A kuratóriumi elnökség négy ellenzéki tagja közül három nemmel szavazott a kérdésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Ragáts Imre áprilisban – ügyvezetőként – a kuratóriumi elnökség tudta nélkül kötött három céggel egyenként háromszázmilliós reklámszerződést, ezért múlt héten a kuratóriumi elnökség nyolc (két MSZP-s, két SZDSZ-es, illetve négy MDF-es) pártdelegáltja egyhangúlag az elnök visszahívását javasolta a huszonegy civil küldöttel kiegészült nagykuratóriumnak. A tegnapi titkos szavazáson – saját bevallásuk szerint – Czeglédi László (MSZP) elnök és Kozma Huba (MDF) alelnök Ragáts menesztése mellett voksolt. Úgy tudjuk, az SZDSZ két delegáltja Haraszti Miklós és Kozák Márton is támogatta a távozást (az SZDSZ kezdeményezte a reklámszerződések kivizsgálását).
Czeglédi a szavazás utáni sajtótájékoztatóján elmondta: a testület ülésén ő, helyettese, illetve az MTV felügyelőbizottsága – amely jelentésében kimondta Ragáts felelősségét – is felajánlotta lemondását, amit azonban a testületi tagok nagy többsége elutasított. (A médiatörvény szerint a kuratórium elnökségéről és a felügyelőbizottságról az Országgyűlés dönthet – szerk.). A kuratórium elnöke leszögezte: bár a grémium elutasította Ragáts visszahívását, a tizennyolc nemmel szavazó is azon a véleményen van, hogy ez volt az elnök utolsó hibája. Hozzátette: a kurátorok többsége veszélyesebbnek ítélte az elnök nélküli, bizonytalan televízió rémképét, mint egy olyan elnököt, aki hibázott, de hibájának megfelelő mértékű büntetéssel sújtható. Információink szerint a civil küldötteket ezenkívül az is motiválta, hogy megmutassák a politikai delegáltaknak: a társadalmi ellenőrzés nélkül a politika nem dönthet a fejük felett. Felvetésünkre, miszerint miképpen működhet egy intézmény úgy, hogy az elnököt hibáiért nem szankcionálhatják, Czeglédi kijelentette: rövidesen kidolgozzák az MTV Rt. elnöke és menedzsmentje felelősségre vonásának rendszerét. Hozzátette: a szabályozatlan helyzet egyik oka a médiatörvény volt, mivel annak megalkotásakor a függetlenséget jobban szem előtt tartották, mint azt, hogy egy ilyen intézmény működéséhez melyek a logikus feltételek.
***
nem sértett törvényt az Éjjeli Menedék.
Nem sértette meg a médiatörvényt az Éjjeli Menedék október 26-i műsorában David Irving magyarországi szerepléséről közölt tudósítás – döntött tegnap egyhangúlag az ORTT panaszbizottságának eljáró tanácsa. A történész ’56-os forradalomról kifejtett álláspontjának közlése miatt szüntették meg a műsort. Rudi Zoltánt, az aktuális műsorok vezetőjét – aki hozzájárult a műsor közléséhez – nem vonták felelősségre. A panaszbizottság ugyanakkor részben helybenhagyta Seres László (Népszabadság) és Petri Lukács Ádám (Népszava) panaszát azzal, hogy kimondta: hibás szerkesztési döntés volt, hogy Irving az ’56-os forradalom első két napját minősítő mondata adásba kerülhetett. (P. T.)

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál