Ideiglenes jelleggel alapította meg a Vöröskereszt négy éve a calais-i kikötőtől tíz kilométerre lévő befogadóközpontot, eredetileg a koszovói menekültek számára. A tábort azonban már egy évvel megnyitása után többnyire Nagy-Britanniába tartó kurdok, irániak, irakiak és afgánok lepték el, akik a politikai elnyomás vagy a fizikai nyomor elől menekültek hazájukból. Azért vágyódtak a szigetországba, mert ott viszonylag könnyű munkát találni, nem ellenőrzik a személyazonosságot, és a menedékkérelmek elbírálása három évig tarthat. A menekültek Calais-ban teherautók, kamionok rakterébe bújva próbáltak felkerülni a csatornán átkelő kompokra. Vannak, akik sikerrel jártak: egy év alatt ugyanis 13 ezren tűntek el nyomtalanul a központból. A balszerencséseket a rendőrség reggel visszavitte, és számukra minden kezdődött elölről.
Az iráni Hamieeh három hónap leforgása alatt húsz alkalommal került vissza a táborba. Feleségével az oldalán, kisfiával a karjában elkeseredve mesélte:
– Belsőépítész voltam Iránban, jól éltünk, mégis el kellett jönnöm a biztonságunk érdekében. Mindenre készek vagyunk, hogy átjussunk, mert haza semmiképpen nem térhetünk.
A sangatte-i menekültek többsége azonban egyedül, rosszabb esetben kisgyerekkel érkezett. Egy szintén iráni asszony például a férje után igyekezett Liverpoolba. Minden próbálkozás előtt altatószirupot adott a kisbabájának, hogy nyugton legyen az átkelés alatt. Egyszer elrejtőzött egy kamionban, amelyről azt hitte, hogy Doverbe megy. Két napot töltött a raktérben, de a jármű nem indult el.
Annak ellenére, hogy 2002 decemberében bezárták a befogadóközpontot, naponta egy tucat menekült érkezik Calais-ba. Most irakiak és szudániak százai tengenek-lengenek az utcákon, éjszakára elhagyott raktárakba, teherkocsikba vagy a csatornázáshoz használt betoncsövekbe húzódnak be. Az önkéntesek jóvoltából naponta kétszer ételhez jutnak ugyan, de nincs tisztálkodási lehetőségük, ennek következtében egyre többen szenvednek valamilyen bőr- vagy fertőző betegségben. Májusban egy fiatal afgán majdnem meghalt, miután egy szennyvízcsatornában fürdött.
A menekültek segítésével foglalkozó szervezetek folyamatosan sürgetik egy ideiglenes szálláshely kialakítását. A hatóságok ugyan nem akarnak második Sangatte-ot, nemrég mégis visszaállítottak két vécét és két zuhanyt. A calais-i kikötő a menekültek miatt egyre inkább bevehetetlen erődre hasonlít, amelynek biztonsági kiadásai 6,5 millió euróra rúgnak évente.
– Addig nem beszélhetünk hatékony bevándorlási és integrációs politikáról, amíg nem vagyunk képesek elérni, hogy az illegálisan az országban tartózkodók hazatérjenek szülőföldjükre – jelentette ki Nicolas Sarkozy, a magyar felmenőkkel büszkélkedő francia belügyminiszter.
Franciaországban a migráció körüli vita újabban épp az illegális munkavállalók és a bevándorlási törvény módosítása miatt lángolt fel. Nicolas Sarkozy – dacolva a baloldal aggodalmaival – hadat üzent az illegális munkavállalóknak, és a kiutasítások hatékonyabb végrehajtása mellett kötelezte el magát. A miniszter elégedetlen lehet a határozatok foganatosításával, ugyanis 2001-ben 43 ezer illegálisan Franciaországban tartózkodó külföldiből mindössze 8600-at küldtek haza, vagyis a végrehajtási arány csupán 20 százalékos volt. Noha 2003 első felében a tavalyihoz képest 9,4 százalékkal emelkedett a tényleges kiutasítások száma, a kitűzött 25 százalékos végrehajtási arányt a hatóságok nem érték el. Ennek érdekében az októberben elfogadott törvény javítani kívánja az együttműködést azokkal az országokkal, ahonnan az illegális bevándorlók zöme érkezik, például Szenegállal, Romániával vagy Kínával. A francia belügyminiszter ígérete szerint havonta közzéteszik majd az országból kiutasított illegális bevándorlókra vonatkozó statisztikai adatokat, „hogy a franciák eldönthessék, hogy jogállamban élnek-e, hogy országukban végrehajtják-e a határozatokat, és hogy a határok szolgálnak-e egyáltalán valamire”. Sarkozy kemény fellépésének köszönhetően a szeptember végén kiadott közlemény szerint nyolc hónap alatt a francia hatóságok összesen 22 053 külföldit toloncoltak ki, zömében algériai, marokkói, kínai, iraki és szenegáli állampolgárokat. Közülük 7162-en visszatértek szülőhazájukba, 7342-t át sem engedtek a francia határon, 7459-et pedig – a schengeni megállapodásnak megfelelően – más európai országokba küldtek. Az illegális belépések számának csökkenése a májusban bevezetett reptéri tranzitvízumnak is köszönhető – állapította meg a liberális Nouvel Observateur.
A francia nemzetgyűlésben azonban hosszú vita zajlott le a szigorú szabályokat életbe léptető, bevándorlásról szóló törvény módosítása miatt.
Eszerint a francia menekültügyi szerveknek létre kell hozniuk az Európai Unión kívüli vízumkérők ujjlenyomat-adatbázisát, meghosszabbítják a menekültek várakoztatási idejét, szigorítják az embercsempészek és a névházasságot kötők büntetését (amely öt év börtönt és 15 ezer eurós bírságot is jelenthet), és hatékonyabban ellenőrizik a lakóhely-igazolásokat, ugyanakkor ezentúl nem utasíthatják ki sem a Franciaországban született vagy 13 éves koruk óta Franciaországban élő külföldieket, sem a húsz éve legálisan az országban élő vagy tíz éve legálisan az országban élő és családot alapított külföldieket, kivéve, ha államellenes vagy terrorista bűncselekményt követtek el.
A baloldal úgy vélte, a tervezet egyes rendelkezései alapjában ingatták volna meg a munka törvénykönyve elveit. Az elképzelés szerint ugyanis a feketemunkát végző illegális bevándorló is büntethető lett volna, mégpedig 3750 euróra és hároméves kiutasításra. Korábban a munkaadó egyedül viselte a felelősséget, és csak őt sújtotta szankció (4500 eurós pénzbüntetés és három év börtön). A feketemunkások büntethetőségét a szakszervezetek, a szocialisták és a jogvédők egyaránt elfogadhatatlannak tartották, mivel a rendszer leggyengébb, legkiszolgáltatottabb elemét szankcionálta volna. Gérard Filoche, a szocialista párt nemzeti irodájának tagja, Az eldobható munka című könyv szerzője azért ellenezte a kettős büntetés intézményét, mert az egyrészt cinkostárssá teszi a munkaadót és a munkavállalót, másrészt bevezeti a modern rabszolgaság intézményét, hiszen a büntetés a feketemunkást még a panasz lehetőségétől is megfosztja.
A kérdésben kialakult vita hevességét jelzi, hogy a szocialista párt sajtóközleményben fejezte ki aggodalmát: „A Sarkozy-féle tervezetet gyanúk és gyanúsítgatások hatják át, megtűzdelve a megszorítások szándékával és a büntetések erőteljes szigorításával. A köztársasági eszme nevében, mindnyájunk jogait és kötelességeit is figyelembe véve a szenátus szocialista csoportja ellenzi ezt a megbélyegző és a szabadságjogokat sértő törvénytervezetet.”
Robert Bret, a Francia Kommunista Párt tagja pedig úgy vélte: „A tervezet szövege elsősorban biztonsági és hasznossági szempontból ítéli meg a bevándorlást. (…) A törvénytervezet mélyen reakciós jellegű, és jelentős visszalépést jelent a külföldiek számára.”
A szakszervezetek, a CGT és az Unsa szerint a javaslat erősen megnyirbálja a külföldi munkavállalók jogait. A várható intézkedések „még több külföldit kényszerítenek majd illegális munkavállalásra”, „erősítik bizonytalan helyzetüket”, és „az emberkereskedők könnyű prédájává teszik őket” – állította az Unsa vezetője, Alain Olive.
Sarkozy október elején azzal védte meg törvénytervezetét a szenátus előtt, hogy a törvénytervezet „nem idegenellenes és az emberi jogokkal sem áll ellentétben”.
A belügyminiszter szerint javaslata egyszerű elképzelésen és célkitűzésen alapul:
„Franciaországnak jogában áll megválogatnia, hogy kiket lát szívesen, kiket enged be a területére, ehhez pedig eszközökre van szüksége. (…) A cél az, hogy csökkenjen az illegális bevándorlók száma a legális és szívesen látott bevándorlók javára. Itt az ideje, hogy a franciák megtudják az igazat az illegális bevándorlásról” – jelentette ki Nicolas Sarkozy, és felhívta a figyelmet arra, hogy az illegális bevándorlók több mint fele turistavízummal érkezett az országba. „Az illegális bevándorlás következtében lehetetlenné válik fogadni és integrálni a jogszerűen érkező külföldieket” – tette hozzá a miniszter. Sarkozy érvei részben meggyőzték a francia törvényhozást, ugyanis a honatyák megszavazták az előterjesztést, az illegális munkavállalók büntethetőségét azonban – amelyet a baloldal sérelmezett – elvetették.
Az illegális munkavállalók számának visszaszorítása azonban csak egy része a menekültügynek. A belügyminiszternek a szervezett módon betelepülő kínaiakkal szemben nehezebb lesz megoldást találnia.
Míg a Párizsban élő ázsiai közösség a február elsején kezdődött kecske évének ünnepi előkészületeivel foglalatoskodott, magas rangú francia rendőrtisztek Pekingben és más kínai nagyvárosokban tárgyaltak kínai kollégáikkal. Két téma került terítékre: az egyik a Kínából Franciaországba irányuló illegális bevándorlás, amelynek új formái nyugtalanítják a francia hatóságokat, a másik pedig a franciaországi kínai közösség által kiépített feketekereskedelem, amely hihetetlen mértékű pénzkiáramlás forrása. A legfrissebb adatok szerint naponta 500 ezer euró hagyja el Franciaországot Kína felé, gyakran luxemburgi bankok legális vagy féllegális közreműködésével.
A kínaiak jelenleg a teljes ázsiai feketegazdaságot uralják, az illegális bevándorlástól a prostitúción és szerencsejátékon át a drogkereskedelemig. A triádok – a kínai maffia – eredetileg politikai, társadalmi és katonai szervezetek voltak, amelyek a császárság korában harcoltak a hatalomért. Ma már bűnszövetkezetként minden kontinensen jelen vannak. Franciaországban a rendőrségnek egyelőre csak a 14 K nevű (az egyik legerőszakosabb) csoportot sikerült azonosítania, amely az illegális bevándorlást is ellenőrzi.
A hivatalos adatok szerint 60 ezer kínai él Franciaországban. Ez a szám egy illegális bevándorlókkal foglalkozó szervezet szerint teljesen irreális. Felméréseik alapján úgy vélik, minimum 150 ezer személlyel kell számolni.
A legtöbb kínai a Roissy reptérre érkezik, ahol a nemzetközi zónába érve a mosdóban megkapja a hamis papírokat az embercsempészektől. (A kormány által májusban bevezetett tranzitvízum épp az ezzel a módszerrel próbálkozók dolgát nehezíti meg.) A Franciaországba illegálisan érkező kínaiak ugyanis szinte kivétel nélkül a kínai maffia szolgálatait veszik igénybe a beutazáshoz. A bűnbandák rendkívül jól ismerik az ország törvénykezését, rendeleteit, jogszabályait. Ezt bizonyítják a rendőrök megfigyelései is: a bűnüldöző szerveknek feltűntek a rendszeresen felnőtt kísérő nélkül érkező kiskorúak csoportjai. Például tavaly augusztusban Essonne-ban öt 15–16 éves kínai jelentkezett a Fleury-Merogis rendőrőrsön, és segítséget kért. Az embercsempészek ugyanis jól tudják, hogy ha az ASE – a gyerekek szociális segítésével foglalkozó szervezet – regisztrálja a kiskorúakat, akkor azok néhány hónap után folyamodhatnak francia állampolgárságért.
Az embercsempészek természetesen a gyermekeket sem ingyen segítik. Az érkezési iránytól és a közlekedési eszköztől függően a reménybeli bevándorlónak 10–15 ezer euró költséggel kell számolnia, míg eljut a célországig. Ezt az összeget a potenciális kínai bevándorlók általában családi kölcsönökből szedik össze, amelyeket a letelepedés után fizetnek vissza. Ez a magyarázata annak, hogy a Párizsban élő kínai közösség 94 százaléka bevallottan pénzt küld haza Kínába – írta a konzervatív L’Express egyik februári száma.
A párizsi rendőrprefektúra egy tanulmánya szerint az illegális bevándorlás évente 30–50 millió euró bevételt jelent az embercsempészeknek. A tanulmány szerzői szerint a francia államnak évente legkevesebb 42 millió eurójába kerülnek az illegális bevándorlók, figyelembe véve a különböző pénzügyi és szociális intézményektől elvont összegeket. Ez a tanulmány azonban csak a letelepedését hivatalosan kérvényező kilencezer bevándorlóval – vagyis a valós létszám egytizedével – számol.
Az emberkereskedelemben rejlő magas profit a végsőkig növeli a főként fiatalokból álló bűnözőcsoportok étvágyát, amelyek a leszámolásoktól sem riadnak vissza. Ilyen bandaháború zajlott le 2002 augusztusában Párizs XIX. kerületében egy ismert karaoke-étteremben, a Kelet Palotájában. Egy este három fiatal ázsiai rontott be a szórakozóhelyre, hogy végezzen az egyik rivális banda tagjával. Célpontjuk azonban gyorsabb volt náluk, és golyót röpített egyik támadója fejébe. A lövöldözés oka egyébként egy illegális bevándorlócsoport megszerzése volt. Az incidens később egészen Rómáig elérő vendettába torkollott. A nyilatkozó nyomozók egyike így magyarázta az esetet:
„Előfordul, hogy a konkurens bandák elrabolják egymás illegális bevándorlóit, és csak váltságdíj fejében engedik őket szabadon.”
A franciaországi kínai közösség tagjai között azért vannak békésebb emberek is. Párizs XIII. kerületének lakói jól ismerik azt a két, fantasztikus gazdasági sikereket elkönyvelő ázsiai céget, amely minden évben vetélkedik a kínai újévi felvonulás megrendezéséért. Az egyik a tíz éve a Rattanavan fivérek által irányított export-import vállalat, amely az egzotikus élelmiszerek terén piacvezető Európában, és 2001-ben már 150 millió eurós forgalmat bonyolított le. A rivális Paris Store társaságot kambodzsaik irányítják.
A legutóbbi adatok szerint 1700 kínai kereskedés található Párizsban, köztük 850 étterem. A párizsiak figyelmét sem kerülte el az ázsiai büfék számának megtöbbszöröződése. „Az úgynevezett tontine, a kölcsönös segélyezési rendszer az, ami lehetővé teszi, hogy megvásároljuk ezeket az üzleteket” – nyilatkozta egy kínai–laoszi étterem tulajdonosnője. A rendszer működési elve egyszerű: egy család vagy faluközösség tagjai rendszeresen betesznek egy összeget egy közös kasszába. A teljes summát aztán megkapja a közösség egy tagja, és ezen üzletet vásárol, persze a kölcsönt meghatározott feltételek mellett vissza kell térítenie.
Az éttermek mellett jövedelmező üzlet a ruhaipar. Ez a kínai közösség legdinamikusabban fejlődő üzletága. A rendőr-főkapitányság adatai szerint 1997-ben 1500 varróműhelyt alapítottak Franciaországban. Ez a szektor, amely jellemzően alkalmaz feketemunkásokat, családi kapcsolatokra épül. A műhelyek négy-öt fővel működnek, általában valamelyik külvárosban, főleg Saint-Denis-ben. A nyomozások feltárták azt is, hogy Párizs XI. kerületében a textiltermelés és -kereskedelem 90 százaléka az ázsiai közösségé. Hogy „lefedjék” ezeket a féllegális műhelyeket, a kínaiak gyakran egy „tiszta”, vagyis legális papírokkal rendelkező főnököt állítanak az élükre. Ugyanaz a személy gyakran egyszerre több cégnél is betölti a tisztséget. A párizsi rendőrségen egy alkalommal kihallgattak egy férfit, aki több mint húsz ruházati céget „vezetett”, amiért üzemenként havi több mint 300 euró ütötte a markát. A minicégek 60–120 ezer eurós havi forgalmat bonyolítanak le, ez persze nem jelenti azt, hogy az itt dolgozó illegális bevándorlók is jól keresnek, hiszen havonta csupán 300–800 euró a bérük.
Néhány éve a párizsi kínaiak bővítették érdekeltségeiket, beszálltak az informatikába, autósiskolákat nyitottak, ingatlanokkal kereskednek. Terjeszkedésük más, titkos ágazatok kialakulását is maga után vonta: a rendőrség tud már kínai orvosi rendelőkről, amelyek kifejezetten az illegális bevándorlókat látják el – egyébként a hagyományos kínai orvoslás módszereit alkalmazva. A rendelők havonta átlagosan 6100 eurós hasznot hoznak tulajdonosaiknak.
A pénzügyminisztérium nemzetközi pénzmozgásokat ellenőrző osztálya 2000 júliusában jelentős tőkemozgásokra figyelt fel két pénzváltó irodánál. Az irodákat tíz, egy faluból származó kínai üzemeltette. A vizsgálatok megállapították, hogy mindennap több tucat kínai kereskedő fordul meg ezekben az irodákban, jelentős pénzösszegeket hagyva ott, amelyek aztán rögtön Luxemburg és Kína felé veszik az irányt. A nyomozás feltárta, hogy a két iroda 18 hónapos működése során körülbelül 246 millió euró került ki Franciaországból. (Átlagosan tehát naponta 450–760 ezer euró kivitelét tette lehetővé a rendszer.) A vámhatóság megfigyelései szerint a bankjegyekkel megtömött bőröndök szállítói a leggyakrabban Luxemburgba vagy Olaszországba tartottak, mivel ott kedveznek a körülmények az illegális pénzügyi tranzakcióknak. A nyomozás során fény derült arra is, hogyan járnak üzletről üzletre hátizsákos ázsiaiak, hogy begyűjtsék a „termést”. „A pénzből elsősorban a beutazást fizetik ki, de ebből támogatják az otthon maradottakat is” – nyilatkozta az egyik francia lapnak egy Párizs XIII. kerületében élő kereskedő.
A pénzügyi nyomozók azonban azt gyanítják, hogy összetettebb rendszerről van szó: „Feltételezhetjük – jegyzi meg egyikük –, hogy a pénz egy része visszatér Franciaországba, miután tisztára mosták, vagy a kínai diaszpóra egyéb gazdasági tevékenységeit finanszírozzák belőle Kanadában, az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában.”
A fenti vészjósló adatok alapján tette fel a kérdést a L’Express újságírója: ezek szerint van létjogosultsága annak, hogy „sárga veszedelemről” beszéljünk?
Folytatjuk
origo.hu
Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában
