Tisztelt Szerkesztőség!

A jövő évi költségvetés vidéki szemmel
Miért nincs szükség a kis falvakra?
Immár eljutottunk a költségvetési vitának abba a szakaszába, amikor már érdemes is értelmezni azt, a jövő évi kilátások fényében. Eddig úgy gondoltam, nem lenne túl korrekt teljes vehemenciával nekirontani a tervezet vidéket érintő elemeire, hátha a vita folytán, rájőve annak hiányosságaira, módosító javaslatok elfogadásával jelentősen csökkentik e településforma tragikus következményeit. Sajnos újra csalatkoznunk kellett a kormány vidék iránti elkötelezettségében.
A Fejér megyei régió településeinek egyikében lakom, ahol a környék polgármesterei teljes egészében átérezve a jövő évi költségvetés ránk nézve (is) „halálos” csapását, elkeseredett lépésekre határozták el magukat. E környék települései a rendszerváltás óta másodrangú állampolgárai a megyének, noha köztudott, hogy Székesfehérvár a 90-es években az ország legjobban fejlődő városainak egyike volt.
A már infrastrukturális fejlesztésekben eddig is elmaradt és többségében forráshiányos településekre a következő terheket rakja a jövő évi költségvetés. Az áfaemelések miatt drasztikusan emelkedik a villanyáram, a gáz ára (amit nem kompenzál megfelelően az állam), a köztisztviselők és a közalkalmazottak bérköltségei pedig szintén emelkednek. A 2002-es nagy átverés (miszerint az állam teljes egészében átvállalja az 50 százalékos béremelés költségeit) már megroppantotta a településeket, amelyek beszűkült lehetőségeik folytán az jövő évi tervezet hatásait csak a következő lépésekkel tudják ellensúlyozni:
– az iskolák bezárása vagy összevonása (erre már van példa);
– önkormányzatok összevonása és csak a helyi kirendeltségek megtartása (így volt ez a szocializmusban is);
– az önálló orvosi státus megszüntetése és összevonása;
– a Magyar Posta Rt. mai lépéseit látva minket is hamar elér a távolsági szolgáltatás szele;
– a MÁV anyagi ellehetetlenülését látva hamarosan bekövetkezik a szárnyvonalak megszüntetése is. Ez eddig jó pár ember munkahelyi közlekedését látta el, így az ő megélhetésük is veszélybe kerülhet;
– a mezőgazdaságot érintő katasztrofális költségvetés lehetetlen helyzetbe hozza a most még működő, de az uniós versenyhelyzetet ilyen feltételekkel nem bíró gazdákat. Számukra a hitelfelvételi lehetőségek növelése nem segítség, mivel nincsenek meg az alapvető feltételeik a kérelmek beadásához. Ilyen válságos esztendők után nagyon kevesen mernek belevágni, mert félnek attól, hogy utolsó értékeiket is elzálogosítanák a bankok. Ez a helyzet nemcsak őket, hanem a jelenleg náluk dolgozó 40-50 éves mezőgazdasági dolgozókat is érinti, akiknek nem lesznek elhelyezkedési lehetőségei;
– az iskolák, posták, orvosi rendelők megszüntetésével szintén az a nagy probléma, hogy az onnan elbocsátott dolgozók nagyon nehezen tudnak majd munkát találni. Egy városban vagy a város környékén talán annyival könnyebb, hogy ott egy-egy álláshely megszüntetése után nagyobb a lehetőség új munkahelyet találni.
Miért nézik ezt a tragikus helyzetet olyan nagy nyugalommal és álságos mellébeszéléssel a jelenlegi kormánykoalíció hatalmasságai? Több válaszom van erre. Az egyik szerint e pártok vezetői érzelmileg nem kötődnek a falvakhoz, mert ők vagy a városokban, vagy Budapesten nőttek fel, legfeljebb rokoni látogatásokon, illetve kirándulásokon jártak erre. (Ja, és a választási kampány idején.) Ennek ékes bizonyítéka volt a söjtöri lakoma, ahol arra is alkalmatlannak találták a környék vendéglőit, hogy a kormány kényes ízlésének megfelelőt tudnak főzni.
