási küzdelemben csak vonakodva nyilvánítottak véleményt. „Svájc egyelőre ismét kijelentkezett Európából” – írta a Südkurier.
Egy bizonyos: a vasárnapi voksolást követően az SVP első ízben lett a svájci parlament legtöbb szavazattal bíró politikai ereje. A választások nagy vesztese a konzervatív polgári tábor: a Kereszténydemokrata Néppárt (CVP) a szavazatok 14 százalékát szerezte meg, és ezzel hét parlamenti helyről lesz kénytelen lemondani. Erősíteni tudtak viszont a szociáldemokraták, akik a szavazatok 23,3 százalékával plusz egy parlamenti mandátumot söpörhettek be. A nyertesek között vannak a Zöldek is, akik 7,8 százalékot értek el, és mandátumaik számát az eddigi kilencről tizenháromra növelték.
A hogyan továbbról egyelőre megoszlanak a vélemények. A tekintélyes Neue Zürcher Zeitung internetes kiadása tegnap több lehetséges forgatókönyvet is felvázolt. Ezek egyike, hogy a Svájci Néppárt akaratának megfelelően megkapja a második miniszteri posztot, amelyet a vasárnapi választás nagy vesztesétől, a Kereszténydemokrata Néppárttól csippentenek el. Nem kizárt azonban, hogy a pártok elutasítják a Svájci Néppárt követeléseit, ebben az esetben az SVP kivonul a kormányból, és – mint a néppárt vezetői fogalmaztak – még keményebb ellenzéki politikát folytat majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.