Az idén már másodszor tört ki májgyulladásjárvány a szerbiai Észak-Bácskában. Az újvidéki Magyar Szó a szabadkai egészségvédelmi intézet tájékoztatása nyomán a hét végén azt közölte, hogy augusztus óta már hatvan hepatitis A vírus okozta megbetegedésre derült fény. Topolyán és Kishegyesen ketten-ketten, Csantavéren 42-en, Szabadkán pedig 14-en betegedtek meg, közülük öt embert a kórház fertőző osztályán kezelnek.
A szakemberek feltételezik, hogy a járvány gócpontja Zenta, Csóka és Ada környékén van, mert tavasszal is onnan indult az egész Bácskára kiterjedő fertőzés. A betegség tünetei: sárgaság, magas láz, levertség, étvágytalanság. A járványról a magyar határőrség nem kapott hivatalos értesítést sem a szerbiai egészségügyi hatóságtól, sem a határ túloldalán tevékenykedő határőröktől. Utóbbiaktól azért nem, mert ők sem tudtak róla – tájékoztatta lapunkat Orodán Sándor, a határőrség szóvivője.
Mint elmondta, a magyar határőrség a Magyar Távirati Iroda híradásából tudta meg, hogy Észak-Bácskában májgyulladásjárvány van, s azonnal felvették a kapcsolatot az egészségügyi minisztériummal, a tárca pedig felhívta a tisztiorvosi szolgálatot a szükséges intézkedések megtételére. Ennek nyomán a magyar–szerb határon működő öt közúti és a kelebiai vasúti határátkelő-állomáson gumikesztyűt kaptak a határőrök, valamint a vám- és pénzügyőrök, akiknek azt is tanácsolják, minél gyakrabban mossanak kezet a fertőtlenítő folyadékban, amellyel az átkelőket ellátták. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának tájékoztatása szerint az érintett határszakaszokon dolgozó vámosok korábban már kaptak védőoltást a hepatitis A és B vírusa ellen, de a gumikesztyű használata és a gyakori kézmosás számukra is ajánlatos. A betegséget – amellett, hogy kerülendő a fertőzött területekről származó, s főként az utcán árusított élelmiszerek fogyasztása – elsősorban a higiéniai előírások betartásával lehet elkerülni. Amint azt a Magyar Szó írja: a hepatitis A okozta májgyulladás elsősorban „a piszkos kéz betegsége”.
Orodán Sándor elmondta: az óvintézkedések fontosságára figyelmeztették szerbiai kollégáikat is, akikkel immár állandó kapcsolatban vannak, s kölcsönösen tájékoztatják egymást minden olyan fejleményről, amelyet a betegség továbbterjedésének megakadályozásához szükséges lehet tudniuk. A Magyarországról Szerbiába utazók figyelmét is felhívják a járványveszélyre, de eddig még senki sem fordult vissza a határról – tette hozzá a határőrség szóvivője.

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!