„A legrégebbi állandó magyar nyelvű színtársulat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház történetében az egyik legnagyobb hatású alkotóként tartjuk számon Harag György európai rangú rendezőt, akinek életpályája és szellemi hagyatéka olyan örökség, amely meghatározta színházunk identitását” – írja közleményében a társulat.

Emlékeztetnek, hogy Harag György már 1947-ben, elsőéves színészhallgatóként a kolozsvári társulathoz szerződött, és ezt követően rendszeres alkotója maradt a színháznak. Közben részt vett a Nagybányán, majd később Szatmárnémetibe költöztetett magyar színház megalapításában is. Életének utolsó szakaszában, 1975-től egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig a kolozsvári színház főrendezőjeként tért vissza a városba. Pályafutása során huszonkilenc előadást rendezett a sétatéri színházban, ahol legjelentősebb munkái is születtek – köztük Sütő András korszakos drámáinak emlékezetes színrevitelei.
A Harag György centenáriumi emlékhét című eseményre olyan színházak előadásait hívta meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amelyek városaiban Harag György pályafutása során dolgozott, illetve olyan művek feldolgozásait, amelyeket ő maga is színre vitt. A meghívott produkciók mellett az emlékhét ideje alatt a kolozsvári társulat öt saját előadását is műsorra tűzi.
A Harag György centenáriumi emlékhét előadásai magyar, román és angol felirattal követhetők
Az emlékhét nyitónapján, június 1-jén, vasárnap este 8 órától a stúdióteremben Szabó K. István rendezésében lesz látható az Édes Anna, a társulat egyik legnagyobb közönségsikere.
Június 2-án, hétfőn este 7 órától szintén a stúdióterem ad otthont az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Janovics című előadásnak, amely a kolozsvári mozgókép- és színháztörténet kiemelkedő alakjának állít emléket.
Június 3-án, kedden este 8 órától Elise Wilk kortárs erdélyi szerző Alaszka című drámáját láthatja a közönség a stúdióteremben. A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkcióját Sebestyén Aba rendezte. Az előadás három női sorson keresztül vizsgálja a kommunista múlt máig élő hatásait.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György-társulata június 4-én, szerdán este 7 órától a nagyszínpadon mutatja be a magyar drámairodalom klasszikusát, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátékát, Sardar Tagirovsky rendezésében. A szöveghű előadás magán viseli a romantika stílusjegyeit, ugyanakkor a kortárs színház nyelvén szólítja meg a nézőket.
