Sértett Magyarország

Édes egy Jezovicsom, bátyád fiatalkori szerelmeként elküldöm régi levelei közt talált írását – versét? levelét? –, amelyet nevedre hagyott. Talán te érted:
„Megsértődtem sértődött barátomra / akit másik sértődött barátom sértés által helyettem sértett meg / s ki úgy gondolta a sértést / csak rajtam ejtett sértéssel torolhatja meg hogy / sértetlennek érezhesse magát / a kiegyenlíthetetlen világegyetemben / Ady is még halotti maszkjában / huszonkilencben tíz évvel a halála után / holtában is megsértődött az őt vérig sértő / negyvennégy éves és Ady által / nyafogásnak nevezett Szegény kisgyermek panaszai / agyonsértett költőjére a sértődésre amúgy is / hajlamos és magát sértetlennek sőt sérthetetlennek tartó Kosztolányira.
– ugyan – ki nem sértődött meg itt Magyarországon?
Talán apánk volt az egyedüli akinek mindig is sértő anyácskánk / azt mondta ötvenéves aranylakodalmukat ünnepelendő jóságos / férjének ezerkilencszázhetvenegy tavaszán na ne / még várjunk három évet te három évig a Szovjetunióban / közelebbről Ukrajában még közelebbről az uzmányi / hóborított fogolytáborban tartózkodtál és ezt a sértő / téged és engem is sértő a történelemből kiesett időt nem töltöttük együtt csak Isten szeme előtt –, nos / várjunk még pótolva három évet aranylakodalmat ülendő / mondta sértésre mindig kész édes anyácskánk de / nem tudták késleltetett tervüket megvalósítani mert / apácskánk ennek előtte némi szédülést érzett Vass Károly taxisofőrrel / vívott sakkjátszmája közepén beáldozva a királynőt / és aztán leesett fél arccal tizenkét nap múltán el is távozott / ebből a vérig sértett árnyékvilágból mit pedig hazájának gondolt / s így édes anyácskánk meg is sértődött hogy apácskánk eltűnt / talán sértve? de nem! ő sose sértődött meg különösen nem / édesen sértegető anyácskánkra ki végül sértve egyedül ülte meg immár / megsértett aranylakodalmát –
sértve rebbentek szét is a varjak a sértőn elhanyagolt / búzatalajról kényes-sértett nyakukkal is föl-alá jártukból / – „hollót kiált, halált hörög, ki jól dalolni restell” sértő verssel / sértette meg az őt Baumgarten-díjból sértőn kihagyó sértett önérzetű költő / a nagysértődésű Babitsot épp negyvennyolc éve sértő elteltével előbb / a mindig amúgy is sértő József Attila / hogy rá tíz évre még mindig sértve kinyögje / hogy „Magad emésztő, szikár alak! Én megbántottalak” egyszer / többször is mint az az első / kötetes költő kinek könyvét sértő kísérőszöveggel vezette / be másik titkon sértő költő mondván nem a tejútrendszer egészét / kellene versbe csinálni csak egyetlen / csillagot választani nem sérteni meg a világ álomegészét –
mint az az orvos ki csak belevág páciense / sárga hasába őt felügyelni kívánó professzora intő / sértő tanácsa ellenében elűzve hasbetegét eme sértett hazai világból / – nem baj sértve vagyunk csak az én csak az én karikája / maradjon meg a kis orvos arany jegygyűrűs keze ujján / hogy még ő fölvetve fejét távozzon a sértett / kórházterem-osztály fehér papucsba besértett kipp-kupijából míg / az okmányiroda vezetőnője súlyos sértésnek vette hogy / nem rendelhetett vissza valami tompa kéjjel három hét / múlvára mert némiképpen adataim megfeleltek / a valóságnak s így fontossága tudatából annyit vesztett mint / az általa a kádban kiszorított víz súlya mely pedig nem
kevés –
ó hogyan sértődünk meg mindvalahányan / bukva a büszke vezér sértődött árva nyomába / míg Szapolya csak sértődvén és lassan grasszált végre Mohácsra / második és sértett Lajosunk míg belefulladt / arccal előre beesvén páncélja lehúzván
sértett Magyarország sárteli Csele-patakába.”