Egy közszolgálati ragacs

Névvel nem illik játszani, de ez nem is játék: a tévéelnök Ragáts Imre úgy tapad a székéhez, mint a ragacs. Immár sem nyilvános politikai támogatottsága, sem szakmai hátországa, sem erkölcsi aranytartaléka nincs. A médiatörvény betűje szerint ugyan változatlanul legitim, de ezzel sem a pénztárnál, sem a gyóntatószékben, sem a bírói pulpitus előtt nem megy sokra.
Nemrég az a hír látott nyomdafestéket a kormánypárti sajtóban, hogy a Fidesz állítólag elkezdte gyűrni a civil kurátorokat: az MTV nagykuratóriumában próbálják megakadályozni Ragáts menesztését, amiről a csonka (MDF-es, MSZP-s és SZDSZ-es) kuratórium már egyhangúlag döntött. Érdekes mószerolás volt, különös tekintettel az indoklásra: eszerint a Fidesznek az az érdeke, hogy minél tovább maradjon Ragáts s vele együtt a káosz. Azóta tudjuk: egészen mások voltak a kuratóriumi akciózás hátterében – a bocsánatkérés azonban szokás szerint késik. Logikai úton is belátható pedig: a Suchman-boy Ragáts még rombolónaszádi minőségben sem alkalmas a Fidesz emberének. Ha a tévé politikai felügyeletéből kiszorított legnagyobb ellenzéki pártnak valami a fejére olvasható, az nem az, hogy MTV-ügyben vad ötletei vannak, hanem hogy a kormányoldal és az MDF között köttetett paktumból fakadó félretétele óta semmilyen új ötlete nincs. (Az, hogy kell két párhuzamos közszolgálat, aztán indulhat a verseny, nem új ötlet. S nem is eredeti: Hankiss Elemér annak idején még híradókat is versenyeztetett ugyanabból a közkaszszából, s emlékezetem szerint megtapsolták.) A káoszra való sanda hivatkozás viszont annyira megtetszett Ragátsnak, hogy rögtön a magáévá is tette: azt mondja cinikusan, hogy távozásával kaotikus állapotok alakulnának ki az intézményben.
Valljuk meg, a maradás nem kis elszánást igényel, nem sokkal azután, hogy lopáson érték: kilencszázmillióért árulta úgy a közszolgálati reklámidőt (amely szerződés négy évre szólt, tehát még a második Orbán-kormányba is jócskán benyúlt volna), hogy nem volt hozzá joga. Lehet jogfilozófiai vitákat folytatni arról, hogy tolvaj-e a besurranó tolvaj, ha nem sikerült elemelnie az ékszeres ládikót, mert felébredt a házigazda a neszezésre – de előbb megbilincselik, majd tisztázza magát az előzetesben. Az elnökség mindenesetre nem filozofál: háromszázmillióról előbb ötven-, majd húszmillióra szorította le az öntörvényű elnök szerződéskötési kerethatárát. (Egyelőre viták folynak, menjenek-e még lejjebb: hátha a toalettpapír-beszerzést intézményi szinten még nyugodt szívvel rábízhatnák.)
Ragáts nemcsak Suchman-boy, hanem Peták-boy is: az egyik küldte az MTV-be, a másik fogadta. Ragátsnak nem volt túl jó híre a Szabadság téren: valami általam ismeretlen okból a folyosókon Százalék Imrének becézték – valószínűleg a végzett munka hatékonyságát illetve e leheletfinom kritikával.
