Az ünnepélyes szalagátvágás, például egy üzemanyagtöltő-állomás átadásakor, nem különösebb esemény. Szokványos, mindennapos, lassanként már városi elöljáró sem jelenik meg ilyen alkalomkor; pláne, ha erre egy olyan szupervilágvárosban kerül sor, mint New York! Ám az idén szeptemberben a manhattani 24. utca és 10. sugárút kereszteződésénél megtartott kis avatóünnepségen igazán különleges vendég tűnt fel. Peckes léptekkel nem más érkezett, mint maga az orosz elnök. Vlagyimir Putyin a Lukoil orosz olajóriás benzinállomását avatta fel, a Lukoil elnöke és egy demokrata párti szenátor társaságában.
Igaz, az orosz Lukoil ezerháromszáz (!) benzinkutat működtet az Egyesült Államokban, ezt a manhattani kútavatást azonban mégiscsak mindenki picivel jelentősebbnek látta-értékelte. Mert Putyin sem szokott minden egyes benzinkútavatásra elkocogni! Ezzel a mostanival azonban, megfigyelők és elemzők egybehangzó értékelése szerint, egyfajta szimbolikus jelzést kívánt küldeni: a már szeptemberben is javában „dúló” csatározása az oligarchákkal, köztük például Mihail Hodorkovszkijjal, nem befolyásolja a Kreml olajpolitikáját, gazdasági partnereivel ápolt és fejlesztendő kapcsolatrendszerét. Sőt. Úgy tűnik fel, hogy a világ – és benne Amerika – vette az „üzenetet”.
Azóta Hodorkovszkij már tömlöcben kuporog, olajcége vezetéséről is lemondott, a világ publicistáinak egy része morog, és aggódik az oroszországi demokrácia vélt megcsappanása miatt, elemzők és másodvonalbeli politikacsinálók az orosz elnök autokratizmusáról értekeznek – ám valójában nem történt és nem történik semmi. Vihar egy pohár vízben. Lord Palmerstontól tudjuk, az államoknak nincsenek barátaik és nincsenek ellenségeik, csakis érdekeik. (Igaz, Palmerston ezt Britanniára mondotta volt, de szinte szólásmondássá nemesült megállapítása ma már általános érvényűként használtatik.) A világnak pedig szüksége van Oroszországra. Az Egyesült Államoknak is. Így hát, miközben a publicisztikában afféle minicsata zajlik, az üzleti élet szereplői, a történések valódi mozgatói, a döntéshozók fittyet hánynak a moszkvai hatalmi harcokra, és az üzlet megy tovább.
Az amerikai–orosz energiaipari együttműködést sem látszik megzavarni mindaz, ami Moszkvában történik. Oroszország terjeszkedni szeretne az amerikai energiapiacon. S van rá fogadókészség: az amerikaiak a legnagyobb potenciális olajszállítójukat látják benne. Nem is ok nélkül: a szibériai olajpumpákkal együtt Oroszország manapság már több nyersolajat hoz a felszínre egy nap alatt, mint Szaúd-Arábia! A baj „csak” az, hogy fekete aranyát képtelen könnyen és gyorsan eljuttatni az amerikai piacokra. A régi orosz olajvezetékek ugyanis elavultak, kicsiny kapacitásúak, s egyébként is csapnivaló állapotban vannak. „Egyértelmű számunkra, hogy lehetetlenség olajkitermeléssel foglalkozni, ha aztán képtelenek vagyunk elszállítani!” – nyilatkozta a minap a Washington Post című napilap tudósítójának Leonyid Fedun, a Lukoil alelnöke. S elismerte, hogy ha Oroszország nem tudja jelentősen átalakítani, felfejleszteni olajvezeték-rendszerét, akkor bizony hordók millióinak exportálásától esik el, következésképpen évente több tíz milliárd dollárnyi exportbevételnek inthet búcsút.
Az oroszországi olaj, pontosabban „megszerzése” az amerikai politikacsinálóknak is nagy kihívás. Több szempontból is. Egyrészt az Egyesült Államok hosszú távon csökkenteni szeretné függőségét a közel-keleti olajtól (jelenleg az amerikai nyersolajimport mintegy negyvenhét százaléka érkezik a Közel-Keletről), másrészt pedig vállalatai révén szívesen részt venne az orosz olajipar felfuttatásában is. Orosz olajbárók azt ígérték Washingtonnak, hogy néhány éven belül képesek lesznek leszállítani az amerikai nyersolajimport tíz százalékát is; feltéve persze, ha sikerül megoldaniuk a szállítási gondokat. A Bush-kabinet két tagja a minap erőteljesen lobbizott is Moszkvában egy murmanszki mélytengeri kikötő és olajvezeték megépítése mellett; ebből a Barents-tengeri városból egészen Houstonig „lehajózhatnának” a tankerek. Az amerikai kereskedelmi miniszter, Donald Evans még azt is felvetette, hogy amerikai vállalatok hogyan vennének részt a murmanszki terv kivitelezésében.
A murmanszki terv azonban – Washington minden érdeklődése ellenére is – nem prioritása az állami orosz olajipari fejlesztési elképzeléseknek. Ráadásul az infrastruktúra bővítése-fejlesztése – s nyomában Oroszország szerepének és befolyásának növelése a nemzetközi energiapiacon – politikai csatározásokkal is terhelt. Nem mindegy ugyanis, hogy kinek, melyik vállalatnak a kezében van a kitermelés, ki rendelkezik az újonnan épülő infrastruktúrával, vagy annak legalább egy részével, és melyikük hogyan részesedik a piacból? S az olajoligarchák szándékai és érdekei nem mindig esnek egybe az állami szándékokkal és érdekekkel.
A Murmanszkból induló olajvezeték terve a Hodorkovszkij-féle Jukosz-Szibnyeft szívügye. A cég – amely Oroszország legnagyobb olajvállalata – Szibériától Kínáig akarna olajvezetéket építeni, 3,5-4,5 dolláros tervezett költséggel. (Ez az a bizonyos murmanszki terv, amelyben az amerikaiak is iparkodnának részt venni.) Az állami tulajdonú Transznyeft viszont Nahodkától indítana vezetéket Japán felé, de kínai leágazással is. Az amerikaiak ettől sem zárkóznak el. Különösen azok után, hogy az orosz energiaipari miniszter a Washington Postnak adott egyik interjújában azt mondta: Oroszországban már elmúlt az az idő, amikor politikai megfontolásokból születtek döntések a gazdaság ügyeiben. Ma az egyedüli kritérium: a gazdasági hatékonyság.
Úgy tűnik fel, hogy ezt az Egyesült Államok üzleti körei is tudják immár. Mint nyilatkozzák, tisztában vannak azzal, hogy Oroszország olajipara – évtizednyi zűrzavar után – új beruházásokkal, jobb technológiával és hozzáértő menedzsmenttel van jelen a nemzetközi piacon.
És csakis ennek van jelentősége.
***
Tervek. Simon Kukes, a Jukosz olajipari vállalat újonnan kinevezett vezérigazgatója nem látja szükségét, hogy az orosz konszern egyesítse erejét valamelyik nagy nyugati olajtársasággal. Kukesnek a Wall Street Journal lapnak és a Dow Jones hírügynökségnek adott interjújában kifejtett elképzelése kétségessé teszi az Exxon Mobillal és a ChevronTexaco céggel folyó tárgyalások kimenetelét, azt, vajon e társaságok részesedést szerezhetnek-e a Jukoszban. (MTI)
origo.hu
Brutális jégeső pusztított Vas vármegyében
