
Mely csapatok búcsúzhatnak május végén?
A Budapest Honvéd sokáig kieső helyen állt, de a Kisvárdáról nyáron távozott Feczkó Tamás irányítása alatt tavasszal belelendültek a kispestiek, a legutóbbi hat meccsen veretlenek maradtak, és gyakorlatilag biztos bennmaradónak tekinthetőek. Utóbbi elmondható lenne a BVSC-Zugló csapatáról is, amely azonban eddig nem kapott licencet a következő idényre, és május 14-én dőlhet el a sorsa. Mögöttük azonban a Csákvár, a Budafok, a Soroksár, az Ajka, a Békéscsaba és az elmúlt tizennyolc bajnokijából mindössze egyet megnyert Gyirmót öt ponton belül áll, és közülük minden bizonnyal egy búcsúzni fog.
Mindegyikük játszik még legalább egy közvetlen riválissal, így ezúttal valóban elmondható, hogy az említett csapatoknak a saját kezükben van a sorsuk.
A sereghajtó Tatabánya a hétvégén éppen a Gyirmót vendége lesz, és egy vereséggel megpecsételődne a sorsa – ám pontszerzés esetén sem tűnik valószínűnek a bennmaradása, hiszen a 14. helyen álló Békéscsaba hat pontra van. Ám az utolsó fordulóbeli Tatabánya–Békéscsaba mérkőzésnek adott esetben még mindkét együttes számára lehet tétje, és még fontos lehet, hogy pontazonosság esetén bizonyosan a bányászváros csapata végez előrébb. Az utolsó, május 25-ei játéknapon ráadásul Gyirmót–Ajka találkozót is rendeznek, és az ottani vesztes is nagy bajba kerülhet.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!