A másik rosszindulatú feltételezésem szerint a szocialisták emlékeznek a választásokra, ahol a falvak lakossága egyértelműen ellenük szavazott, és az ő racionális észjárásukat követve nekik előnyös, ha a falusi fiatalok beköltöznek a városba, mert ott belengi őket a szocialista elit miliője és megszerzik az ő szavazataikat is. Egy nagy bajt látok csak ebben: a fővárosban többször járván egyre inkább szkeptikusak az ott élő emberek is. A helyzet egyre inkább úgy néz ki, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon súlyos pofon éri a szocialista pártot.
Szabó Zsolt pedagógus, Fejér megye
***
Visszájára fordulhat a „gyűlölettörvény”
Egyirányú módon, kettős mérce alkalmazása alapján nem működhet
Tamás Gáspár Miklós (TGM) hírhedett publicisztikája kapcsán mindenekelőtt elmondom: sem nem vagyok illetékes, sem nem vagyok eléggé alkalmas arra, hogy a bírói kart érintő támadásaira reagáljak, amelyekről az illetékesek már eddig is nyilatkoztak. Az én mondandóm lényege az: honnan származtatja, mire alapozza Tamás Gáspár Miklós a véleményét?
Igaz ugyan, hogy csak 25 éve vagyok ügyvéd, de az igazságszolgáltatás valamenynyi szintjén már sok tapasztalatot szereztem és rengeteg bírósági ítéletet olvastam, nem csupán az általam képviselt perekben. Mindazonáltal csak egyetlen bíróról tudom egy véletlen folytán, hogy hol lakik. Nekem semmiféle magán- (privát) kapcsolatom nincs egyetlen bíróval sem és soha nem beszéltem egyetlen bíróval sem politikai, erkölcsi vagy vallási kérdésekről. A bíróval csak a tárgyalás menetében lehet beszélni, hiszen még fogadóórájuk sincs. Ezzel szemben azt kell feltételeznem, hogy TGM hozzá tud jutni olyan – nem tudom, ki által öszszegyűjtött – megfigyelésekhez, nyilvántartásokhoz, amelyekből kialakította, sőt publikálta azt a véleményét, hogy a bírói kar „reakciós szellemű”. Ilyen szóhasználatot sokat hallottam az átkosban, amit úgy látszik, TGM vissza akar hozni a mostani politikai, társadalmi életünkbe. A bírákra tett egyik jelzőjével (homofób) pedig gazdagítani kívánja az eddig megjelent Idegen szavak szótárát is – mutatván különleges intelligenciáját. Már említettem ugyan a bírák lakhelyét, de TGM engem is kíváncsivá tett: hol vannak „a felsőbb középosztály villanegyedei”, hol tartják nyilván és milyen forrásból származtatja TGM, hogy a bírák ott laknak, a szélsőjobboldalra szavaznak, mire alapozza, hogy a bírák jelentős része antiszemita, cigányellenes, nőellenes, idegengyűlölő és „mélyen lenézi a kitaszított szegényeket”?
Úgy látszik, TGM valamit tud, ismer valamiféle nyilvántartást, amit a korábbi rendszernek erre szakosított emberei tovább vezetnek és mint titkos káderlapokat őriznek, és amelyeket csak bizonyos személyeknek mutatnak meg. Vagy TGM csak blöffölt? Az ügyészségek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint a Magyar Rádió elnöke elleni kormánykampányban TGM a bíróságok tervezett pártirányítása érdekében egy általa kifogásolt bírósági ítélet kapcsán megfújta a harcra hívó kürtöt – ezzel máris sokat tett a független jogintézmények tekintélyének aláásása érdekében.
Dr. Péter Béla ügyvéd,
Budapest
Egész életemben el kellett szenvednem különféle megbélyegzéseket. Mint X származású, születésem óta megbélyegzett voltam idehaza. Amikor mégis Nyugatra utazhattam, az útlevelem láttán aljas kommunistának neveztek. De ha egy szomszéd, úgynevezett baráti szocialista országba utazhattam, a Benes-dekrétum jóvoltából mocskos fasiszta lettem. Hazai és művelt nyugati újságokból pedig tízegynéhány éve értesülök arról, hogy az egész magyar néppel együtt gyűlölködő antiszemita is vagyok.
Javaslom, vezessünk be új társadalmi egyezséget minden csoportos elítélés ellen. Bármikor, bárki ilyen kijelentésre ragadtatja magát, azonnal kérdezzünk rá: ki az a személy, akire gondol. Név szerint kelljen pontosítani. A szabad véleménynyilvánítás joga nem azonos a rágalommal, a megbélyegzéssel. Véleményt legyen szabad nyilvánítania bárkinek, de legyen kénytelen névre szólóan bizonyítani az igazát. Ha a névre szóló vélemény hazug rágalom, az ellen van védelem.