A totális politikai támogatásvesztés nem túlzás. Azok is mind szembefordultak vele, akik májusban egyhangúlag megválasztották. (Peták István ugyan a saját voksával szemben nyújtott be különvéleményt, de erről a skizofrén produkcióról később.) Az MSZP favoritja vélhetőleg változatlanul a pártba felső szinten beágyazódott Kósa Somogyi György, az SZDSZ meg egyenesen Ragáts eltávolításának kezdeményezőjeként lépett fel. Az MDF szerepe Janus-arcú, de az a sejtésem: Ragáts őket (is) rútul becsapta. Ha igaz, hogy a párt médiakapcsolati alelnökségéről előbb leváltott, majd a hátsó ajtón (uniós kampányfőnökként) visszacsempészett Gémesi György egy MDF közeli hírműhely kialakításáról állapodott meg a támogatásért cserébe, jogos a kérdés: hol a hírműhely? Ha viszont nincs hírműhely, csupán a beejtőernyőzött Dobos Menyhért van, akkor jogos a párttagság háborgása: mire volt jó ez a politikai harakiri? Az MDF élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozik, de hiába politizál amúgy elvszerűen sok más kérdésben, ha a kirakatban ez a csúfság kelleti magát. S Dávid Ibolya is hiába hivatkozik a rossz médiatörvényre, amely elvágja a pártdelegált kuratóriumi elnökségi tagok pórázát, hiszen senki nem veszi el előle a mikrofont. Belemondhatná: csalódtunk a négy delegáltunkban, az ellenkezőjét csinálják, mint amit mondtunk nekik, szégyent hoznak a fejünkre, elhatárolódunk tőlük. Peták pártpolitika-ellenes civilkurátor-bolondító akcióján túlmenően azért sem lehet mismásolni, mert a Ragáts menesztését meghiúsító társadalmi kurátorokat rajta kívül még egyes további MDF-es elnökségi tagok, illetve a Ragátshoz hű, kiváló kormánykapcsolatokkal rendelkező tévések és producerek is győzködték, ama bizonyos káoszelméletre hivatkozva. Vagyis a célért mégiscsak összefogtak MSZP-s és MDF-es körök, még talán a pártfegyelmet is negligálva.
Pető Iván mindenesetre egy tegnapi lapinterjúban nem kertel: „Ragáts Imre hátrányos üzletet kötött, s nem tudott választ adni, miért ment bele az ügyletbe.” S bár a szabad demokrata politikus szavainak komolyságát nem acélozzák meg az olyasféle kiszólások, hogy „ha van párt, amelyik nem avatkozik bele az MTV ügyeibe, az épp az SZDSZ”, s hogy nem tud olyan SZDSZ-es körökről sem, amelyek a reklámértékesítésben érdekeltek; csak egyet lehet érteni vele abban, hogy nem lehet „pénzt adni olyan ember kezébe, aki egyszer már átvert”. Szerinte „aki most Ragáts mellett voksolt, az a káoszra szavazott”, s feltételezi azt is, hogy „ezeknek ez a személyes érdeke”. Hogy MTV-ügyben koalíciós szakítópróba folyik, azt nemcsak az olyan mondatok támasztják alá, amelyek szerint „nem védhető, hogy Medgyessy Péter nevelt lánya a köztévé egyik legnagyobb beszállítója, amikor a kormánynak szerepe van abban, mennyi pluszpénzt kap az MTV”, de a „fogcsikorgatva” megszavazott hatmilliárdra való utalás is.
Pető a közbizalom hiányát emlegeti, s burkoltan szabad elvonulást ajánl Ragátsnak. Én nem lennék ilyen nagyvonalú. Nem osztom Pető véleményét, hogy „tudomásul kell venni: a demokrácia bizonyos problémák kezelésére nem alkalmas”. Dehogynem. A négy parlamenti párt közös kötelessége az adófizetők felé, hogy helyreállítsák a törvényes és erkölcsös állapotot. A kuratóriumi elnökségben is, az intézményben is. Akkor nem kellene megérnünk azt az arcpirító szégyent, hogy ilyen arcátlan mondatokat kelljen olvasnunk a különvéleményben: „nem a felügyelőbizottság, nem a kuratóriumi elnökség védte ki a szerződések hatályosulását – ahogyan azt eredetileg részben Ragáts Imre is gondolhatta –, hanem Ragáts Imre, az rt. elnöke saját maga”. Ragáts, a hős, aki (részben és eredetileg) maga sem tudja, hogy hős. Szomorúan mondom: Peták István a Szent István-vándorlást újra megtette: hátrafelé, bekötött szemmel.
Amúgy pedig káoszelmélet ide vagy oda: Ragáts Imrének mennie kell.