A Liverpool szurkolói nagy napra készültek, ehelyett életük egyik legszörnyűbb estéjét kellett átélniük. 2022-ben, Párizsban a Liverpool és a Real Madrid játszotta egymás ellen a BL-döntőt, a mérkőzés azonban több mint fél óra csúszással kezdődött, a Liverpool szurkolói közül ugyanis sokan késve, mások egyáltalán nem jutottak be a stadionba. Súlyosbította a botrányt a Vörösök szempontjából, hogy eleinte a francia rendezők és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is a Liverpool-drukkereket okolta a balhéért.

A vizsgálatok később egyértelműen kimutatták, hogy hamisak voltak a Liverpool-szurkolókkal szembeni vádak, s a botrányért a francia szervezők, illetve az őket megbízó UEFA volt a felelős.
Liverpool: Miniszteri bocsánatkérés
Az eset majdnem három éve történt, az akkori francia belügyminiszter, Gérald Darmanin ennyi idő után újra elővette az esetet, de jó oka volt rá.
Hibáztam, félrevezettek az előítéleteim. Könnyű volt megtalálni a bűnbakot, ezért most bocsánatot kérek a Liverpool szurkolóitól
– követte meg a Vörösök drukkereit a politikus, aki az akkori fiaskó ellenére a mostani francia kabinetnek is tagja, igazságügyi miniszterként.
Mi történt Párizsban a Liverpool szurkolóival?
- A 2022-es BL-döntő előtt a Liverpool szurkolói amiatt jártak pórul, mert a beléptető kapuknál a szervezők nem tudták megakadályozni a tömeg feltorlódását.
- Ezt használták ki a helyi bűnözők: miközben a rendőrség a Liverpool szurkolóival szemben lépett fel, többeket közülük még ki is raboltak.
– Rosszul készültünk fel. Huligánok harcára számítottunk, ehelyett tolvajokkal szemben kellett volna fellépnünk – ismerte el az alapvető hibát Darmanin.
Mikor játszhat újra BL-döntőt a Liverpool?
A Liverpool szurkolóinak azóta nem volt esélyük arra, hogy ismét BL-döntőben láthassák kedvenceiket. Bár idén az alapszakaszt megnyerte Szoboszlai Dominik csapata az új lebonyolítású Bajnokok Ligájában, az első egyenes kieséses párharcát elvesztette éppen a párizsi rivális, az immár a BL-döntő kapujában álló PSG ellen.