Szilveszter egy budapesti bankfiókban. A valutaárfolyamokat csővázas hátizsákjaik alatt görnyedő külhoni bulituristák kutatják, rajtuk kívül csak én várakozom az aulában, kezemben szorongatva a hívószámomat rejtő papírfecnit. Tíz perc múltán a biztonsági őr megszán, s miután a kijáratig kíséri a külföldi fiatalokat, odalép hozzám, hogy ugyan mit szeretnék elintézni egy órával a pénzintézet és fél nappal az év zárulta előtt.
– Lakáshitel? – csóválja a fejét, hogy az még odébb van, mert itt a fiókban sem tudnak semmit, hiába jelent meg a rendelet december 22-én. Úgy január 5-e környékén próbálkozzam, addigra kiszámolják, mennyi az annyi, mivel még az is bizonytalan, hogy valójában mekkora lesz a kamat. – Így legalább nem rossz szájízzel ér véget az esztendő – teszi még hozzá, aztán elveszi a sorszámomat, és boldog új évet kíván.
Öt nappal később ugyanitt már nem a turistáké a főszerep, mert valamennyi ablak előtt hosszú sorokban kígyóznak a boldog új esztendőt csekkbefizetéssel kezdő boldogtalan polgárok. A hitelosztályon azonban most is nagy a pangás: csupán a házilag készítendő, de pontos alaprajz miatt nyugtalankodó családanya lelki nyugalmának helyreállítását kell megvárnom, s máris szembesülhetek a két hete bejelentett kamatintézkedések következményeivel.
– Decemberben volt a nagy roham – mondja az ügyintéző, amint előveszi a legfrissebb törlesztőrészleteket tartalmazó, hevenyészve kinyomtatott A4-es lapot. A táblázat szépen összezsugorodott, hiszen használt lakásra már csak ötmillió forintig jár az állami támogatás, a havi részletek ellenben jelentős gyarapodáson estek át: gyors fejszámolás, ötmillió forint huszonöt évre, az havi 47 300 forint, ami majd 15 ezerrel több, mint a szigorítások előtti összeg.
– Kicsit hamarabb kellett volna – sajnálkozik a hölgy, majd nyomtat egy táblázatot nekem is, had barátkozzam odahaza az emberöltőnyi eladósodás gondolatával.
Ez a „kicsit hamarabb kellett volna” egyébként ingatlanügyekkel kapcsolatban gyakorta elhangzik mostanság. Az igazán kedvezményes hitelekről lemaradtak pedig úgy érzik, mintha ők követtek volna el valamiféle hibát, mert nem léptek, amikor boldog-boldogtalan közpénzből támogatott kölcsönből vásárolt magának, a házastársának, a gyermekének, vagy csak úgy, tuti befektetésként, ki tudja, hány lakást. A szigorításra ugyanis azért volt szükség, mert az ingatlanpiacot ellepték az ügyeskedők, akik, belépve az óriási haszonnal kecsegtető lakásbizniszbe, a mindannyiunk által összegürcölt adóforintokból gyarapították gyaníthatóan már amúgy is tetemes magánvagyonukat – legalábbis ezt sugallta a kormányzati kommunikáció. Azt, hogy az elmúlt években ki miért vásárolt ingatlant, lehetetlen megállapítani, mindazonáltal a hivatalos indoklásnak ellentmond az az internetes felmérés (www.elsolakashitel.hu), amelyben a több mint háromezer szavazónak mindössze 7,7 százaléka jelentette ki, hogy a hitelből vásárolt lakását bérbe kívánja adni.
A másik gond a „hamarabb kellett volna eszmélni” gondolatával, hogy sokáig semmi jel nem utalt a radikális változásokra.
A lakásügyben érintett politikusok a kormányváltást követően egymással versenyezve igyekeztek eloszlatni az állami támogatású hitelezési rendszer átalakulásáról, megszűnéséről meglehetős gyakorisággal szárnyra kapó híreszteléseket, s még a júniusi, első szigorítás után is hetente jelentették be, hogy e téren további lépések nem várhatók. Október 30-án Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a nemzeti lakásprogram társadalmi vitájának zárásaként megrendezett műegyetemi tanácskozáson például a következő optimista hangvételű nyilatkozatot tette:
– Vége a meglepetések korának. A lakástámogatási rendszer ezentúl kiszámítható és tervezhető lesz. A hitelek állami támogatásának csökkentése, illetve az adókedvezmények igénybevételének szigorítása révén sikerült fenntarthatóvá tenni a támogatási rendszert.
