A kormány bátorít, majd hátat fordít

Vemhes üszők a karámban. Egy az oldalán fekszik, el-elbődül, ágyékából csorog a magzatvíz. Nem rendkívüli dolog egy borjú születését elcsípni, ha az ember hétszáz tehenes telepen jár. De vajon mit vajúdik a magyar mezőgazdaság – ha már nagy gazdasági társaságok és máskor „balra húzó” szövetkezetek is blokádolni küldték a traktoraikat? Nemcsak az egyéni-családi gazdálkodóknak fogyott el a türelmük. A héten – az útlezárások hetén – nagy tejtermelő üzemegységek is követelték, hogy legyen vége az ágazat fejésének. A fejlemények alapján nem tűnik úgy, hogy a változás nagy sebességgel fog végbemenni. A kormány aligha érzékeli a vidék teljesítőképességének határát.
Hajdúsági életkép, pár számadattal. A nagyhorti síkon lévő tehenészeti telepen jegyzem föl a Tar József ügyvezetőtől hallottakat. Cége, a balmazújvárosi Tejgazdaság Kft. eddig évente kb. ötmillió liter tejet adott át a Friesland Hungária Rt.-nek. A tavalyi árbevétel – mint az azt megelőző évben is – négyszázmillió forint volt, de míg két éve ötvenhárommilliós adózás utáni eredményt könyvelhettek el a tulajdonosok, most oda a nyereség. Elvitte a 2003-ban nem emelkedő felvásárlási ár és a termelés egyre súlyosbodó költsége…
S ennek tetejébe: az utóbbi hetekben bizonyossá válik, hogy idén átlag tíz forinttal akarják lenyomni az árat a feldolgozók. Szerte az országban! A hazai legnagyobb tejipari szereplő, a Friesland is úgy akar szerződést kötni a termelőkkel, hogy egy liter extra minőségű nyers tej átvételéért csak 60–70 forint közötti árat kelljen majd fizetnie. Nem akar sem a Friesland, sem a Sole másként megállapodni magával az Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft.-vel sem. Elszántságuk nem ing meg attól, hogy ez a nonprofit jellegű gazdasági társaság több mint félszáz nagy tejtermelő üzemet, köztük többnyire kft.-ket és szövetkezeteket tömörít magába – köztük a szóban forgó balmazújvárosi céget –, és összesen évi 220 millió liter tejet állít elő. Pedig tavaly nyáron ezek a Hajdú, Szabolcs és Csongrád megyei agrárnagyüzemek azért kapaszkodtak össze, hogy „erőt mutassanak” majd az értékesítési tárgyalásokon. Az „erő” sem kapott kegyelmet.
A hét elején kezdődött úti blokádot tejblokád előzte meg a magyar Alföldön. A Friesland több napon nem vette át a telepek nyers tejét, mondván, lejárt a régi szerződés, új meg nem köttetett. Jelenleg kénytelenek beletörődni a tejben úszó állattartók, hogy a régi átvevő terméküket 60 forintos kármentési áron veszi át.
– Sérelmezzük, hogy a csatlakozás évében is egész évre akarnak velünk szerződést kötni a feldolgozók, pedig – legalább májustól – fokozatosan az európai felvásárlási árakhoz kellene közelíteni a miénket is – véli Tar József.
Ugyanakkor megkér, azt is írjam meg: nem kifejezetten a Frieslandra neheztel, hiszen még ez a tejipari szereplő diktálja a legméltányosabb árakat. Amíg volt szerződés, mindig idejében fizettek. Nem véletlen, hogy az Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft. tagvállalatainak többsége legszívesebben újra a régi partnerrel szerződne.
Más kérdés, hogy a magyar gazdálkodók nem járnak csukott szemmel. Látják, hova vezetett, hogy a magyar politika már a rendszerváltozás elején kiárusította – ráadásul a külföldieknek kedvezve – szinte a teljes élelmiszeripart.
Nem segítette elő a törvényhozás, hogy akkor legalább létrehozhassák a termelők – nyugati gyakorlat szerint – saját feldolgozóüzemeiket. Az említett ötvennégy tehenészet most mégis megpróbálkozik vele… A többnyire külföldi kézben lévő feldolgozóipar tejfölöslegre hivatkozik, mikor drasztikusan csökkenti az árakat, de hogy tényleg fölösleg volna, azt a balmazújvárosi gazdálkodó szerint nem szabad elhinni. Gyanúsan egyforma a multi felvásárlók itteni viselkedése, miközben a szlovák tej ára mégiscsak nőtt.
Vagyongyarapodás és vagyonfelélés. Ez jellemző Balmazújvároson, a környék legnagyobb állattenyésztő telepén. Tar József 200 férőhelyes, csaknem kész új istállót mutat, amelyet, úgy tűnt, a 700 jelenlegi tehén szaporulatából töltenek majd fel. Kétszázmilliós beruházás, ebből 50 millió FVM-, illetve SAPARD-pályázati pénz. A befejezéshez sokkal több hitelt kellett fölvenni, mint ahogy az korábban látszott. Talán az állatállományt is csökkenteni kell, talán csak a takarmányozásukat kell visszafogni? A tejtermelés és az árbevétel mindenképp csökkenne…
– Főként a kormányt hibáztatom, amely egyfelől beruházásra bátorít, másfelől meg hátat fordít nekünk, ekkora baj idején – mondja az agrármérnök végzettségű, balmazújvárosi cégvezető. – Nem irányárral kellene előállnia a tárcának, hanem intervenciós árral kellene garantálnia, meg rárakódó literenkénti forinttámogatásokkal, hogy elkerüljük a brutális veszteségeket! Szégyen, hogy annak ellenére sem ösztönzi a kormány a tejtermelőket, hogy az Európai Unió elveheti az ország tejkvótájának ma kihasználatlan részét!
Tar József hozzáteszi, a rendszerváltozás kezdete óta – amikor is támogatást kezdtek adni tehenek vágásához – gyanakszik arra, hogy a döntéshozók egy része készségesen hozzájárul Magyarország puszta felvevőpiaccá alakításához.
– De hadd mondjak némileg ellent önmagamnak – folytatja. – Nem kizárt az sem, hogy lesz itt rövidesen annyi szarvasmarha, mint a nyolcvanas évek végén volt. Lesznek a folyamatosan bezáró állattartó telepek helyén új telepek… Ám azoknak már nem magyar tulajdonosa lesz! Aki ezt nem tudja elképzelni, az nem hallott még a kanadai holland telepes farmerekről.
A jóslatot végighallgatván a fejőmester fizetéséről érdeklődöm. Minimálbér körüli.
– Mondja, mikor tudok én majd uniós színvonalhoz közeli béreket adni? – kérdez vissza az ügyvezető. – Még akkor sem, ha leépítenénk a mostani, ötvenöt fős létszámból… Mert mi mégiscsak ennyi embernek adunk munkát a környéken, ennyi alkalmazott után fizetünk fejenként 35 ezer forint járulékot. Nem értem, miért lenne „bolt” az államnak, ha ezek után az emberek után is munkanélküli-járadékot meg
-segélyeket kellene fizetnie.
Elhaladunk a telep legérdekesebb utcáján. Minden kis házikóban egy-egy boci. Gyarapodnak hűségesen. Arra gondolok, milyen messze van a budapesti minisztérium ettől a hűségtől. Veres Péter balmazújvárosi születésű népi író is eszembe jut. Ő kérdezte meg, haj, de régen – a két világháború között: „Mit ér az ember, ha magyar?”