Kedden az Országgyűlés megszavazta a költségvetés 2004. évi sarokszámait, s az államháztartás kiadási és bevételi főösszegét, a fejezetek fő számait pedig eszerint rögzítették – közölte László Csaba pénzügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Eszerint a központi költségvetés 2004. évi bevételi főösszegét 5481,5 milliárd forintban, kiadási főösszegét 6132,4 milliárd forintban, hiányát 650,9 milliárd forintban határozta meg. László Csaba szemléltetésképpen elmondta: a 6000 milliárd forintos kiadás 1200 darab nyertes lottófőnyereménynek felel meg.
Kiemelte: a költségvetési politika kereteinek kijelölése illeszkedik abba a folyamatba, amely a bértárgyalásokkal kezdődött, majd meghatározták az inflációs célt, ezt követően pedig kijelölték a fiskális politika kereteit is. Ismertette, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén létrejött a megállapodás a jövő évi minimálbérről, illetve a 7-8 százalékos béremelési ajánlásról. A kormány a jegybankkal közösen kitűzte a 2005-ös inflációs célt, valamint meghatározta a 2006-os célkitűzést.
László Csaba hangoztatta: a benyújtott és elfogadott költségvetés közötti legfontosabb különbség az önkormányzatoknál jelentkezett. Úgy vélte, hogy az átcsoportosításokkal az elfogadott költségvetés végrehajtásokhoz kapcsolódó kockázatok is csökkentek. A módosítások közül kiemelhető, hogy a rendőrség plusz 3,5 milliárd, az agrárium plusz egymilliárd forintot kapott – mondta. A pénzügyminiszter bejelentette: a költségvetés végszavazása december közepén lesz.
Végül elmondta azt is, hogy mostantól csak olyan módosító indítványok benyújtására van lehetőség, amelyek fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaznak.
Varga Mihály fideszes politikus, volt pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: tegnap László Csabának arra kellett volna válaszolnia, hogy hogyan képzeli el Magyarország versenyképességének javítását egyes kedvezmények megszüntetésével, illetve az adók és járulékok emelésével. Továbbá választ adhatott volna arra is, hogy miért rúgták fel a kormány és a kormánypártok közötti konszenzust, amely arról szólt, hogy a beterjesztett javaslat fő számait elfogadva a parlament ne törekedjen a költségvetés hiányának növelésére. Varga Mihály választ várt volna arra is, hogy emiatt László Csaba szerint menynyivel fog nőni az államháztartás hiánya.
Végezetül arra keresett választ, hogy a családosok, az átlagbérből és jövedelemből, valamint a nyugdíjból élők számára milyen kompenzációt kíván biztosítani a kormány a 2004-ben jelentősen megnövekedő terheik kompenzálására.
Végezetül Varga Mihály közölte: mindez azt mutatja, hogy a kormánynak nincs kiforrott, egységes gazdaságpolitikai koncepciója, amit nem pótol semmiféle retorika.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére