Megdöbbent Horn Gyula hajdani miniszterelnök, ugyanis a világhálóról kellett megtudnia: mostantól nem ő a Szocialista Internacionálé alelnöke (korábban ő volt), Kovács László MSZP-elnököt választották helyette. Ne menjünk most bele abba, hogy a tekintélyes nemzetközi szervezetnek általában huszonnégy, illetve huszonöt alelnöke szokott lenni (vagyis az említett titulus nem több, mint ciráda), a dolognak itt az a lényege, hogy a szocialista Kovács bácsi úgy lett internacionalista alelnök, hogy megelőzően az égvilágon senki sem értesítette Horn Gyulát: mostantól megváltoztak az alá- és fölérendeltségi viszonyok a nemzetközi szervezetben, ezentúl Kovács László a testület huszonvalahanyadik bejegyzett alelnöke, Horn Gyula pedig a szabályzat értelmében visszaminősült kétkezi dolgozóvá.
Az egész attól bizarr, hogy Horn Gyula és Kovács László között sosem volt felhőtlen a viszony. Legutóbb például a remetehegyi ember avégett háborgott, hogy a közelmúlt kormányzati problémái miatt nem kis mértékben a pártvezetés a felelős, leghelyesebb lenne, ha ki-ki levonná a megfelelő konzekvenciát. Arról is szólt Horn Gyula, hogy nem szerencsés a pártelnöki és a kormányzati posztokat halmozni, ennek érdekében előre kellene hozni a tervezett tisztújító kongresszust.
Kovács kolléga sem volt rest, ő meg úgy nyilatkozott, helyesebben cselekedne elődje, ha lakatot tenne a szájára, ő ugyanis – mint emlékezünk – országlása esztendeiben egyszerre ült a pártelnöki trónuson és a miniszterelnöknek kijáró ülőkén. Vagyis csak ne pattogjon, keressen fel inkább egy szembejövő fürdőszobatükröt.
És vitázik egymással a két emelkedett pártember, kifelé meg úgy megy az egész, mintha arrafelé, a munkásmozgalom környékén örökké őszinte, elemző, a dolgok értelmét megvilágító dialógusok zajlanának, csak mi, karon ülő muzsikok nem látunk az egészből semmit.
origo.hu
„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”
