A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) átalakítására irányuló kormány-előterjesztést elítélő nyilatkozatot készít az OECD – adta hírül tegnap a Reuters brit hírügynökség. Az OECD-hez közel álló forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a nemzetközi szervezet a jövő héten áll elő „kemény hangú” üzenetével.
A törvénytervezettel kapcsolatban az OECD várhatóan úgy fogalmaz majd, hogy az „súlyos aggályokat vet fel” a pénzügyi ellenőrzés függetlenségével kapcsolatban. „Noha nyilvánvaló, hogy a szervezeteknek elszámoltathatóknak és ellenőrzötteknek kell lenniük, a miniszteri irányítás jelenleg tervezett visszaállítása visszaüthet, mivel a (pénzügyi) felülvizsgálatok hatékonyságának romlását kockáztatja” – olvasható a Reuters szerint a tervezett nyilatkozatban, amely arra is figyelmeztet, hogy a kormányjavaslat elfogadása esetén a pénzügyi ellenőrzés magyarországi gyakorlata jelentősen eltávolodik majd a nemzetközitől.
A brit hírügynökség a hírrel összefüggésben említi a K&H-ügyet, Szász Károly PSZÁF-elnök eltávolításának tervét, valamint azt, hogy a hónap elején egy magas rangú uniós tisztségviselő már úgy nyilatkozott a Reutersnak, hogy a tervezett átalakítás „teljességgel felháborító”.

„Lepkefing” – Gulyás Gergely reagált Magyar Péter hangfelvételére