A meglepetések korának persze nem lett vége, sőt, eztán következett a feketeleves. December 5-én olyan szakértői vélemények jelentek meg az újságokban, és hangoztak el az elektronikus médiában, amelyek azt hangsúlyozták, hogy logikus és szükséges lépés lenne a lakástámogatási rendszer újragondolása. Az állítólagos szakértők nem felejtették el megemlíteni, hogy az Orbán-kormány által meghirdetett kedvezmények hozzájárultak a pénzügyi egyensúly romlásához, mert a lakosság pénzügyi megtakarításait vészesen csökkentették, eladósodását viszont növelték. A szocialista–szabad demokrata kormány pedig hiába szigorította a feltételeket, ez a legkisebb mértékben sem fogta vissza az eladósodási kedvet. (Mint utólag kiderült, a kormány júniusi intézkedése, s az azt követő, gyakran egymásnak is ellentmondó bejelentgetések soha nem látott mértékben gerjesztették a lakosság lakáshitel-felvételi kedvét.)
December elején szóba került az is, hogy a pénzügyi tárca teljes mértékben megszüntetné a használt lakások megvásárlására, korszerűsítésére, bővítésére felvehető hitel állami támogatását, amelynek kamata hat százalékról így egyik napról a másikra tizenöt százalék fölé emelkedett volna. A felvetés egy egész napig tartotta magát, ám a kormány a várható heves reakciók miatt elállt az elképzelés megvalósításától.
December 10-én viszont már valódi szigorításokról számolhatott be a média, mert Gál. J. Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján a következőkről tájékoztatta a sajtót: az új lakások kamattámogatása az ötéves állampapírok mindenkori legutolsó háromhavi másodpiaci hozamának 60 százaléka lesz, a használt lakások esetében ez a mérték 40 százalék. A támogatott hitelek plafonja új lakásnál 15 millió forint marad, használt lakás esetében a 15 millióról ötmillió forintra csökken. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a lakáshitelek állami kamattámogatásának csökkentése rövid távon nem elsősorban a költségvetési kiadások visszafogása miatt fontos – az intézkedés a 2004-es költségvetésben 7–10 milliárd forintos és jövőre is mindössze 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez –, hanem a lakosság eladósodottságának megállítása miatt elengedhetetlen – fontos ugyanis, hogy a lakosság ismét nettó megtakarítóvá váljon.
Nem sokkal később a miniszterelnök is rendkívüli sajtótájékoztatót tartott.
– Nehéz szívvel, de tiszta fejjel hozta meg a kormány a döntéseket, a pillanatnyi népszerűség helyett a jövőt előtérbe helyezve – mondta Medgyessy Péter, hozzátéve: a lakásépítési hitelek kedvezményeit már nem fedezi a magyar gazdaság teljesítménye, ezért, ha nem változtatnának a támogatások mértékén, a költségvetés kiadásait csak külföldi kölcsönből lehetne fedezni.
Ma még nem tudhatjuk, hogy a megszorításoknak milyen hosszú távú következményei lesznek, hiszen míg egyes gazdasági elemzők teljes mértékben egyetértenek az intézkedéssel, sőt további hasonló lépéseket is indokoltnak tartanának, addig mások állítják: a lakásépítésekből származó bevételek bőségesen kompenzálták az állam kamattámogatásra fordított kiadásait. Egy biztos, a bankok immár megemelt kamatokkal kínálják hitelkonstrukcióikat.
A piacvezető OTP Bank közleménye szerint a pénzintézet nemcsak az újonnan megkötött szerződéseknél érvényesíti a kamatemelést, hanem a korábban, 2003. június 16. előtt folyósított lakáskölcsönei is drágábbak lesznek. Az intézkedés értelmében a 2003. június közepéig felvett hitelek közül az új lakás vásárlására vagy építésének finanszírozására kapott, kiegészítő kamattámogatású „Forráshitel 2,5” hiteldíja az eddigi 4,5 százalékkal szemben hat százalék lett, mint ahogyan szintén hat százalékra emelkedett a kiegészítő kamattámogatással új lakásra adott „Forráshitel 2,75” elnevezésű konstrukció éves díja is. Használt lakásoknál pedig tíz százalékosra növekedett a kamatból és a kezelési költségből adódó éves költség.
