Tisztelt Szerkesztőség!

Népfelség, pénzfelség, őfelség
Bármely csoport tévedhet, de a néptöbbség sohasem
Ami a logikában az axióma, az a politikában a felségelv, minden erre vezethető vissza. A demokratikus, az elvtelen korrupt és a személyi kultuszú berendezkedéseket a fenti három felségelv valamelyikének dominanciája hozza létre. Nehezen vitatható, hogy a mai vadkapitalista Magyarországon a pénzfelség uralkodik jelentős népfelség, illetve őfelség beütéssel, és amíg az állami vagyont lényegében nem nullázzák le, ez így is marad.
A társadalom többsége legutóbb a pénzfelség és az őfelség ellen, a népfelség elve mellett szavazott, de látszik, hogy most is csak a politikai marketingből kap unásig, a tettek egy része helyett újra csak magyarázatok jönnek. A teljes politikai elit ezt a múltra és a jelenre nézve is pontosan tudja, és a szégyene miatt egyre jobban frusztrált, de inkább a társadalmat kell sajnálni. Az emberek dühe, ha kicsivel is, de sajnos minden egyes nap fokozódik.
A pénz ugyan minden kapitalista rend alappillére, de a konszolidált kapitalizmusban egyrészt az államtól való sikkasztás talán a legsúlyosabb bűn, másrészt a gazdagok jövedelmük jelentős részét jótékonykodásra fordítják. Ott a politikai elit nem hagyja, hogy kisemberek gyűlöletének tárgyává válhasson. Nálunk a pártok csak létszámban gondolkodnak, nem vetik ki magukból a gyanúba keveredett tagjaikat, és ezzel a tisztességeseket is besározzák.
Az őfelségelv azért erős, mert a sikeres történelmi tetteink mögött általában ott állt egy nagy formátumú király vagy államférfi, aki imádta és sikerre vezette a népét. Ők azonban a népen nem csak saját híveiket értették, és az öszszes döntésükhöz viszonyítva a helyes döntéseik aránya jó volt. A 2006-os választásokon is bárkinek joga lesz lemondani a rá eső népfelségről, ha találtatik addig egy jó uralkodójelölt. A politikai elit hivatalból mondja, hogy a népfelség elvét szolgálja, de akkor sokan nem így viselkednének. Minden ötven százaléknál kisebb népszerűségi mutatójú politikus ugyanis magától lelépne, mert alkalmatlanság címén a néptöbbség őt ezzel elbocsátotta. A népfelségtől bizalmat kapottakat politikai ellenfeleik támadhatnák nagyon keményen, de amíg a nép mögöttük áll, besározó kampánnyal nem akarhatnák eltávolítani a politikai életből.
A pártok tévesen hiszik, hogy nem baj, ha kizárólag a híveiknek politizálnak, és sokan akár szalonképtelennek is tarthatják őket. A népfelség tisztelete azt jelentené, hogy a híveik érdekeit olyan módon képviselik, hogy nem okoznak viszolygást a nép többi csoportjaiban. A számok ismeretében objektíven kiderül, hogy ma ki milyen mértékben szolgálja az egész népet vagy csak saját pártját. Bármely csoport tévedhet, de a néptöbbség sohasem.
Kerényi Gábor, Szeged
***

A valódi ingyenreklám
A Magyar Nemzet november 8-i számában olvastam: a kormány félmilliárd forintot fordít kommunikációs kampányra. Nem emlékszem rá, hogy a rendszerváltás óta bármelyik kormány ennyit fordított volna saját népszerűsítésére – az adófizetők pénzéből.
Ha a szocialista kormányt valóban érdekelné, hogy egyre nő a szegénység az országban, hány gyermek megy éhesen az iskolába, hányan nem tudják kifizetni a megnövekedett rezsiköltséget, valamint a gyógyszereket, akkor nem félmilliárdos kampányra, nem drága tűzijátékokra, nem hatalmas, ’56-os plakátokra és nem méregdrága söjtöri lakomára szórná el az adófizetők pénzét.
Sajnos a mai kormányt csak az érdekli, hogy a 2006-os választást megnyerjék, és ennek érdekében minden eszközt felhasználnak. A nyugdíjasoknak azt állítják, hogy ők az egyszeri 19 000 forinttal visszaadták, amit az Orbán-kormány elvett tőlük. Ez hazugság, mint annyi más, hiszen az utóbbi négy évben folyamatosan emelkedtek a nyugdíjak, sőt 2002-ben, januárban 9,7 százalékot, majd májusban (még az Orbán-kormánytól) 4,5 százalékot kaptunk, ami így 14,2 százalék. 2003-ban, januárban az emelés 8,4 százalék volt, a visszamenőleges korrigálás – amit törvény ír elő – 2,2 százalék és az egy heti nyugdíj, ami átlagosan két százaléknak felel meg. Ezeket ha összeadjuk, akkor 12,6 százalék jön ki.
A valótlan állításokra kár volt félmilliárdot kiadni. Hogy mi marad januárban a nyugdíjunkból, ha egyáltalában marad belőle, az lesz valódi ingyenreklám.
Nagy Imréné, Győr
***

