Sok magyarországi gazda válhat földönfutóvá

Domaszék határában, a puszta közepén áll Oltványi Gyula tanyája, ami inkább gazdasági központnak tekinthető. Akkora hűtőházat épített, hogy abban legalább száz hektár őszibarackos termése tárolható. Azonban a kamrákban nincs gyümölcs. Jobb híján burgonyát tárol, mert az elmúlt két év fagyos telei miatt nem teremtek a fák. Oltványi Gyula krumpliültetéssel ellensúlyozta veszteségeit, csak így tudott talpon maradni. Az időjárás szélsősége miatt volt néhány álmatlan éjszakája, de szorongásai nem ezért állandósultak. Mondja is, hogy mi nyomja a lelkét:
– Mi, gazdák, olyan hátránnyal lépünk az unióba, mintha egy nehézsúlyú bokszvilágbajnokkal kellene öklöznünk. Nem az a baj, hogy csatlakozunk, hanem az, hogy rossz feltételekkel megyünk oda. Először akkor kerültünk bajba, amikor a magyar nagykereskedelmet és a feldolgozóipart eladták külföldieknek, a multiknak, akik nem a mi érdekeinket tartják szem előtt. Jövőre már a vám sem véd minket, így az őszibarackom nem biztos, hogy versenyképes marad árban az olasszal vagy a spanyollal. Másodszor ott maradunk hátrányban a nyugati versenytárssal szemben, hogy az sokkal nagyobb támogatást kap, mint mi.
A papírforma szerint Oltványi Gyula nyugodt és kiegyensúlyozott lehetne. Ez a típus testesíti meg az eurokonform magyar gazdálkodót, akit a külföldről érkező zsurnaliszták szívesen fotóznak, faggatnak, azzal a jelszóval, hogy a földi paradicsomba jut be, mert az unió piacára termelhet. A papírforma szerint minden stimmel. Oltványi magas szakképzettségű agrármérnök. Tapasztalata óriási, szüleitől vette át a stafétabotot a negyvenkét éves férfi. Gyümölcsöse negyven hektáron terül el, aminek felén öntözőművet épített. Ha megfelelő az időjárás, éves árbevétele tíz–húsz millió forint között mozog. Oltványi Gyula nem kishitű, nem fogható rá, hogy a mindig sírók és kesergők közé tartozna. Sokfelé járt a nagyvilágban, ám most, hogy felmérte a nemzetközi terepet, borúlátó lett.
– Látom, hogy az olasz gazda mit csinál. Azért őt említem, mert a barackom az övével versenyez. A Nap állásán nem lehet változtatni. Bele kell nyugodni, hogy Itália napfényesebb, mint Magyarország. Nem is ezen, hanem a tőkén bukhatok el. Egy olasz gazdálkodóhoz képest koldusszegény vagyok. Az olasz már régen megkapta azt az állami támogatást, amiből gépeket vásárolhatott, így olcsóbban termel, mint én. Feleségem pedagógus, és fontos lenne, hogy főállásban segítsen a farmon. Nem merem kivenni a munkahelyéről, mert az ő egzisztenciáját biztosabbnak látom, mint az enyémet. Úgy érzem, gyorsan padlót foghatok, ha még egy-két rossz szezonom lesz.
Németország és Belgium nagy burgonyaültetvényeit is bejárta Oltványi Gyula. Csodálta azokat a gépeket, amelyeket már a belga kis farmerek is képesek beszerezni. Ebben az ágazatban ötvenszázalékosnak ítéli meg fennmaradási esélyeit. Abban az esetben, ha látástól vakulásig dolgozik, a gépi erőt az emberivel pótolja, és vállát nekitámasztja a Mórakert Beszerző, Értékesítő és Szolgáltató Szövetkezetnek, amit dán mintára 1995-ben hoztak létre.
Úgy tekintenek a Mórakertre, mint a csodafegyverre. Ha valamelyik felelős politikus pánikhelyzetbe kerül, sürgősen Mórahalomra utazik, a Mórakert központjába. Aztán elpanaszolja munkatársainak, nem fájna a feje az agrárium miatt, ha az ilyen szövetkezetből sokkal több lenne. Sajnos csak egy-két tucat működik ebből a fajtából.
