Hogyan legyél humoralista (10.)

MEGADATOTT
– hogy Kaján mellett Rébert is nagyon régóta ismerhettem (személyesen). Méltóságteljes lénye, szálfaegyenes tartása a kemény majd „puhuló”, tehát még jobban embert próbáló Kádár–Aczél időkben, gőgösen vállalt gőgje, szebben mondva: különállása – Görgey Gábor érzékletes jellemzése – szinte mindenen és mindenkin felülemelkedett. (Bitang nagy szerencsémre, felettem – illetve önálló estjeimen – nem.)

ÍGY HÁT
– ezzel az abszolút korrekt, udvarias úriemberrel (aki csak amikor rajzolt, akkor nem volt udvarias) egy-egy egyetemi színpadi műsorom után Szabady Vera kertkerámikus barátunknál éjfél utánig… Ott sem voltunk udvariasak… főleg azzal a világgal szemben nem, ami a 60-as, 70-es évek elején körülvett, fojtogatóan bekerített bennünket. (Gyatra szóviccel, reakcióként – többek közt –: Szabadyéknál szabadítottuk el? fel? rab lelkünket.)

RÉBER AKKOR MÉG – INKÁBB – KARIKATURISTA VOLT
– elsődlegesen. Felejthetetlen számomra 1958-as karikatúrája (a keletkezés dátuma sem a véletlen, hanem Réber műve). Egy békésen szundikáló rabot ábrázol magánzárkájában, priccse mellett fűrésszel, feje fölött a börtönfalon frissen feltett kereszt, amit az ablak rácsaiból hasított ki magának, tehát azon keresztül akár… de hova („hova, hova”)?!

„FÜLELT A CSEND
– egyet ütött. Felkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot” (???) De hát 1957-es Megszabadítás című karikatúrája is… – egy székre álló macska előzékenyen kinyitja a madárkalitka ajtaját a papagáj előtt. Ha ennek a rajznak Felszabadítás lett volna a címe… így azonban nem lehetett belekötni… viszont szinte mindenki érthette (akkor még!) a rajz mögöttes tartalmát.

RÉBER MŰVÉSZETE (AZUTÁN)
– melyet rossz beskatulyázással intellektuálisnak mondanak, azonnal utat talált a gyerekekhez (is). Valószínűleg nem véletlenül menekült a gyerekvilágba… elég rossz véleménye volt a felnőtt emberiségről. Egy gyerekkel talán még érdemes kommunikálni – gondolhatta.

ÖRKÉNY ISTVÁN IS
– így vélekedhetett, mivelhogy nekem, a kezdő, még csak két önálló esttel a hátam mögött levőnek Réber karikatúrájába beleírva dedikálta 1968-ban megjelent, még karcsú Egyperceseit. Sándor Györgynek, a fiatal humoristának, közeli rokona, Örkény István nyugalmazott humorista. (A „közeli rokona” egy jellegzetes Réber-bábu megnyújtott fekete árnyéka mellé írva.)

LEGKÖZELEBB RÉBER (GYERMEKKÖNYV-) ILLUSZTRÁLÁSAIRÓL
– elsősorban Janikovszky Évával való közös munkáiról próbálok… és általában a gyerekrajzról… gyerekkorunkról… Mért beszélek előre, amikor még fogalmam sincs, sikerül-e? emlékezni, megragadni az első két-három évünket (amikor egy életre eldől jóformán minden).

IDE ÍROM MÉG
– mert félek, legközelebbre elfelejtem, hogy Örkény egészen fiatalon már teljes vértezettel írt jó pár „későbbi” Egypercest… Csak aztán az 50-es évek szocreál világában el kellett felejtenie… (és el is felejtette), s csak jóval később, érett fejjel talált rá megint, jutott el – vissza – ahhoz a szemlélethez, hangvételhez, amit valamikor, talán kisgyerekként, egyszer már hallott – Karinthy szavaival – zengeni és zokogni a szívében.