Szombaton két órakor találkozom a megyeszurkerek lelkes csapatával a Batthyány téren. Négykor van a mérkőzés Felcsúton, ahol NB III-as szinten ritka élményben, villanyfényes találkozóban lesz részünk. A meccs igazi csemege: a tabella második helyezettje fogadja a listavezető Budaörsöt, s a két csapat közti egypontos különbség azt jelenti, hazai győzelem esetén helycsere lesz, vagyis a tét nem kevesebb, mint az őszi elsőség.
A megyeszurkerek között olyan is akad, aki a párjával jön: Jégcsap Bébi olyannyira törzstagnak számít, hogy a honlapon neki is jutott egy guruló fej a négyből. Miután a feledékeny szurkolók megvásárolják e heti lottószelvényüket, három autóval vágunk neki az ötven kilométeres útnak.
Az igazi megyeszurker a mérkőzés megtekintése mellett a vidékre is figyel, így az autópálya helyett a lehető legbonyolultabb utat választjuk, ám az Etyek–Alcsútdoboz közti szakasz szépsége megéri a kerülőt. Én Dzsível, a megyeszurkerek alapító tagjával utazom, így hamar megismerhetem a csapat filozófiáját. A szurkológárda kétféle módon dönti el, hogy melyik mérkőzést nézik meg. Mindannyian imádnak utazni, gyakran látogatnak meg egykori egyetemi társat, vidéken élő ismerőst, és ilyenkor a kiszemelt település körzetében keresnek maguknak mérkőzést. Amikor csak meccsre mennek (ezeket általában Budapest százötven kilométeres körzetéből választják), akkor a helyszín környékén keresnek látnivalót és híres korcsmát.
A mérkőzés kiválasztásának külön szabályai vannak. Érdemes kisebb településre menni, mert ott a helyiek magukénak érzik a csapatot, és várhatóan sokan kimennek a mérkőzésre (alacsonyabb osztályban szereplő városi csapatra – főleg ha a településnek van magasabb osztályban is együttese – a megyeszurkerek szerint inkább csak a rokonok és a környéken lakó alkoholisták kíváncsiak, így ezeken a mérkőzéseken nem olyan jó a hangulat). Ha lehet, olyan meccset ajánlatos keresni, ahol a vendégcsapat közeli településről jön, így saját szurkolótábort is hoznak magukkal. Könnyen lehet, hogy évtizedes rivalizálás kellős közepébe csöppen a megyeszurker, így minden adott a kitűnő mérkőzéshez. Az is előny, ha a két csapat a bajnokság tabelláján közel áll egymáshoz (ilyenkor nagyobb a tét), az igazi ínyenc pedig számon tartja a korábbi bajnokságok botrányait is, mert várhatóan visszavágóra kerül sor a két csapat között. A hajtós mérkőzés és a finom sör élvezete mellett veszélyeket is rejt a megyeszurkerség: a mérkőzéseken általában a hazai nézők ismerik egymást, akár a vendégszurkolók, így a hazaiak vendégnek, a vendégek hazaiaknak nézik őket, tehát mindkét részről garantált az utálat.
Külön sportértéke van a labdába érésnek: mivel ezen a szinten ritka a labdaszedő, az élelmes megyeszurker egy gyors sprinttel rácsaphat a labdára. Dzsí például nemritkán az utolsó métereken előzi meg a helyi, lelkes nyugdíjasokat – sokáig minden mérkőzésen bele tudott érni a labdába, ám e nemes hagyomány megszakadt nemrég az egyik meccsen, amelyen volt komoly nézőtér, és ők felültek a magaslatra. A kis csapat tagjai honlapjukon (www.megyefoci.hu) vádiratot fogalmaztak meg az országos sportnapilap, a Nemzeti Sport ellen, ugyanis az újságban évről évre kevesebb hely jut a megyei bajnokságoknak. Nem értik a változást: számításaik szerint a tizenkilenc megyei bajnokság meccseire legalább négyszer annyi néző megy ki egy hétvégén, mint a legfelsőbb osztályba.
