Csalafinta megállapodás

A tucatnyi visszhangtalan tüntetés nem volt elég. Meg kellett szervezni a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb agrárdemonstrációját ahhoz, hogy a kormány végre ne csak a jövőt tervezgesse, hanem a jelen gondjaival is foglalkozzon. Győzelem ez? Nem tudom. Vajon lehet-e örülni, amikor több ezer ember tíz napig tartó kitartása és harca, éjszakába nyúló keserves tárgyalások, nyolcoldalas megállapodás kell ahhoz, hogy az agrártárca alapvető feladatait teljesítse, és hajlandó legyen arra, hogy a rábízottak érdekét felvállalja a kormányon belül? Miért nem megy ez tüntetések nélkül? Miért nem magától értetődő kötelezettség a kormány számára, hogy az előnytelen csatlakozási megállapodás miatt megpróbáltatások elé kerülő gazdálkodókat a lehető legnagyobb támogatásban részesítse az uniós belépés előtt?

Ünneplésre nincs sok okunk. Már csak azért sem, mert a demonstrálók nem érték el azt, amit eredetileg szerettek volna. A tejnél például nem lépett életbe az az állami garancia, ami biztosítaná, hogy a feldolgozók a megfelelő árat fizessék a termelőknek. Persze jelentős előrelépésnek számít a meghirdetett exporttámogatás, aminek következtében az ipar egy része remélhetőleg megadja majd a tejért a szükséges összeget. Reménykeltő, hogy a kormány a kisgazdaságoknak is juttat a kedvezményes hitelből. Eredmény a beruházások utáni áfa visszaigénylésének lehetővé tétele. Más kérdés, hogy azok a kormánypártok szavazták meg tavaly a visszaigénylés tilalmát, amelyek most e szigorítás feloldásával egyetértenek. Érdekes engedmény az uniós területalapú támogatások mellé adható nemzeti kiegészítés kifizetésének előbbre hozatala. Ennek az összegnek a folyósítására ugyanis országgyűlési határozat kötelezi a kormányt.

Összességében elmondható, hogy a kormány csalafinta megállapodást írt alá a gazdákkal. Úgy vállalt a közvélemény felé látványosan eladható elemeket, hogy közben alig kell változtatnia a költségvetésen. A hitelek növelése nem egyenlő a támogatások emelésével. A nemzeti kiegészítést is kölcsönből fedezik a hírek szerint, mert a forrás nincs benne a büdzsében. A tej exportjának támogatása szerepelt a tárca korábbi terveiben. A reggeli italok ellen hirdetett keresztes háború szintén ügyes húzásnak nevezhető. Népszerű lépés a tehenészetek felé, ugyanakkor kétmilliárdos bevételt hoz az államkasszának, és a helyzetet érdemben nem változtatja meg. Hol van már ettől az érdekvédelem eredeti követelése, mely új nemzeti támogatások bevezetését és 40-50 milliárd forintos többletforrás előteremtését célozta meg?

Látni kell azt is, hogy a tüntetők nevében tárgyalók igyekeztek teljes mértékben kihasználni a rendelkezésükre álló, szűk mozgásteret. Belátták, hogy meddig mehetnek el. A kabinetnek mostantól számolnia kell azzal, hogy az agrárlobbi egységes fellépésre képes, ami történelmi eredmény. A kormánypárthoz közel állók is kimennek az utakra, sőt, Szanyi Tibor elbocsátását követelik. Ez utóbbit érdemes lenne megfogadnia Medgyessy Péternek, hogy ebben az országban ne fordulhasson elő még egyszer olyan eset, amikor egy felelős beosztásban lévő kormánytag útszéli hangon sértegeti a gazdálkodókat. Sem ez, sem a megosztás, sem az elterelő manőverek nem vezettek eredményre, mert a kormány öntudatos magyar polgárokkal találta magát szemben, akik jogos érdekeik védelmében mindenre képesek. Még arra is, hogy megkopogtassák a traktor orrával a Parlament ajtaját. A demonstrálók fegyelmezett magatartásának köszönhetően ez nem következett be. De ha nem változtat a kormány az agrárpolitikán, még ez is megtörténhet.