Rend kell és tisztaság

Tokaj után az egri a legnagyobb tehetséggel megáldott borvidék, mert a Tokajin kívül itt is mindent el lehet „követni”, ami Magyarországon borban jó. Ha Egerben mindenki elhinné a rend fontosságát munkája során, akkor már tényleg semmi sem mentene meg bennünket attól, hogy az egri legyen a legjobb borvidék – vallja Simon József, a Pétervásárán született első generációs egri borász, aki a legjobb dűlőkben húsz hektár saját szőlőt művel, további tizenkettőt pedig bérmunkában, aminek termését fölvásárolja. A szőlő földolgozását, a borok érlelését az egri riolit tufa pincesorok egyikén, a Nagykőporoson lévő közel 4000 hektós pincészetében végzi. Munkája során legfontosabb céljának érzi, hogy a termőhely – meggyőződése szerint isteni – adottságait borain keresztül közvetítse, és az egri bor rangjának visszaszerzéséért kíméletlenül küzdjön. Szinte alig lehet találni a világon borvidéket, ahol ilyen csodálatos természeti lehetőségek mellett, ennyire olcsón lehet jó minőségű bort értékesíteni, hogy megéljünk a sok olcsó és hiteltelen „egri bikavér” mellett. Ha minden termelő hinne a táj tehetségében és megbecsülné azt, akkor az egri név már nem itt tartana. Sajnos ebben nagyon kevesen hisznek, mivel az egri borok árának nagy része még ezt tükrözi. Hogy higgyenek – mondta Simon József – rendet kell teremteni.
Németországban a 70-es években tagosították az ültetvényeket, meghatározták és leszűkítették a termelhető fajták számát, és az ott megfelelő és alkalmazható művelésmódot kényszerítettek a gazdákra. Ott azóta 70-ről 100 ezer hektárra nőtt a szőlőterület, és megszűntek az értékesítési gondok. Nálunk 1970 óta 210 ezerről 90 ezer hektárra csökkent a szőlőterület, az új telepítések ezerféle fajtából állnak, és értékesítési gondjaink vannak. Nincs telepítési koncepció, mindenki azt rak a földbe, ami eszébe jut, ami divat, pedig ez a döntés ötven-száz évre szól. Nincs egységes művelési mód sem, ezért úgy tűnik, mi a káosz irányába haladunk – ismertette a helyi (hazai) viszonyokat a 2003-as év egri borásza. Hogy a teljes zűrzavart elkerüljük, nagyon egységesnek kell lennie a borvidékünknek – nyomatékosította.
Elképzelései szerint ez 2,4 méteres sortávolságot, alacsony kordonos művelést és rövid csapos metszést jelentene, szigorú terméskorlátozással. Emellett meg kellene szüntetni a gazt és a szemétdombokat a dűlők környékén, mert amíg nincs rend és nem szűnik meg ez a mentalitás, addig az idecsábított vevők nem fogják elhinni, hogy valóban jó bort ad az egri domb.
A gyors „rendrakás” mellett más már nem is kellene célkitűzései megvalósításához Simon Józsefnek, csak idő. Olyan negyven év. Azalatt talán mindent elérhetne az egri borvidéken, amit akar, amit eddig elképzelt, ha elzárná magát teljesen az új gondolatoktól. A borász eddig sem tétlenkedett, hanem sokféle, jó borokat készített. Azok közül a legjobb majd minden évben megkapja a Don Simon elnevezést, és csak a palackok hátulján olvasható, hogy pontosan milyen fajtát takar a név, mivel Egerben minden évjárat más fajtát emel föl a csúcsra. A jó egriek ezért is találták föl a bikavért, hogy a vörösborfajták keverési arányának évenkénti változtatásával mindig a megszokottat, vagy az attól jobbat tudják nyújtani híveiknek.