Balogh Iván (Budapest): Kovács Lászlónak igaza van. Részben. Az Országházban Áder János napirend előtti felszólalására válaszolva, érdekes példával magyarázta Magyarország felkészülését az EU-csatlakozásra. A négy, 1989 utáni kormányt a négyszer száz méteres váltófutáshoz hasonlította. Szerinte a váltó harmadik futója, a polgári kormány, félpályás lemaradással adta át a stafétabotot. Valójában mi is történt? A harmadik futó jó pozícióban érte el a váltóvonalat. A negyedik futó, a szoclib kormány, amint megkaparintotta a váltóbotot, nagy ívben a pályát övező bozótba hajította. Hozzáfogott újat barkácsolni magának, neki tetszőt, mert bot nélkül nem futhatott. Ez bizony időbe tellett. Azután az új bot nem is sikerült kényelmes fogásúra, nem is lett igazán szabványos. A mezőny közben elfutott. A félpályás hátrány így kialakult. A futást figyelemmel kísérő, kedvező eredményt váró, becsapott, sportszerető nézők ezt szomorúan veszik tudomásul. Ez a teljes igazság, aminek Kovács László szerinti változatát csak a nagyhangú bemondóktól megzavart nézők hiszik el.
*
Petri P. János (Kazincbarcika): A szocialisták legfelkapottabb szava a jövőre. Mert, szerintük, jövőre már minden lesz. Medgyessy Péter az ígérgetők sztárja, aki legtöbbször – mint mondja – „szeretne” vagy „szeretnénk” mindent elkövetni, hogy az ígéreteink már jövőre beteljesüljenek. Sokszor talán azt sem tudja, hogy mit és mennyit ígér, de azt határozottan vallja, hogy mindent teljesítenek. Jövőre. Semmit nem kell tenni, csak ülni a bársonyszékben, a többi meg csak jön magától. Az a fő, hogy mihamarabb jövőre legyen, időt nyerni addig, amíg a jó nép meg nem unja az ígéreteket. Csak legalább ezt az egy hónapot bírjuk már ki, hiszen jövőre már minden lesz. Vajon ki hitte volna, hogy csak ennyiből áll a jóléti kormányváltás? Minek ehhez a pénz? Bár, azt is ígért nekünk az ígérgető főnökünk: Több pénzt az embereknek! Hát még, ha ezt az ígéretét is betartja: jövőre. Úgy bizony: már jövőre. És én máris majdnem kiugrom a bőrömből. Már most, hát még jövőre?
*
Wölfel Lajos (Győr): Kicsit panaszkodok. A könyvek ára nagyon megugrott. 15-20 éve még száz forintért lehetett könyvet vásárolni. A napokban kaptam egy ismertetőt a téli könyvvásárra: 2000 forint alatt alig akad könyv. Kormányunk – valószínűleg – szeretné, ha a diákok, felnőttek okosodnának. De az ilyen árak mellett ez igen nagyon nehéz. Megdrágult a papír? Vagy a nyomdaköltségek emelkedtek enynyire? Ez titok. Pedig nem szabadna a művelődni akaró polgárokat ennyire megvágni. Szeretném tudni, mi az oka ennek a tíz-hússzoros áremelésnek?
*
Rehorc Zsuzsa (Csobánka): Most már tudjuk, mennyire igaz, amikor elmondják: a rendszerváltás legnagyobb vesztese a cigányság. Sajnos még most is ott tartunk, hogy bedőlünk mindenféle ígérgetésnek. Nekünk még mindig megmondják, hogy mit csináljunk, de nézzük meg, kik. Azok, akik miatt a cigányok romák lettek (nekem nagyanyám is, anyám is cigány volt, én is az maradok). Akik milliókat keresnek azon, hogy vannak műsorok, amikben ki lehet, ki kell röhögni a cigányokat, akik, ha rossz, ha undorító a téma, biztos cigányokat látnak. Akik, ha megközelíthetetlen egy cigánytelep, mert nincs út, sok a kutya, de beteghez orvost kell hívni, lámpást adnak a kezünkbe – köszönjük. A demecseri példából kiindulva belegondolni sem merek, hogy az előző választásokon vajon milyen ígéretekkel és módon mentek a cigányok szavazni. Lakatos Miklós nincs egyedül: sokan hiszszük, hogy lehet tisztességesen élni. Ezt mindenképpen együtt kell végigjárnunk, még ha az út jobb vagy bal oldalán megyünk is. Talán eljön az idő, amikor megszületik egy közös akarat, amelynek feltétlen célja, hogy a cigányság saját kezébe vegye a sorsát. Talán lesz egy kormány, amely ehhez nyújt segítséget, és nem hangzatos programokat akar beindítani, amelyek csak arra jók, hogy pár évre lerázzák magukról a cigányproblémát.