Legyen bennünk annyi intelligencia, általános műveltség, hogy nem általánosítunk, sem pró, sem kontra. Nem azonosítjuk embertársaink nagy többségét a tanulatlan, műveletlen csőcselékkel, akik focimeccsen üvöltöznek, vagy történelmünk egyik nagy szégyenfoltját tagadják. Az is nagyfokú műveletlenségre utal, ha valaki a kommunizmus rémtettei fölött azért huny csak szemet, mert az nem kifejezetten és célzottan születési hovatartozás alapján gyilkolta áldozatait. Hiszen a kommunizmus tudományos jogcímeket fabrikált tömeges gyilkolásaihoz.
Ne a gyűlöletbeszédet büntessük, ami ködös fogalom, hanem a megfogható rágalmazást.
Rakáts Edit Keszthely
*
Sokunkat foglalkoztat a „gyűlöletbeszéd” törvénytervezete. A törvénytervezet ab ovo elvetendő. Mert ha a gyűlöletbeszéd büntetése mindenkire vonatkozik, akkor rendben van. De egyirányú módon, kettős mérce alkalmazása alapján nem működhet, ahogyan azt kiötlői elképzelik. Csak nem gondolják komolyan, hogy a törvény elfogadása után az erre szakosodott közírók leállnak majd Orbán Viktor, valamint a jobboldal alpári szidalmazásával, gyalázásával? Ezért gondolom azt, hogy a törvény elfogadása után, a baloldali értelmiség legnagyobb meglepetésére, nagyon könnyen a visszájára fordulhat.
Varga Gyula Geszteréd
***
Duna-ügyben patthelyzet
A Duna Charta újólag hangot adott a folyóval kapcsolatos aggodalmaknak (Magyar Nemzet, november 12.). Szembe kell nézni a tényekkel. A Dunát a szlovákok eredményesen elterelték a maguk területére. A vízi erőt ők hasznosítják. A határvonalat képező eredeti meder 30 kilométeres szakaszára a folyó éves hozamának csak 20 százalékát bocsátják. Gyakorlatilag mindig annyit, ami maximális duzzasztási vízszint mellett felül van a turbinák nyelőképességén. A Dunakiliti Duzzasztómű hülyeségünk emlékműveként áll, szárazon, nyelve a fenntartási költségeket.
Mi is állunk, várunk, „szánkat tátjuk, vagy ügyesen feldobott álproblémákkal viaskodunk”. (A cikkből idéztem.) Várunk a jó királyra, akivel szemben nem leszünk bizalmatlanok, aki majd megoldja a problémát a szánk íze szerint, „aki majd rendet csinál”.
Mit lehet itt tenni? Csak olyat, amivel Szlovákia is egyetért. A béke többet ér 30 kilométer vízhiányos folyószakasznál. A szlovákok is tudják ezt. A kialakult helyzethez tíz körömmel ragaszkodnak, jól kihasználva, hogy látszólag ők védekeznek, látszólag az ő oldalukon van az erkölcsi fölény. A magyarok el akarnak venni valamit tőlük, ami már az övék, amit már megszereztek.
Tárgyalni persze még ilyen helyzetben is lehet, hátha kerül a mi kezünkbe is adu. Nincs értelme azonban akkor, ha a hátunk mögött álló kibicek, akik még a játék szabályait sem ismerik, minden lapunkat világgá kiáltják. Teljesen mindegy, hogy képviselőnk, a tárgyaló személy melyik politikai erő bizalmát élvezi.
Nemere Péter Kiskunhalas
***
Köszönetem az ötvenhatos szemtanúknak
Ezúton szeretném hálás köszönetemet kifejezni az 1956. november 4-i körtéri csatáról szóló írásomat kiegészítő – kortársi – helyreigazításokért. Megköszönöm mindezeket a múlt hét pénteken megjelent levelek íróinak, Váli Dezsőné úrasszonynak és Záhonyi Lóránt mérnök úrnak.
