Az összefogás pontjai

A Fidesz kilenc pontban foglalta össze javaslatait a magyar érdekek egységes képviseletéért az Európai Parlamentben. Orbán Viktor egyúttal lezártnak nyilvánította a közös választási listára vonatkozó miniszterelnöki indítványt. Horn Gyula, az MSZP kampányfelelőse sajnálattal vette tudomásul a Fidesz elutasítását, és bejelentette a szocialisták 10 pontos javaslatát „a nemzeti összefogásért Európában”.

Kis Ferenc
2004. 02. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bármilyen jó szándék vezérelte is a miniszterelnök javaslatát a közös európai parlamenti listára, az indítvány nem egységet teremt, hanem megosztja a magyar közvéleményt, kirekeszti a szabad választásból az állampolgárokat és szembeállította Magyarországot Európával – hangoztatta tegnapi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A Fidesz elnöke megjegyezte: az indítvány gazdáinak előbb el kellett volna gondolkodniuk azon, hogy mit jelent a pártok közös listája egy olyan országban, ahol 40 évig csak egy pártra lehetett szavazni. Medgyessy Péter indítványa pártok között zajló, hatalmi osztozkodásról szól, ezzel szemben olyan öszszefogást kell teremteni, amely az emberek érdekeinek hatékonyabb képviseletét eredményezi az Európai Parlamentben – fejtette ki Orbán Viktor. Kijelentette: a közös lista történetére pontot tesz a Fidesz azzal a kilenc pontos javaslattal, amely tartalmi kérdésekben kínál egységes fellépést a többi párttal együtt. Az Összefogás közös érdekeink védelmében címet viselő dokumentumot Martonyi János volt külügyminiszterrel és Schmitt Pállal, a Fidesz EP-lista vezetőjével dolgozta ki a pártelnök. Ebben többek között az Európából érkező pénzügyi támogatások, valamint a magyar gazdák és a mezőgazdaság megerősítése ügyében történő öszszefogására, illetve a nemzeti kisebbségek védelmére, a területi és közösségi autonómia szorgalmazására tesznek javaslatot a parlamenti pártoknak és a kormánynak.
*
Horn Gyula volt kormányfő, az európai parlamenti választásokra készülő MSZP kampányfelelőse tegnapi sajtótájékoztatóján azzal válaszolt a Fidesz döntésére: „Tudomásul veszem, de sajnálom, hogy Orbán Viktor elvetette a miniszterelnöknek az európai parlamenti választásokra felállítani javasolt közös listaállításának ötletét.” Hozzátette: „Ez egy jó javaslat volt abban az értelemben, hogy a humánumot, a víziót behozta az Európai Unióval kapcsolatos dolgokba.” A volt miniszterelnök szerint már az sem „kis dolog, hogy a Fideszt gondolkodásra késztette a szocialista párt kezdeményezése a nemzeti minimum kialakításáról”. Emlékeztetett: a közelmúltban közte és Schmitt Pál, a Fidesz Szabad Európa-listájának vezetője közötti megbeszélésen Schmitt elmondta, hogy a Fidesz elkészíti a nemzeti minimumról szóló javaslatát. Horn üdvözölte, hogy a Fidesz kilenc pontban összefoglalta mondanivalóját, amely nem sokban különbözik az MSZP tíz pontban rögzített elképzeléseitől.
Mint mondta, ebben nagyon sok olyan javaslatot fogalmaztak meg, amely találkozhat a másik három parlamenti párt egyetértésével. Horn szerint a Kovács László által összehívott négypárti jövő szerdai egyeztetésen ez is szóba kerülhet. Úgy véli: ez a megbeszéléssorozat akár úgy is folytatódhat, hogy a frakciók megvitatják azokat a legalapvetőbb kérdéseket, amelyek a nemzeti egyetértéshez szükségesek. A politikus leszögezte: a parlamenti pártok között olyan konszenzusra van szükség, amely biztosíthatja, hogy az Európai Parlament magyar képviselői össze tudják hangolni a nemzeti érdekeket a nemzetközi elvárásokkal, ez szerinte Magyarország létérdeke.

***

FIDESZ: Összefogás közös érdekeink védelmében

1. Összefogás a magyarok egyenrangúságának védelmében: a munkaerő szabad áramlására, a mezőgazdasági közvetlen kifizetésekre, az áruk és a személyek szabad áramlását korlátozó határellenőrzés megszüntetésére.

2. Összefogás az Európából érkező pénzügyi támogatások érdekében: a magyar politikai erőknek mindent el kell követniük az EU intézményeiben, hogy a pénzügyi irányelvek ne lazítsák, hanem erősítsék a tagállamok közötti szolidaritást és a kohéziót.

3. Összefogás a magyar gazdák és a mezőgazdaság megerősítéséért: el kell érnünk, hogy ne csökkenjenek jelentősen a közvetlen kifizetések, illetve azokban az ágazatokban, melyekben versenyképesek vagyunk vagy azokká tudunk válni a jövőben, maradjon meg az uniós támogatás.

4. 'Összefogás a nemzeti kisebbségek védelmében: a mindenkori magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy felelősséget vállaljon a határon túli magyarokért. Erősíteni kell az unióban a regionalizmust, a közösségi önkormányzatiságot és önrendelkezést, a területi és közösségi autonómiák változatos formáit.

5. Összefogás a kis- és középvállalkozások megerősítéséért: Magyarország képviselőinek arra kell törekedniük, hogy az unió kitartson a kis- és középvállalkozások erősítése mellett.

6. Működjön az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottsága a nemzeti konszenzus megteremtésének intézményeként.

7. Magyarország 2010-ig 6 felsővezetői és 27 középvezetői helyet tölthet be az Európai Bizottságban, neveznünk kell képviselőket a régiók bizottságába, a gazdasági és szociális bizottságba, valamint az ún. szakmai ügynökségekbe. Ezeket a posztokat közmegegyezés útján kell betölteni.

8. Összefogás az egységes Európáért: az egységes Európát kell támogatnunk, szemben a megosztó többsebességes unió elképzelésével.

9. Összefogás Európa demokratikus normáinak betartása érdekében, kiállás a közvetlen és általános választójog, az általános, közvetlen, szabad és titkos voksolás mellett.

***

Az MSZP tízpontos javaslata a „nemzeti összefogás” érdekében

1. A három frakcióban ülő 24 magyar képviselő havonta ülésezik, hogy az EP nemzeti érdekeket érintő ügyeiben közös nevezőre törekedjenek.

2. Egyeztetik álláspontjukat az uniós költségvetés elfogadásakor.

3. Egyeztetik álláspontjukat és összehangoltan lépnek fel a nemzeti kisebbségek érdekében.

4. Egyeztetik álláspontjukat és közösen dolgoznak az európai alkotmányért.

5. Egyeztetik álláspontjukat és közösen lépnek fel az EU bővítési kérdéseiben.

6. Egyeztetik álláspontjukat és közösen lépnek fel a határok nélküli Európa mielőbbi kiteljesítése érdekében az immár 25 tagúra bővülő unió területén.

7. Együttesen lépnek fel a munkaerő szabad áramlásának mihamarabbi kiteljesedése érdekében.

8. Együttesen lépnek fel a szegénység elleni uniós cselekvések meghatározásában, az esélyegyenlőség elősegítését célzó döntések kérdésében.

9. Együttesen lépnek fel az európai viszonylatban is egyedülálló Európa-terv megismertetése és nemzetközi elismerése érdekében.

10. A mindenkori kormánnyal együttműködve alakítják ki álláspontjukat az uniós külpolitikai kérdések, valamint az unión belüli bilaterális kapcsolatok tekintetében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.