Büntetett nemzetrészek

Korántsem igaz az az állítás, hogy a jelenlegi kormány öszszeugrasztja a határon túli magyar szervezeteket. Ennek ellenkezőjéről van szó. Régen voltak olyan egységesek a szomszédos országokban élő magyarok képviselői, mint most, amikor egy emberként tiltakoznak az anyaországi támogatások tervezett csökkentése ellen. A Medgyessy-kabinet egyetlen tollvonással közös platformra hozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Magyar Polgári Szövetséget, a Vajdasági Magyar Szövetséget és a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ). Mi több, idehaza is akadt – igaz, csak egyetlen – olyan kormányzathoz közel álló illetékes vezető, aki lemondását sem zárta ki arra az esetre, ha valóban az új pénzügyminiszter elképzelése szerint alakul a határon túliaknak szánt költségvetési támogatás. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) kuratóriumának elnöke nem szépített a tényeken: a 2001-es évhez képest reálértékben akár harminc százalékkal is csökkenhet a kisebbségben élő magyarok segítésére szánt öszszeg. „Nem fogjuk hagyni, hogy megkurtítsák a közalapítványi szférának és a határon túli magyarságnak szánt összegeket” (Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő); „semmiképpen sem elfogadható a magyarországi összegek esetleges csökkentése, sőt ezek növelése indokolt” (Kolumbán Gábor, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány elnöke); „a határon túli magyar szellemi életre súlyos következményekkel járna, ha a pénzügyminiszteri fűnyíró célba venné a határon túli magyarság támogatási rendszerét” (Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke); „a vajdasági magyar kultúra látja kárát a támogatások csökkentésének” (Ágoston András, a VMDP elnöke); „rossz üzenet a támogatási keret szűkítése, hiszen Ukrajna gazdasági helyzete nem a legjobb, és ezen valószínűleg a közeljövőben sem változik semmi” (Brenzovics László KMKSZ-alelnök); „azok a pénzek, amelyeket a kárpátaljai magyarok kulturális tevékenységre és könyvkiadásra kapnak éppen csak arra elegendőek, hogy a helyi kultúra életben maradjon, viszont a továbbfejlődésre kevés” (Dupka György UMDSZ-alelnök) – íme néhány egybecsengő vélemény olyan határon túli magyar politikustól, akik amúgy már jó ideje elkerülik egymást, ha egy mód van rá.
Érdemes külön teret szentelni a felvidékiek helyzetére, az anyaország elfordulása ugyanis ez idáig talán őket érintette a leginkább. A szlovákiai magyar pedagógusok és a szülők szövetsége, valamint a Csemadok és a Rákóczi Szövetség közös kezdeményezését, a beíratási programot az idén már nem támogatta az Illyés Közalapítvány. A felvidéki magyarság az egyetlen határon túli nemzetrész, amely a mai napig nem részesül a kedvezménytörvény által garantált oktatási-nevelési támogatásokból. Történik mindez azután, hogy Kovács László külügyminiszter Brüsszelben nagy hírverés közepette írta alá a kedvezménytörvényről is szóló kétoldalú államközi megállapodást. Bár sokan azért bírálják a dokumentumot, amiért az nem garantálja tételesen, hogy az oktatási-nevelési támogatások a pályázó felvidéki családokat illetik meg, a legfőbb probléma mégis a megállapodás végrehajtásának késlekedése. Pozsony bürokratikus okokra hivatkozva csak a minap tette meg az első lépést a brüsszeli megállapodás életbeléptetéséért. Pedig ha valakinek, hát a felvidéki magyaroknak most igazán szükségük van a támogatásra. Szlovákiában januártól lépett életbe az iskolák finanszírozásáról szóló jogszabály, amely a normatív támogatási rendszert vezeti be. A pozsonyi oktatási tárca a napokban tette közzé az iskolákat megillető fejkvótákat, s az összegek alacsony mértéke hideg zuhanyként érte az oktatási intézményeket fenntartó helyi és megyei önkormányzatokat. A Felvidéken a politikai nyomás után vagy mellett most a gazdasági ellehetetlenülés fenyegeti a magyar iskolákat, s mint azt Kvarda József, a Magyar Koalíció Pártja elnökségi tagja mondta, az iskolák megszüntetése, illetve összevonása vélhetően azt eredményezi, hogy az utazásra kényszerülő kisdiákokat szüleik nem magyar, hanem szlovák iskolába járatják majd. Márpedig a jelenlegi iskoláztatási adatok nem túl rózsásak: Szlovákiában évek óta csökken a magyarul tanuló diákok száma.