Nem kívánom magyarázni – a valóban tragikus tényekből – az általam kifelejtetteket. Két gondolatot szeretnék ezzel kapcsolatban – mentségemre – elmondani: amit írtam, az alig múlt tizennyolc éves, lelkes egyetemi hallgató visszaemlékezése volt. Azt írtam meg, ami az átélt élménnyel kapcsolatban az emlékezetemben visszaidéződött (soha ne legyen ismételt valóság!). Másik, ami szerintem még sokkal sajnálatosabb: annak a kéthetes küzdelemnek és valós lényegének a több évtizedes agyonhallgattatása és meghamisítása, a súlyos megfélemlítés és megfélemlíttetés. Lehet, hogy ez még – sajnos – ma is él?
Ezért köszönöm nagyon a kiegészítéseket és helyreigazításokat. Így tudjuk összerakni a mozaikkockákat, teljessé tenni a képet. És ezt a képet kell utódainknak úgy átadni, bennük rögzíteni, ahogy az akkor valóban megtörtént. Nem a csata, a rombolás, a halál képét kell megmutatni nekik, hanem azt kell velük megértetni, hogy mindez miért történt.
Csobaji Csaba Martonvásár
***
Farkas Zsolt (Budapest): A lengyel miniszterelnök nemrég a Közel-Keleten járt, ahol az első iraki lengyel áldozat feletti hazai gyász megszólalásra késztette: a lengyel katonák hazájuk biztonságát ott tudják a legjobban szavatolni, ahonnan a fenyegetés ered. Hat évtizeddel korábban a magyar katonák a hazától messze, a nagy Oroszországban harcoltak. Kállay Miklós miniszterelnök is valami ilyesmit mondott a frontra indulók búcsúztatásakor: a magyar földet ott kell megvédeni, ahol a legjobban lehet megverni az ellenséget. Minél messzebb mentek az ellenség üldözésében, annál biztosabb lesz szülőitek otthona, gyermekeitek, magyar embertársaitok jövője. Az iraki helyzet nem a harci cselekmények csillapodása felé mutat. Viszont az odakint szolgálatot vállaló országok számára – így főleg a közép- és kelet-európai országok és benne hazánk számára is – a 60 évvel ezelőtti történések talán intő példát jelenthetnének…
*
Dr. Győrfi László (Törökbálint): Néhány barátom csodálkozását fejezte ki, hogy egy ügyészi jellegű tevékenységet – közpénzügyi államtitkári ténykedés – hogyan bízhattak a jogi végzettség nélküli Keller Lászlóra. Ennél kissé sarkosabban fogalmaztak, jogi analfabétát emlegettek, ez azért kissé túlzás. Ne essünk tehát túlzásokba, hiszen a szocialista jog hosszú történetében volt ennél sokkal roszszabb is. Gondoljunk a Nezvál- és Korom-féle igazságügy-miniszterekre, vagy kiváló szellemi elődeikre, például a nagy szovjet jogtudósokra, Pasukániszra és Sztucskára, akik szerint a bíráknak nem a törvények, hanem forradalmi jogtudatuk alapján kell ítéletet hozniuk. Hozzájuk képest Keller valóságos grotiusi magasságokban ténykedik. Egyetlen apró hiba az, hogy túl sokszor látta a Tanú című filmet és elhitte azt, hogy a perben az ítéletnek kell először megszületnie. Tegyük rögtön hozzá: a magyar igazságszolgáltatás eléggé hatékonyan hárítja el a kellerista aknamunkát. A Keller-féle vádakból egyvalami derül ki kristálytisztán: az, hogy mit feltételez a Fidesz-kormány tagjairól és másokról, s mutatja, hogy mit tettek volna a exkommunisták 1998–2002 között, ha ők vannak hatalmon. Végül is mindenki magából indul ki.
*
Janovszky István (Miskolc): Kovács László MSZP-elnök szégyellte magát és elnézést kért a söjtöri lakomáért. Mindezt látva és hallva szimpátiahullám öntött el. De amilyen hamar jött, úgy el is illant, mert miniszterünk számonkérést, fegyelmi eljárást, kivizsgálást helyezett kilátásba a méregdrága menü megrendelőivel szemben. Bár ne tette volna. Ezzel bocsánatkérését száz százalékban annulálta, semmissé tette, sőt, ezzel a képmutatás magasiskoláját bizonyította. Nem az a kormánytisztviselő a hibás, akinek munkaköri kötelessége volt ilyen menüt rendelni Söjtörre. Kovács jobban tenné, ha elfelejtené a számonkérést. Olcsó kifogás utólag a szolgát okolni azért, amiért előzőleg a lucullusi ebédet jóízűen elfogyasztottuk!