Ha mindehhez hozzátesszük a 2004-től a telkeket súlytó 25 százalékos áfát is, akkor korántsem látszik elképzelhetetlennek a már most is igen magas ingatlanárak további, akár tizenöt százalékos drágulása sem. Az MTI-nek nyilatkozó Liskáné Pálya Lenke, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet közgazdász szakértője szerint a lakáshitel-megszorítások, az építőipari áremelések hatására – főként a második fél évtől – előreláthatóan megtorpan az új otthonok építése, ám ennek nyomán a meglévők ára megemelkedik. Új jelenség ugyanakkor, hogy az ingatlanforgalmazás szempontjából korábban szinte érdektelennek számító elhanyagolt belső kerületek lakásai iránt megélénkült a kereslet. Egyfelől a korábban a Budapestről az agglomerációba kiköltözött tehetősebb családok gyerekei térnek vissza a jó közlekedésű kerületekbe, de a külföldi cégek itt dolgozó fiatal menedzserei is szívesen vesznek otthont maguknak a belvárosban.
De nézzük, mit nyújt az ismét divatba jött belváros az ötmillió forintos hitellel kalkuláló használtlakás-vásárlóknak. Feltételezve, hogy a hitelfelvevők a legtöbbet akarják kihozni pénzükből, a legföljebb tízmillió forintos ingatlanok piacán kell szétnéznünk. Amihez egyébként legalább ötmillió forintnyi önerőt – inkább öt és fél milliót –, valamint folyamatos munkaviszonyt kell fölmutatni.
A belvárosi ingatlanirodában frissen főzött kávé illata terjeng, de még így is nehezen indul a nap, a huszonéves ügyintéző álmosan tekinget rám, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy tényleg van élő ember, aki mindjárt az esztendő első hétfőjén lakást akar venni. Némi számítógépes adatbázis-kutatás után mégis kerül két ajánlat, de több egy szál sem, mert a belvárosban valami vagy megfizethető és egészen kicsi, vagy méregdrága és böhöm nagy.
– A VII. kerületben van most egy 34 négyzetméteres, egyszobás földszinti, udvari lakásunk 7,7 millióért vagy pedig hét és fél millióért az V. kerületben egy bűbájos tetőtéri garzon, de az csak 24 négyzetméter. A többi nem jön ki tízből. Tizenegyből sem. Talán valamivel kijjebb…
Elképzelem magam, amint huszonöt évig kuksolok a napfénymentes földszinti egyszobásban, de annyira riasztó a Monte Cristó-s kép, hogy inkább gyorsan elköszönök, és kelet felé veszem az irányt. Ötmillió forint saját erővel ugyanis az ember nem Budára kacsingat, hanem a panelrengetegben próbál szerencsét. Csepelen például, ahol hét–nyolc millió forint között 8. emeleti, másfél szobásat remélhet, sőt kilenc és fél millióért övé lehet álmai 52 négyzetméteres, 1+2 félszobás, fiatalosan felújított lakótelepi otthona. Vagy a Havanna lakótelepen, ahol a közbiztonságról terjengő pletykák miatt még ennél is olcsóbban vásárolhat háromszobás lakást. Ha pedig a legkevésbé sem zavarja a napi huszonnégy órában állandósult forgalmi dugó, akkor a XVII. kerületben néz szét, bár az utóbbi, a zöldövezetek felértékelődését hozó időszakban itt is drasztikusan emelkedtek az árak, és az eladók hétmilliónál is többet kérnek a klasszikus lakótelepi 36 négyzetméteres egyszobásokért.
Persze korántsem egyszerű elhatározni, hogy hol is fogja az ember a következő tíz–húsz évben kipihenni a lakáshitel törlesztőrészleteinek előteremtéséért vívott mindennapi küzdelem fáradalmait. Ahogy azt a miniszterelnök mondaná, nehéz szívvel, de tiszta fejjel kell meghozni a döntést. De inkább nehéz szívvel.
***
Két kormány, két intézkedés
2002. január: Bevezetik a lakáshitelek törlesztése után járó adókedvezményt, amely a kifizetett részlet 40 százaléka, legfeljebb 240 ezer forint lehet.
2002. március:: Hat százalékra csökken a használt lakások vásárlására fölvehető kölcsön kamata. A kamatpiacon kiéleződő verseny miatt új lakások vásárlására ugyanakkor már 4,5 százalékos kamatú hiteleket is ajánlanak a bankok.
2003. július: :Az MSZP-kormány első alkalommal szigorítja a lakáshitel-rendeletet. A felvehető hitelek legmagasabb összege 30-ról 15 millióra csökken, a maximálisan levonható adókedvezmény összege 120 ezer forintra mérséklődik.
2003. december:: Medgyessy Péter bejelenti, hogy mind az új, mind a használt lakásoknál megkurtítják a hitelkamatok állami támogatását. A használt lakásokra fölvehető támogatott hitel maximális összege ráadásul egyharmadára, ötmillió forintra csökken.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