A határon túliakkal kapcsolatos kormányzati ténykedések sorában a – támogatások csökkentése mellett – az utóbbi egy esztendő másik, leginkább húsba vágó intézkedése a határátlépés ügyében történt. A vajdasági és kárpátaljai magyarok lassan már hozzászoknak ahhoz, amit az 1989-es magyarországi változások után még lidérces álmaikban sem tudtak volna elképzelni: vízumért állnak hosszú sorokat a magyar külképviseletek előtt. A Külügyminisztérium az intézkedések bevezetésekor nem győzte hangsúlyozni, hogy míg Szerbia-Montenegrót és Ukrajnát mindenképpen sújtja a vízumkötelezettség, addig azokat az országokat, ahol a legnagyobb létszámú magyar kisebbségek élnek, nem érinti az anyaországba való belépés szigorítása. És mégis. Tavaly október 23-án lépett életbe az a magyar–román kormányközi megállapodás, amelynek értelmében egyetlen román állampolgár sem tartózkodhat turistaként huzamosan három hónapnál többet Magyarország területén. Az egyezményt akkor egyfajta előrelépésként hirdették az illetékesek, arra hivatkozva, hogy ezután már nem egy, hanem akár három hónapot is folyamatosan Magyarországon tölthet minden román állampolgár, így természetesen az erdélyi magyar is. Akkor nem hangzott el egyértelműen az intézkedés lényege: fél évből csak három hónap lehet az anyaországban eltöltött idő. Egy nappal sem több. S ezen nem változtat a határ átlépése sem. Köztudott, hogy sok erdélyi magyar havonta eljárt a legközelebbi határátkelőhöz, úgymond pecsételni, s így tovább maradhatott az anyaországban anélkül, hogy a tartózkodási engedély megszerzésének olykor teljesíthetetlen, sokszor pedig tudatosan megalázó folyamatát végigjárja. Az előbb vázolt állapothoz képest a mostani szabályozás semmiképpen sem tekinthető pozitív lépésnek a határon túli magyarok számára. De mit is mond pontosan az új kormányközi megállapodás? Egy fél évben maximum kilencven napot tölthet tartózkodási engedély nélkül minden román állampolgár Magyarországon, illetve minden magyar állampolgár Romániában. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egyhuzamban letölti a kilencven napot, akkor abban a fél évben már nem tudja igénybe venni a másik három hónapot, tehát nem tud újból beutazni. Amennyiben valaki tovább marad Magyarországon az engedélyezettnél, akár százezer forint bírságot is kaphat, emellett két évre kiutasíthatják az ország területéről. A határon pedig szigorú számítógépes nyilvántartást vezetnek minden személyről. Ha valaki három hónap elteltével visszatér Romániába, a határőrök figyelmeztetik, hogy a következő három hónapban nem mehet turistaként vissza, csak vízummal.
Lassan bezárul a kör a határon túliak körül. Becsukódnak az anyaország kapui, leereszkedik a már régóta emlegetett új vasfüggöny, s paradox módon ezzel egy időben csökkennek a támogatások is. Boldoguljatok, ahogy tudtok – sejlik fel a ki nem mondott kormányzati szlogen. Csak hogy észhez térjenek végre a négy éven keresztül túlszeretett, „fideszes” nemzetrészek.