Ezerkétszáz eurót kérnek az embercsempészek egy afrikai menekülttől, ha a Földközi-tengeren keresztül Európába akar jutni, ám az új hazát keresők közül nem mindenki éri el élve az áhított kontinens partjait. Október 19-én és 20-án két embercsempészhajóra bukkant az olasz parti őrség Szicília közelében. A két hajón összesen 24 halottat és 29 félholt illegális szomáliai bevándorlót találtak. A hatósági vizsgálat kiderítette, hogy a húsznapos út során még 57 utas halt meg, az ő holttestüket a tengerbe dobták.
„Immár koporsóból is hiány van” – hívta fel az illetékesek figyelmét a bevándorlóáradat miatt egyre nagyobb segítségre szoruló sziget, Lampedusa polgármestere, Bruno Siragusa, aki a bibliai exodushoz hasonlította a menekültek rohamát.
A két halászhajónyi afrikai valóban csak töredéke azoknak a szerencsétleneknek, akik több ezer kilométert tesznek meg embertelen körülmények között, hogy jobb életet élhessenek.
Az Egyesült Királyságban sugárzott egyik dokumentumfilm alkotói szerint a legtöbb menekült a fent vázoltnál szörnyűbb megpróbáltatásokat is hajlandó vállalni, hogy a nyomorból Európába jusson. Maggie O’Kane és Finona Lloyd-Davis riportja menekültek hét-nyolc hónapig tartó vándorlását mutatta be. Az afgánok – az ENSZ adatai szerint jelenleg 2,4 millióan vannak – földjüket, jószágukat eladva először Pakisztánba menekülnek, ahonnan hónapok múltán – ha túlélik a táborokban uralkodó borzalmas körülményeket – eljuthatnak Iránba. Innen az embercsempészek dollárezrekért a farkasoktól hemzsegő hegyeken át szinte járhatatlan, jeges, sziklás utakon napokig tartó menetben a török határig vezetik őket, de csak akkor, amikor az iráni katonák a hideg miatt levonultak a völgyekbe. Törökország széléhez érve előfordulhat, hogy a határőrök néhányukat lelövik, a csempészek pedig – hogy mentsék az irhájukat – sorsukra hagyják a csoportot. Akiknek ilyen áron sikerül átjutniuk a túloldalra, még 1400 kilométert kell megtenniük Isztambulig. Itt újabb embercsempészt kell találniuk, aki körülbelül 1500 dollárért felteszi őket egy Európába induló tankhajóra. Azok a menekültek, akiknek nincs elég pénzük, gyorsan a rendőrség kezére kerülnek. A hatóság a menekülteket rendszerint eladja „rabszolgának”: Isztambul egyik külső kerületében hónapokig kell báránybőröket varrniuk, hogy ledolgozzák az árukat, aztán évekig, hogy öszszegyűjtsék a görögországi útra és „hajójegyre” valót, amellyel onnan Olaszországba juthatnak. A háborgó tengeren átkelő kis halászhajókon általában több száz zokogó, imádkozó pakisztáni és afgán zsúfolódik össze. Ha a parti őrség felfedezi a bárkát, a legénység az összes menekültet a tengerbe dobálja, majd, ha a veszély elmúlt, megpróbálja felvenni azokat, akik nem fulladtak meg.
– Nem számít, hogy asszonyok vagy gyerekek vannak a fedélzeten, ők csupán árunak tekinthetők. A legfontosabb a hajó, mert ha elveszítem a hajómat, elveszítem a munkámat, és több milliót kell fizetnem a hatóságoknak, hogy kiváltsam magamat, a legénységet és a bárkát – mondta a megrázó riportban Chichio, az albán embercsempész. – Ne minket hibáztass azért, hogy kidobáljuk az embereket a hajóból, hibáztasd a kormányt, amely nem engedi be őket az országba.
Akik bejutnak Olaszországba, többnyire nem maradnak ott, hanem Nagy-Britannia felé veszik az irányt. Rendszerint kamionok rakterében rejtőzködve, étlen-szomjan zötykölődnek Doverig, majd Londonig. Ha szerencséjük van, illegális munkavállalóként takarításból vagy kis üzletekben végzett munkából eltarthatják magukat. A legtöbb bevándorló az illegális munkával keresett pénz nagy részét hazaküldi a több ezer kilométerre élő családjának. Akik nem találnak munkát, segélyből tartják fenn magukat, és gyakran hallják a britektől ezt a mondatot: „A mi adónkból élsz.”
