Reagált a mai nap belpolitikai eseményeire Havas Henrik egy újabb szürreális poszttal. Az alpári stílusáról elhíresült publicista egy közösségimédia-posztjában elsőként arról írt, véleménye szerint hamarosan egyesülhet a Demokratikus Koalíció és az MSZP.
Most azt látom, hogy van esély arra, hogy a baloldal újra egységes legyen, mert minden demokratikus rendszerben helye van a baloldalnak. Szerintem hónapokon belül egyesül a két baloldali párt. Az MSZP-nek szüksége van egy szervezett, 5-6-7 százalékos DK-ra. A DK-nak pedig szüksége van még az erodált MSZP-re is, és a nem túl aktív, de létező hátországára, sőt még a nevére és a logójára is
– írta Havas.
Ezt követően az írás váratlan fordulatot vett, és Havas Henrik arról kezdett írni, Magyarországnak valóban szüksége van egy ütőképes hadseregre.
1992-ben hatan-nyolcan ültünk a Parlamentben Antall József irodájában, hogy a magyar médiaviszonyokat megbeszéljük. Antall váratlanul elmondta, hogy levelet küldött az amerikai elnöknek, amiben bejelentette, hogy ha Eszék és Vukovár után magyarellenes pogromokra kerül sor, akkor a magyar hadsereg bevonul az egykori Jugoszlávia területére, és megvédi honfitársainkat. Na, akkor állították a határvadász-alakulatokat, ami Gulyás Gergely kifejezésével élve lepkefing volt
– írta Havas, aki jelezte, hogy Magyar Péter mai nagy leleplezésként beharangozott felvételén ő inkább érti a magyar honvédelmi miniszter álláspontját.