Háborús övezetekben járva a többi szörnyűség mellett mindig megdöbbentő látványt nyújtanak azok a templomok, amelyeket az ellenség szétrombolt, felgyújtott, csak azért, hogy kárt tegyen abban, ami a másik nép kulturális gyökereihez kötődik, vagy fontos számára valamiért. A magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő Darázs horvát templomát a harcok során találat érte, majd a szerbek felgyújtották. A magyar templom viszont szinte sértetlen maradt, igaz, régi Mária-szobrát elrabolták. Miközben a horvátok templomát mára olyan szépen rendbe hozták, hogy kiérdemelte az ország egyik legszebb kegyhelye címet is, a magyarokét éppen most, békeidőben érte tragédia.
A múltban eddig talán sohasem fordult elő, hogy egy templom felújítása úgy vette volna kezdetét, hogy mindenféle engedély vagy felújításra szánt támogatás nélkül a kisebbség miséinek és szertartásainak helyt adó épület antik, de teljesen jó állapotú berendezését fejszéjével apró darabokra hasították volna. Az pláne példátlan, hogy mindezt a helyi plébános tette volna. A horvátországi Darázson azonban a közelmúltban éppen ez történt.
Az eset hallatán útnak indulunk, a megcsonkított berendezésű Jézus Szíve római katolikus templomnál azonban zárt kapuk fogadnak minket. Az egykor szebb napokat látott épület környéke kihalt, de nem csak a csípős decemberi hideg miatt. A falról omladozik a vakolat, a körülötte elterülő kert pedig tele cserépdarabokkal s kisebb-nagyobb törmelékekkel. Egy rézpersely furcsa helyen, a fűben hever. Noha a település négyezer lakosából ma már mindössze százötvenen magyarok, nem nehéz magyar ajkúakra találnunk. Tatai Borbála néhány lépésre lakik a templomtól, s készségesen mesél nekünk. „A faluban születtem, itt kereszteltek a templomban, kiskoromtól fogva ide járok misére, úgyhogy nagyon fájt, amikor először megláttam, mit csinált” – fejti ki az idős asszony, aki szemtanúja volt, amint a horvát plébános és segítője fejszével esett neki a bútorzatnak. „A háború előtt jó volt minden, csak most már a pap nem akar ide kijönni misézni, azt akarja, járjunk be mi is a faluba, a horvát templomba” – teszi hozzá.
Útmutatásai alapján hamar megtaláljuk Kanizsai Imrét, a harangozót is, aki kinyitva a templom kapuját képletesen szemünk elé tárja, mi is történt. A férfi segítőkész, viselkedésén mégis érezni némi távolságtartást. Nagynénje, Szabó Anna szomszédja szavait idézve szintén a templom berendezésének haláltusájáról mesél. „Jaj, azt mondja, valami nagyon zörög, hát elmegyek megnézni, mi van itt.” Mikor szomszédja bement – meséli –, a plébános az oltárokat már mind leborogatta, mondván, „ezek itt már senkinek sem kellenek”. A templom kapuján belépve jól látszik a szétvert szószék és az oltárok üresen tátongó helye, a sekrestye pedig szinte háborús állapotokat idéz. A kelyhet elvitte a pap, az oltáriszentség bekerült egy öreg szekrénybe, Szűz Mária szobra pedig a sarokból figyeli a csupasz falakat. A pusztítás látványa megdöbbentő, kísérőink is hatása alatt vannak, pedig nem először szembesültek a történtekkel. Bár szemükbe könny szökik, fontosnak tartják kihangsúlyozni, hogy a történtektől függetlenül magyarok és horvátok, éppúgy, mint régen, manapság is jó viszonyban élnek egymás mellett Darázson. Most azonban „annyira ég már a tűz” – mondja a harangozó –, hogy a magyarok valósággal félnek a plébánostól.
Érdeklődünk, ki segítene, hogy a nyelvi akadályokat leküzdve szót érthessünk a pappal, de mint a falusiak mondják, senkit sem fogunk találni, aki hajlandó lenne találkozni Josip Kuzmiccsal. Tolmács híján indulunk hát a plébánoshoz, de mint informátoraink figyelmeztetnek, még ha sikerül is valahogyan beszélnünk vele, számítsunk arra, hogy szájába rágták már, mit kell mondania, így folyton csak azt hajtogatja, hogy a felújítás miatt tette, amit tett. A falu közepén álló, csodálatosan felújított horvát katolikus templom mellett hamar rábukkanunk a pap házára is. A takaros lak a templomok után talán a legnagyobb épület a faluban. A kapuhoz érve rögvest Kuzmiccsal találjuk szembe magunkat, aki maszatos pulóverében először furcsán méreget, ám végül az udvarra invitál minket. Háza ajtaján Veronika Domorad lép ki, aki tört angolsággal végül is átsegít minket a kommunikációs akadályokon. Az asszony tizennégy évig Nicaraguában dolgozott, ma pedig zenét tanít, egyben ő a kántor is. Hangsúlyozzák, szó sem volt rombolásról, egyszerűen csak a renoválás előtt nyitották meg az utat. Miközben beszélgetünk, lassacskán egyre beljebb jutunk. Tizenötezer euró támogatást kértünk, úgyhogy néhány év múlva fel lesz újítva a magyar templom, mondják, de a kérdésre, miért kellett mindent összezúzni, nem kapunk épkézláb választ. Végül csak eljutunk a sufniig, amelyben hatalmas kupacban még mindig ott áll a templom szétvert berendezése. Nézzük meg, milyen korhadt és használhatatlan ez már mind, mondják, miközben a teljesen jó állapotú „fatörmelékre” mutatnak. Egy színes fadarabról meg is kérdezzük, hogy mi volt. „Egy oltárkép” – válaszolják.
A plébánossal ottjártunk után találkozott a djakovói püspök, s a Darázson alkalmanként magyar miséket celebráló Varga Géza atya is. Mint a magyar kanonok később elmesélte, a püspökség keményen megrótta a templomromboló plébánost, aki végül bocsánatot kért a darázsiaktól „gyors cselekedetéért”.
Számos kérdés azonban így is megmagyarázatlan marad. Josip Kuzmic most meakulpázik, tette ettől azonban még nem válik sem visszafordíthatóvá, sem érthetővé. A plébános – aki, találkozásunk során szelíd ember benyomását próbálta kelteni – felújítást ígért, ez ügyben azonban előzetesen senkivel sem konzultált. A falusiak azt mondják, félnek tőle, ő pedig, noha minduntalan dezinformációról beszél, fenyegető hangú levelet köröztetett a magyarok között. Pedig a magyar–horvát jó barátságnak ez a falu eddig egyik iskolapéldája volt. A plébános legutóbb azt ígérte, öt év múlva a falu hálás lesz neki, olyan széppé varázsolja a magyar templomot. S bár a darázsiak nem felednek, ma már talán ők is azt kívánják, ebben az egyben plébánosuknak legyen igaza. Érthető, hiszen szeretnék még hallani a magyar templom misére szólító harangját, mielőtt egyre fogyatkozó közösségük végleg a múlt ködébe vész.
origo.hu
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