A bevándorlók célországának számító Nagy-Britannia – itt a legkönnyebb munkához jutni, az ENSZ adatai szerint tavaly 110 ezer menekült kapott letelepedési engedélyt – belügyminisztere október végén bejelentette, hogy 15 ezer menekültstátusért folyamodó, három éve várólistán lévő (főleg koszovói albán és szerb) családnak ad munkavállalási engedélyt költségkímélési okból. Ez a lépés azért is újszerű, mert az Egyesült Királyságban még a menedékjoggal rendelkező személyek sem vállalhatnak munkát, de érthető, mert egy menekült család segélyezése évente 15 ezer font kiadást jelent a költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek. A brit kormánynak 2001-ben 835 milliójába került a bevándorlási ügyek kezelése. A Blair-kormány már egy éve jelentős összeget költ a visszatelepítési programra, amely a Nagy-Britanniában élő afgánokat arra ösztönzi, hogy térjenek vissza hazájukba. Eddig azonban csupán százan kívántak élni a lehetőséggel.
London hat kerületében már csak minden második ember brit. Egy augusztusban készült felmérés szerint a britek többsége jobban tart az emigráció okozta problémáktól, mint a bűnözéstől vagy a terrorizmustól.
*
Folytatás a 21. oldalról
Tíz megkérdezettből nyolc nem tartja elég keménynek a Blair-kormány bevándorlási politikáját – állt a konzervatív Daily Telegraph által ismertetett elemzésben.
Sir Andrew Green, a Migration Watch elnöke – a munkáspárti kormány haragját gyakran kivívó intézet munkatársai nem csak született britek – szerint a kabinet ösztönzi a bevándorlást, ami ellentétes az állampolgárok elvárásaival.
Nem véletlen, hogy a májusi önkormányzati választásokon megerősödött a betelepülést ellenző Brit Nemzeti Párt, a konzervatívok pedig az emigrációval kapcsolatos kemény fellépést sürgetve, a közbiztonság megerősítését követelve igyekeznek szavazatokat gyűjteni. A toryk árnyékkormányának belügyminisztere, Oliver Letwin néhány hete kijelentette, hogy a bevándorlókat jó messzire a partoktól, egy szigetre kellene telepíteni. Letwin nyilvánvalóvá tette, hogy a toryk a Nagy-Britanniába érkező menekültek „orra előtt becsapják az ajtót”.
A kijelentés után szinte minden emberi jogi szervezet elborzadva tiltakozott. A baloldaliak szerint a szóban forgó szigetnek magának a szigetországnak kell lennie. A liberális Guardian publicistái pedig Letwin nyilatkozatát hallva koncentrációs táborokat, a Madagaszkár-megoldást és persze nácizmust emlegettek. A baloldali újságírók a kormányzó Munkáspárt azon tervét is elutasították, amely „zónákat” hozna létre a menekültek számára, hiszen az meg a gettók rossz emlékét idézné fel. A vita szemantikai síkra terelése és a történelmi tapasztalatok felemlegetése sem csillapította a konzervatívok tervének médiabeli népszerűtlenségét. Magyarázatképpen Letwin az Ausztráliában működő rendszerhez hasonlította a tervet, ahol a partot elérőket sivatagi táborokban, a bebocsátást kérőket pedig például a Narua és a Karácsony-szigeten „szállásolják el”. (Az ausztrál kormánynak egyébként a menekültek feltartóztatása tavaly 114 millió dollárjába került.) A belügyminisztérium „zavaros és nevetséges” ötletnek nevezte az ellenzéki konzervatívok tervét, s David Blunkett belügyminiszter egyik legutóbbi parlamenti beszédében bejelentette, hogy novemberben az ENSZ közvetítésével megérkeznek Nagy-Britanniába a libériai polgárháború első menekültjei. Az ENSZ által létrehozott, afrikai menekülteket segítő programhoz eddig 18 ország csatlakozott. Hangsúlyozta, hogy a brit lakosságnak bíznia kell abban, hogy a kormány megfelelően kezeli a menekültügyet, és mérsékelni fogja a – bevándorlás folytán megnövekedett – bűncselekmények számát. Blunkett felszólalásában bírálta az idegengyűlöletet szító Brit Nemzeti Pártot, amely – mint mondta – „el akarja pusztítani közösségünket”.
Ugyanakkor a munkáspárti miniszter a múlt héten már a bevándorlási szabályok szigorítása mellett szállt síkra annak érdekében, hogy az ország ne a bűnbandák tagjai, hanem az igazi menekültek számára álljon nyitva. Eszerint a hatóságok keményebben lépnek fel a hamis papírokkal érkezőkkel és azokkal szemben, akik a kitoloncolás elkerülése végett megsemmisítik útlevelüket. Ezt megelőzendő a hatóságok arra köteleznék a légitársaságokat, hogy a menekültgyanús utasok okmányairól a gép felszállása előtt készítsenek fénymásolatot, hogy akkor is lehessen tudni, hova kell visszaküldeni őket, ha nincsenek meg a papírjaik. Niki Adams, egy menekültügyi szervezet vezetője így reagált a kormányzat terveire:
– A belügyminiszter arra kényszeríti a bevándorlókat, hogy „válasszanak”: vagy éhen halnak Nagy-Britanniában, vagy megerőszakolják és megölik őket abban az országban, amelyből menekülni kényszerültek.
A brit Menekültügyi Tanács képviselője a bejelentést követően azt nyilatkozta, hogy a kabinet intézkedései sokkal jobban sújtják a bevándorlókat, mint az embercsempészeket.
Az Amnesty International arra hívta fel a figyelmet, hogy a brit kormány eljárása megsérti a menekültekre vonatkozó 1951-es genfi konvenciót, és olyan helyzetet teremt, hogy legálisan szinte lehetetlen bejutni az Egyesült Királyságba.
Tony Blair brit miniszterelnök szerint az egyezmény nem tudja megoldani a tömeges migráció problémáját. A menekültügy sokat változott az utóbbi évtizedekben, és a politika nem tartott lépést vele.
– A genfi konvenció szavatossága lejárt – jelentette ki Tony Blair néhány hete, s ezzel kivívta az ENSZ menekültügyi főbiztosának rosszallását.
A genfi konvenció fontos és időtlen marad – reagált Ruud Lubbers, amikor október végén Londonban találkozott a brit kormány tagjaival.
A közvélemény-kutatások elárulják, hogy a brit lakosság nem bízik különösebben Blair minisztereinek emigrációs politikájában, és sokan osztják a radikálisok aggodalmát, amely szerint hatvan éven belül a britek kisebbségbe kerülhetnek saját hazájukban. Több jel utal arra, hogy olyan közfeladatokat ellátó intézményekben is, mint a rendőrség, nő a rasszizmus. Egy nemrég kiadott jelentés szerint a feketék és az ázsiaiak már a kiképzések alatt nagy számban intenek búcsút a rendőri pályának az őket ért atrocitások miatt. A BBC néhány hete bemutatott megdöbbentő (rejtett kamerás) riportjában egy észak-walesi rendőrőrs tisztje párnahuzatból készített Ku-Klux-Klan-csuhát viselve dicsérte Hitlert, és arról beszélt, hogyan ölne meg egy pakisztánit; egy másik tiszt úgy nyilatkozott egy meggyilkolt fekete diákról, hogy „rohadtul megérdemelte, mert az anyja, apja is csak élősködő”. A műsor kavarta botrány után hét rendőrt függesztettek fel állásából, illetve küldtek nyugdíjba.
A rasszista megnyilvánulások miatt a kabinet szeretné meggyőzni az embereket, hogy szükségük van a bevándorlókra, de ebben a kampányban már az amúgy liberális elkötelezettségű, de többségében a szigorú bevándorlási politikát támogató állampolgárok pénzéből fenntartott közszolgálati média, a BBC sem segíti a hatalmon lévőket teljes mellszélességgel.
Ennek ellenére jelentős azoknak a hatása is a közvéleményre, akik szerint az Egyesült Királyságnak további menekülteket kellene befogadnia.
„A politikusok és a média becsmérli őket, pedig szükségünk van rájuk” – írta Steve Pope a Guardianban. A szerző szerint a bevándorlók főként olcsó munkaerejük miatt nélkülözhetetlenek. A reggelenként London északi részében, Tottenham utcáin munkaerejüket kínáló bolgárok, albánok, kurdok olyanokká váltak a brit építőiparban, mint az írek az 1950–60-as években. A szomáliaiak és a nigériaiak éttermekben dolgoznak, takarítanak, és olyan munkát végeznek, amilyet a született britek már nem vállalnak el. „Európában nemcsak az alacsony bérek tántorítják el a munkavállalókat a zöldség- és gyümölcsszedéstől, hanem az ilyen munkák társadalmi megítélése is” – idézte a szerző az Economist című gazdasági lapot.
A bevándorlók már akkor dolgoznak, amikor a szórakozó brit fiatalok még csak hazafelé tartanak a diszkókból. Bár a médiában „nemzeti páriáknak” mutatják őket, London gazdasága az ő munkájuktól is függ.
Pope amerikai kutatási eredményekre hivatkozva rámutat, hogy a gazdaság motorjának az olcsó munkaerő jelenti a „kenőanyagot”.
A brit társadalom képmutatása abban mutatkozik meg leginkább, hogy a társadalmi megvetés ellenére tulajdonképpen mindenkinek jól jönnek az idegenek: az ügyvédi irodák rengeteget keresnek a bevándorlók jogi képviseletével, az utasok tiszta metrókon utaznak, és a ház körüli munkákat olcsón végeztetik el az illegális munkásokkal – írta Az igazság a bevándorlókról című cikkében Steve Pope.
A konzervatívok, sok baloldali szakértő és egyetemi tanár azonban más véleményen van. Néhány igazság a bevándorlásról című cikkében – amely a Spectator című hetilapban jelent meg augusztusban – Anthony Browne elutasítja a tömeges bevándorlást. Szerinte Nagy-Britannia nem tud megbirkózni a menekültáradattal. A Migration Watch adatai szerint 2021-ig 1,8 millió otthont kellene felépíteni a bevándorlóknak. A szerző úgy véli, az ország túlzsúfolt: nincs hely új repülőterek, kórházak, iskolák, börtönök, utak, sem új menekülttáborok építésére, hatmillió ember letelepítésére pedig – amennyit a kormány 2031-ig előirányzott – egyáltalán nincs. A tömegközlekedés túlterhelt, az utak elviselhetetlenül forgalmasak, a sűrűn lakott területeken romlik az életminőség, a beáramló képzetlen munkaerő pedig rontja a munkaerő-piaci kilátásokat.
A legtöbb menekültet befogadó Londonban már hétszázalékos a munkanélküliség, a külföldi munkavállalókra specializálódott gyorséttermek vezetői csökkentették a béreket, az üzletek árufeltöltői átlagosan tíz százalékkal keresnek kevesebbet, mint a királyság más régióiban. Tehát nem igaz a kormány állítása, hogy a külföldiek nem veszik el a britek munkáját. Ráadásul a bevándorlók munkavállalásával nő a társadalmi egyenlőtlenség is: főként azok a vállalkozók lesznek még gazdagabbak, akik olcsó külföldi munkaerőt alkalmaznak, azok pedig, akik a bevándorlókat foglalkoztatókkal versenyeznek, egyre szegényebbekké válnak. Az is probléma, hogy a nagyszámú bevándorló rombolja a már itt élő közösségek kapcsolatát, és azzal, hogy a kormány nem segíti a különböző kultúrák egymás mellett élését, a szélsőséges pártok karjaiba hajtja a szavazópolgárokat. Browne szerint a bevándorlás elősegítése nem megoldás a társadalmak elöregedése ellen, hiszen a bevándorlók ugyanolyan ütemben öregednek, mint a britek. David Miles szakértő úgy látja, hogy emiatt még több embert importálni őrültség – idézi a cikk írója.
Az általános hiedelemmel szemben Browne úgy véli, hogy a nagy tömegű, képzetlen és olcsó munkaerő kifejezetten rossz hatással van a gazdaság egészére. Alan Greenspanra, az Egyesült Államok jegybankelnökére hivatkozva írja, hogy amikor a tengerentúlon munkaerőhiány volt, és még nem érkeztek nagy tömegben a bevándorlók, a vállalatok rá voltak kényszerítve az innovációra, és az amerikai gazdaság épp ezzel előzte meg az európait.
A cikk szerint a bevándorlók mit sem segítenek a gazdaság állapotán, például nem mentik meg a csődtől az észak-angliai textilgyárakat. A kormány katasztrofális politikája elszegényített, megosztott közösségeket hagy maga után – véli Browne, aki szerint a Blair-kormánynak szembe kellene néznie a harmadik világból a brit városokba áramló tömegek által gerjesztett „fehér elvándorlással” és Anglia elgettósodásával, a hagyományos közösségi szellem eltűnésének veszélyével is.
Európa más országai hasonló gondokkal küzdenek, közöttük vannak olyanok is, amelyek évtizedek alatt sem tudták integrálni bevándorlóikat.
„Gyerekeket az indiaiak helyett!” – jelentette ki Jürgen Rütgers német konzervatív politikus, amikor a Schröder-kormány néhány éve főként Indiából érkező informatikusokkal igyekezett pótolni a hiányzó német munkaerőt. Akkor a német sajtó az internetet – a hinduk („Inder”) német elnevezésére utalva – viccesen „indernetként” emlegette. A politikus nagyon is komoly kijelentése viszont üzenet volt azoknak a migrációs szakértőknek, akik a vénülő Európa gondjait a többmilliós bevándorlással szeretnék megoldani.
Az ENSZ elképzelései szerint Németország a jövőben csak akkor tudná biztosítani az optimális életkori és társadalmi megoszlást – hogy egy nyugdíjasra legalább 4,4 keresőképes dolgozó jusson –, ha fél évszázadon keresztül évente 3,4 millió bevándorló telepedne le az országban, az 1995-ös szint pedig csak akkor lehetne tartható, ha a német társadalom 2050-ig 25 millió menekültet fogadna be. Ellenkező esetben a jelenleg 81,7 milliós német lakosság – a születési és halálozási rátát figyelembe véve – 50 év alatt 55,8 millióra apadna, a keresőképesek száma pedig mindössze 33 millió lenne, szemben az ekkorra 18 milliósra növekedő nyugdíjas réteggel.
Az elképesztő adatok alapján elképzelni is nehéz, hogy a társadalom egyes csoportjai, amelyek sem korábban, sem mostanában nem fogadják kitörő lelkesedéssel a vendégmunkásokat – pláne a menekülteket –, hogyan barátkoznának meg százezresre növekedő szingaléz, tamil, libériai vagy pakisztáni szomszédaikkal, hiszen a harmadik nemzedéknél tartó törökök negyven év alatt sem tudtak integrálódni. Bár a második generációs törökök próbálnak boldogulni: főként üzletalapítással igyekeznek munkahelyet teremteni a maguk és rokonaik számára, ezért szerte Németországban családi vállalkozásban gyorséttermeket, ruházati vagy élelmiszerboltokat működtetnek. A legújabb statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy a bevándorlókban majdnem háromszor akkora a hajlandóság a vállalkozások alapítására, mint a hasonló körülmények között élő németekben. A Deutsche Ausgleichsbank tanulmánya szerint a német kisvállalkozások átlagosan két munkahelyet teremtenek, míg a törökök átlagosan öt főt foglalkoztatnak, ráadásul újabban már nemcsak rokonaikat, hanem született németeket is. Pedig a vállalkozói szférában az emigránsok még mindig hátrányos helyzetben vannak: információhiánnyal és nyelvi problémákkal küzdenek, tőkeszegények. A bankoknak még nincs bizalmuk a bevándorlókban – ahogy egy török üzletember fogalmazott: „azt hiszik, lelépünk a pénzzel” –, így nem segítik kölcsönökkel a vállalkozásokat. A nehézségek ellenére már sok bevándorolt tehetős üzletember él Németországban. Voral Ögen eredetileg tanulni jött Németországba, ma már légiforgalmi cége van – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Ayhan Bastürk majd tíz évvel ezelőtt nemzetközi technológiai vállalatot alapított, amely ma jelentős bevétellel büszkélkedik.
A törökök különleges „státussal” bírnak a bevándorlók között; a FAZ szerint a németekkel való viszonyuk, ha nem is felhőtlen, de „nem annyira rossz”. Szerepet játszhat ebben az is, hogy a török vendégmunkások egy idő után nagy számban visszatérnek szülőföldjükre. Az 1990 és 1998 között Németországba érkezett 640 ezer török közül 390 ezer nem kívánt végleg letelepedni. Ez azt jelenti, hogy a németországi török közösség egynegyede kevesebb mint tíz éve tartózkodik az országban. A törökök körében gyakori, hogy a nagyszülők minden évben néhány hónapot Németországban töltenek, hogy unokáikat láthassák, majd visszautaznak. Jellemző az is, hogy a török fiatalok fele még mindig inkább régi hazájából házasodik. Természetesen mindezt nem mindenki veszi figyelembe, és azt is kevesen látják be, hogy a törökök óránkénti négy–öt euróért olyan munkát végeznek, amelyet a németek nem vállalnak el – mondta egy török vendégmunkás az egyik televízió műsorában. A félelmek és sztereotípiák azonban tovább élnek: a németek nagy része szerint a törökök elveszik munkahelyüket, és beházasodnak családjukba.
A neonáci szervezetek által tervezett merényletek és az októberben egy jordán származású, de francia lakosként bejegyzett fiatal férfi ellen elkövetett rasszista támadás is jelzi: a migráció problémáját komolyan kell venni. Három éve Schröder kancellár személyesen látogatta meg Alberto Adriano mozambiki származású német állampolgár emlékhelyét, akit három neonáci fiatal vert agyon egy parkban. A német kormányfő a legundorítóbb gyilkosságnak nevezett egy másik – néhány éve rasszizmusellenes tüntetők ezreit mozgósító – bűncselekményt, amikor a félig iraki származású, hatéves Josef Abdullah vízbe fojtásáról a rendőrség először azt állította, hogy baleset volt.
Helmut Kohl korábbi kancellár 1992-ben még visszautasította – viszszautasíthatta – a németországi török közösség felszólítását, hogy vegyen részt annak az öt töröknek a temetésén, akik egy gyújtóbomba-támadásban égtek halálra Sollingenben.
Ma már más idők járnak.
A német kormány szerint 1990 óta 30 halálesettel járó rasszista támadást tartanak számon, ám emberjogi szervezetek csaknem száz ilyen esetről tudnak. (Vajon az adatok a kormány titkolódzása vagy az érdekvédők túlzásai miatt különböznek ilyen mértékben?)
Német polgárok további bizalmatlanságára adhat okot, hogy a rendőrségnek az utóbbi időben fokoznia kellett terroristaelhárító tevékenységét, mivel a 2001. szeptember 11-i Egyesült Államok elleni támadásnak igen erős németországi, többek között Hamburgba vezető szálai voltak. De az átlag német fél az idegenek által behurcolt betegségektől, a szociális katasztrófáktól, és sokan hajlamosak arra, hogy a nyugdíjak jelenlegi csökkentésének terve miatt is a bevándorlókat okolják. Ráadásul a migráció miatti feszültség a jövőben tovább nőhet, ugyanis az ENSZ-adatok szerint a bevándorlók többsége már nem Nagy-Britanniát, hanem Németországot választja.
Folytatjuk
Vérfrissítés az öreg kontinensen
Az ENSZ 2000. márciusi tanulmánya szerint 2050-re az európaiak majdnem fele (47 százaléka) eléri a nyugdíjkorhatárt. A szakértők szerint a munkaerőhiány orvoslására 2025-ig az Európai Uniónak 159 millió bevándorlót kellene befogadnia. Az unió lélekszáma 2000-ben 376,4 millió fő volt. A statisztikák szerint az 1999-ben regisztrált egymillió új európai háromnegyede bevándorló. A természetes szaporulat 1999-ben mindössze 266 ezer, ilyen kevés még sosem volt a háború utáni időszakban. A születéseket tekintve Franciaország, Írország és Hollandia van a legkevésbé rossz helyzetben, míg Németországban, Olaszországban, Svédországban és Spanyolországban jegyezték fel a világ legalacsonyabb termékenységi rátáját (1,07).
Az alacsony születésszám mögött mindenhol szinte azonos okok állnak: a nők tovább tanulnak, egyre többen dolgoznak, karriert építenek, ezért az első gyerek érkezésének időpontja kitolódik, sok nő több, mint 25 éves, mikor először szül. Olaszországban és Spanyolországban, ahol a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a nők a gyermeknevelés mellett is dolgozzanak, a legrosszabb a helyzet.
A Vesztfáliai Gazdasági Kutatóintézet (RWI) tanulmánya szerint azért is kívánatos a bevándorlás megkönnyítése, mert a Németországban élő 7,3 millió külföldi 20–35 milliárd márkát takarított meg az országban, nagyrészt a nyugdíjpénztári befizetéseivel, és ez az összeg sokkal jelentősebb, mint amennyit munkanélküli- vagy szociális segély címén kifizettek nekik. 1998-ban egy német parlamenti vizsgálóbizottság megállapította, hogy a bevándorlás támogatásával fiatalítható és dinamikusabbá tehető a népesség, egyúttal azt is megfogalmazták, hogy Németországnak befogadó országgá kell válnia.
origo.hu
Kocsis Máté: Az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
