Az EU segíti saját építőiparát

Csákó Attila
2003. 11. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E hónapban rendezték meg az Euroconstruct – Európa építőipari szövetségeit tömörítő szervezet – 56. konferenciáját. A fórumon megvitatták és prognosztizálták, miként alakul az építésügy helyzete az öreg kontinensen 2004–2006 között, valamint melyek lehetnek a fejlődés középtávú építési vonzatai. A szervezetben a hazánkat képviselő Build & Econ ügyvezető igazgatója, Gáspár Anna szerint a jövőben kiemelt szerep juthat a lakásfelújításoknak, -karbantartásoknak.
Gáspár Anna lapunknak elmondta: az európai országokban évente kétmillió új lakás épül meg, ami a teljes állomány egy százalékát teszi ki. Emellett mind nagyobb figyelmet kap a meglévő állomány, amely mintegy 189 millió otthont jelent. Az európai lakáspiacon a felújítási, fenntartási és fejlesztési tevékenység összértéke tavaly meghaladta az új lakásépítések értékét. Az ügyvezető úgy látja, hogy a következő évtizedben a lakáspiac húzóereje a lakásfelújítás, a -fenntartás és a -fejlesztés lesz. A szakember szerint ezt jelentős mértékben segíti elő az Európai Unió által jóváhagyott áfacsökkentések alkalmazása, amely az élőmunka-intenzív ágazatokban növeli a legális munkaerő foglalkoztatottságát és a felújítások gyakoriságát. A felújítási projektek értéke nő, a beszállítóknak folyamatosan növelniük kell termékeik hozzáadott értékét.
Gáspár Anna úgy látja, hogy – az európai tapasztalatokat a magyar és a régiós helyzetre alkalmazva – a lakásfelújítás támogatása jelentős pozitív hatással lehetne az építőiparra, s ennek következtében az építőanyagiparra. Ezért a szakember szerint megfontolandó lenne egy olyan felújítási kölcsön és áfatámogatás, amely e célokat szolgálná.
Gáspár Anna ismertette: a régióban az ágazat helyzetén lendíthet, hogy a közlekedési és környezetvédelmi beruházások volumene nőni fog, mindenekelőtt a csatlakozó és az azzal szomszédos országokban. A szakember szerint a jövőben az egész kontinensen megfigyelhető lesz a magántőke még nagyobb mértékű szerepvállalása, s előtérbe kerülhet a PPP (Public Private Partnership), amikor az állami beruházások egy részét a megfelelő garanciák biztosítása mellett a magánszféra finanszírozza. Az ügyvezető igazgató rámutatott: a programokhoz uniós pénzek is megszerezhetők, ám azok sikeres lehívásához megfelelő programokat kell írni, s hatékony módon kell képviselni a hazai érdekeket. Ellenkező esetben úgy járhatunk, mint néhány uniós tagállam, amelyek nem tudták teljes mértékben kiaknázni a lehetőségeket.
Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ügyvezető igazgatója szerint új versenytényezővé vált a pályázatírási ismeret, amely alapeleme a sikerességnek. Fontos tényező az állam részéről a piacvédelmi ismeretek és intézkedések megtétele, azaz nem szabadna hagyni, hogy a magyar vállalkozók itthon védtelenek maradjanak a külföldi héjákkal szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.