Fél órával a mérkőzés kezdete előtt érkezünk meg Felcsútra, s a nemrég hallott filozófia jegyében követem a faluban kerekező bicikliseket. Az elmélet működik, csakhamar megérkezünk a pályához. Négyszáz forint a belépő, ötven a kötelező szotyi vagy tökmag pohárja, szóval minden adott a tökéletes élvezethez. A pálya mellett nemrég felújított korcsma, ahol sorunkra várva van idő nosztalgiázni. Őszinte bánattal veszem tudomásul, hogy a filozofikus mélységű szurkolásáról híres tag, Sutyi ma nem tartott a csapattal, így a helyi közönség is szegényebb lett jó néhány meglepetéssel. Fent nevezett úriember ugyanis nemrég úgy próbálta buzdítani a Jászapátiban vendégeskedő turai csapatot, hogy a település nevére rímelő szavakkal gyártott szlogeneket. A tortúra és a natúra szavakat kis jóindulattal még megértették a helybeliek, de a mecenatúra és akupunktúra estében már alapos volt a gyanú, hogy hülyének nézték az önfeledten kiabáló megyeszurkert. Az biztos, nem Sutyin múlott, hogy Tura kettő egyes vereséggel távozott Jászapátiból. Különben itt gyűjtötték a korcsmárosi aranyköpést is, amikor valamelyikük négycentes Unicumot kért a mérkőzés szünetében: „Ez itt Nyugat-Ázsia, itt csak feles pohár van.” A legutóbbi aranymondást a Környe–Tardos mérkőzésen sikerült begyűjteni, amikor a hazai védő a nagy elánnal támadó vendégek elől tisztázva hatalmas kapufát rúgott a saját kapujukra. Legalább nem lett szöglet! – mondták a hazai drukkerek, gazdagítva a honlap gyűjteményét.
Sorra kerülünk a kocsmában, ahol megpróbálom zavarba hozni a pultoslányt, és a sör–hubertusz–kannás bor aranyháromszögéből kizökkentve teát kérek. Szemrebbenés nélkül mer ki egy műanyag pohárnyit a tízliteres fazékból, szívószálat dob bele, és egy százast kér cserébe. A tea kitűnő, szürcsölgetése közben van idő megtekinteni a helyi dicsőségfalat és a vele szemben kiállított tablót. A 2000–2001-es bajnoki idényben a megyei osztályban harmadik helyet szerzett csapat soraiban felfedezem Orbán Viktort.
Az elektromos kijelző alig négy Celsius-fokot mutat, amikor megkezdődik a mérkőzés. A vécében hallott információ szerint háromszáz budaörsi szurkoló is érkezett, akik a helyiekkel szoros szimbiózisban foglalták el a lelátót, de nem lett baj belőle. Mire a csapatok belelendültek a játékba, voltunk vagy ezren a pálya körül (befutott még kétautónyi megyeszurker is), s két hatalmas budaörsi lehetőség után Dzsí iramodhatott egy harmincméteres sprinttel a labda után. Az első labdaérintés sportértékéből mit sem von le az a tény, hogy majdnem sikerült lerúgni a modern játékoskijáró fölé felerősített EU-zászlót. Magam is megtapasztalhattam a megyeszurkerséggel járó határtalan szabadságot: egy szép csel vagy jól sikerült rúgás után minden gond nélkül nevezhettem el a játékosokat, Hajrá, Béla!? vagy Szép volt, tanár úr! kiáltással jutalmazva a megmozdulást.
Az első félidőben nem esett gól, annak ellenére, hogy a vendégeknek több lehetőségük is adódott. Kettő egyre alakult a sárga lapok aránya, egyszer bejött a felcsúti orvos a fröccsöntött műanyag szerszámosláda-dobozzal, mi pedig a nagy hidegben megpróbálkoztunk (mindkét tábor döbbenetére) az „aki nem ugrál, nem fradista, hej-hej-hej!” rigmussal. A második félidőt már a dobbal-csörgővel érkező budaörsi tábor kemény magjának kellős közepén kezdjük, de nincs szerencsénk: a hazaiak első komoly támadásának végén Ribi bevágja a később győztesnek bizonyuló gólt. A vendégtábor erre a „hajrá, domborodjon ki a tudás!” kétségbeesett rigmusával válaszolt, de a tudás nem domborodott, így a Budaörs elszenvedte az idény első vereségét, és átadta első helyét a tabellán az örömmámorban úszó felcsútiaknak. Azt csak a mérkőzés végén tudjuk meg, hogy egy másik megyeszurkernek, Bencének is volt egy labdaérintése, komoly lépést téve ezáltal a honlapon guruló fej titulusának elnyerésére.
origo.hu
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