Furcsa világ a homoki, a tsz-ek soha nem tudtak zöldágra vergődni ezen a területen, csak a szakszövetkezetek küzdöttek, majd azok is kimúltak. A rendszerváltás után az előrelátó gazdák összedugták a fejüket, rájöttek arra: ha nem fognak össze, elvesznek. Az állandó változó piaci viszonyok között csak így érhetnek el valamilyen értékesítési biztonságot. Ötvenen megalakították a Mórakertet. Ma már ötszáz tulajdonos rendelkezik a közös vagyon felett, ami nem lebecsülendő. A Mórakert uniós léptékkel is nagy szövetkezetnek számít. Nettó árbevétele tavaly elérte a 2,3 milliárd forintot, az idén pedig megközelítheti a négymilliárdot. Az elmúlt évben kilencezer tonna burgonyát, háromezer tonna zöldpaprikát, ezernyolcszáz tonna paradicsomot és zöldségfélét vásárolt fel és adott el, kilencven százalékát belföldön, tíz százalékát pedig Nyugat-Európában. Ez a szövetkezet tizenkét települést foglal magába Csongrád megye délnyugati részén és ötezer egyéni gazdasággal áll kapcsolatban. Elsőként kapta meg az országban a nemzetközi TÉSZ (Termelői Értékesítő Szövetkezet) minősítést, ami a legjobb ajánlólevél az uniós támogatás elnyerésére. A TÉSZ azt jelenti, hogy a szervezet nonprofit elven működik. Nem a saját nyereség elérése a cél, hanem a tagok érdekeinek szolgálata, akik vállalják, hogy minden terméküket a szövetkezeten keresztül értékesítik. Ennek fejében a szövetkezet elvégzi a kertészeti termeléshez szükséges anyagok közös beszerzését, szakmai tanácsokkal segíti a tagokat, gépeket ad kölcsön. Valójában sok ezer ember fölött védőernyőt feszít ki azáltal, hogy megmondja mit termeljenek, amit el is lehet adni. A Mórakert ügyvezetője, Rácz József, harminchárom éves agrármérnök, és amikor ezt a munkát 1996-ban elvállalta, még csak egyedüli alkalmazott volt. Napjainkra a menedzseri réteg nyolcvan főre duzzadt. Rácz munkatársai több nyelven beszélő fiatal diplomások, akik a fél világgal üzleti kapcsolatban állnak… Ennek ellenére sem derűlátó az ügyvezető.
– Sajnos a régióban nincs versenytársunk, mert ha lenne, jobban állna a mezőgazdaság szénája. Az országban legalább ötven-hatvan olyan típusú szövetkezetre volna szükség, mint a miénk. Azt is elmondom, hogy miért. Az unió a forgalom után nyújt támogatást. Az a kistermelő, aki két hektáron évi egy-két milliós forgalmat produkál, ebből a szempontból nem tud labdába rúgni – állítja Rácz József, majd hozzáteszi: komoly uniós segítségben csak a nagy szervezetek reménykedhetnek. Bízik abban, ahhoz is lesz erejük, hogy a velük szerződésben álló kistermelőket megóvják a földönfutóvá válástól. Ausztriában és Franciaországban az elmúlt tíz év alatt az egyéni gazdák negyven-ötven százaléka pályaelhagyó lett, mert tönkre- ment. Hasonlóra számítanak Magyarországon is. Tudni kell: az unió nem a termelést akarja fokozni, hanem az új fajták bevezetésére, a hatékony struktúrákra, a takarékos műtrágya-felhasználásra, a versenyképesség fokozására törekszik.
Arra Rácz József sem tudja a választ, hogy a Mórakerthez hasonló szövetkezetek miért nem terjedtek el az országban. Csak feltételezi, hogy nem láttak előre és idegenkedtek a szövetkezéstől, amit a régi formájában sok helyen lejárattak. De az ő szövetkezésük már teljesen új típusú összefogás.