Grzegorz Lubczyk, Lengyelország korábbi budapesti nagykövete nem tud arról, hogy Teleki Pál szobrát Lengyelországban készülnek felállítani, de biztosra veszi, hogy ha a magyaroknak nem kell, a lengyelek találnak helyet hazájukban az egykori magyar miniszterelnök emlékművének. A Teleki Pál Emlékbizottság védnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: az emlékbizottság a nyilvánosság előtt folytatta tevékenységét, a pénzgyűjtést, a szobor elkészíttetését, a kitüntetésátadási ünnepséget, és éveken át senki nem tiltakozott.
Emlékeztetett: 1939 szeptemberétől – amikor a hitleri Németország rátámadt Lengyelországra – 1940 közepéig, Teleki miniszterelnöksége alatt az akkori közös lengyel–magyar határon át százhúsz-száznegyvenezer lengyel katonai és polgári menekült özönlött Magyarországra. Mint mondta, közülük nyolcvan-százezren távoztak Nyugatra, hogy csatlakozzanak a szövetségesek oldalán harcoló lengyel hadsereghez. Kitért arra, hogy Magyarország német megszállásáig további húszezer menekült jutott hazánkon keresztül Nyugatra, s a menekültek csaknem tizenkét százaléka zsidó volt. Hangsúlyozta: a magyar történelemnek ez az egyik legfényesebb fejezete. Rámutatott: Varsóban utcát neveztek el Teleki Pálról, s 2001-ben Aleksander Kwasniewski köztársasági elnök a külföldieknek adható egyik legnagyobb kitüntetést adományozta Teleki Pál egykori magyar kormányfőnek.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó