Hatszáz méter fölött könnyebbedik a légzés, nagyokat kortyolunk a levegőből. Állunk a havas szerpentinen, az ég permén. Néhány százmillió éve óceán hullámzott itt, kupacokba rakva az üledéket. A víz eltakarodtával megmaradt kupacokat Bükk hegységnek nevezzük: itt hever a bakancsaink alatt, markáns szakadékaival, szikrázva a téli napsütésben, mint egy ékszerbolt kirakata. Nagy a csönd, szép a táj, nyitva az égbolt (nonstop).
Somos-bérc, Nagy-Ivács, Galuzsnya-tető: csúcsok veszik körül a fennsíkkal szomszédos falut. Bükkszentkereszt a második legmagasabban fekvő település Magyarországon; triászkori völgybe épült, az utcák erősen lejtenek-emelkednek, komoly teljesítmény elmenni a boltba; nagyokat pihenve, lassan járnak az idős emberek. Ők vannak többségben.
Egy Sztraka Ferenc nevű szlovák üvegesmester az 1750-es években engedélyért folyamodott a diósgyőri koronauradalomhoz, hogy az erdőségben üveghutát (üvegkészítő műhelyt) alapítson, s emellé a „legeltetési és korcsmáltatási” jogot is megszerezte. A szerződésben leszögeztetett, hogy az üveghuta „tartozik az Urasság Házához szükséges karika üvegeket administrálni”. Ritka az olyan falu, amelynek pontosan meg lehet mondani a születése napját: ez a település – néhány házzal – 1756. január 1-jén jött létre Újhuta néven, melyet csak 1940-ben változtattak Bükkszentkeresztre. Az egykori üvegkészítő mesterségre csak az üvegmúzeum emlékeztet.
Az üvegkorszak leköszönte után fakitermelésből, mészégetésből élt a falu. Akkoriban az erdőből lehetett gyűjteni a követ és a fát. Ma egy tucat mészégető sincs Bükkszentkereszten; az építőiparban az újfajta, műanyag alapú festő- és habarcsanyagok térnyerése miatt egyre kevesebb mészre van szükség, ráadásul a miskolci gyár hatalmas, leküzdhetetlen konkurencia. Pedig a kemencében égetett mész „zsírosabb” és szaporább: több oltott meszet lehet belőle készíteni, s könnyebb vele dolgozni is – jobban tapad, nem reped annyira. Gyógyászati célra is használják, a fertőtlenítéshez használt klórmész alapanyagául szolgál.
*
Háromszáz helybéli dolgozott miskolci gyárakban a rendszerváltás előtt. Mára ez a szám alig harmincra apadt. Főleg az újraszerveződött cégekhez, illetve hivatalokba, iskolákba járnak dolgozni a szentkeresztiek. A falu lélekszáma folyamatosan csökken, ma ezerkétszáz fő körül van.
– Egyetlen reális lehetőségünk a fennmaradásra az idegenforgalom – állítja Halász Rezső polgármester. – Sokan adnak ki magánházaknál szálláshelyeket, panziók is működnek.
A polgármesteri hivatalba húzódtunk be a hideg elől, a millenniumi zászló mellett beszélgetünk.
– „Fedezd fel saját hazádat”, ez a meghatározó turisztikai trend ma Európában, ami körülbelül azt jelenti, mindenki maradjon otthon. Ez a szemlélet jellemző például Németországra is, pedig a falut felkereső turistapopuláció többségét a németek, hollandok tennék ki. De Magyarországon a belföldi turizmus is mélyponton van.
*
A turizmus fellendítésére, bükkszentkereszti kezdeményezésre alakult meg a Bükki Településszövetség – a polgármester a falnak támasztott, domborzathű műanyag térképmakettre mutat, melyen pirosan fénylő jelek mutatják a szövetség tagjait.
– Nem félnek, hogy Lillafüred, a sztártelepülés elszívja a maradék turistamennyiséget is?
– Amikor turizmusról van szó, nem közigazgatási, hanem földrajzi egységekben kell gondolkozni – feleli Négyesi Gábor, az önkormányzatnál tevékenykedő idegenforgalmi menedzser. – Ezért a településszövetséghez a borsod-abaúj-zempléniek mellett négy-öt Heves megyei község is tartozik. „Ajánlom a szomszédomat is”, ez a településszövetség jelmondata. Az a cél, hogy egymás erőforrásaira, adottságaira hívjuk fel a figyelmet. Így ismertté válhatunk olyan helyeken, ahol eddig nem hallottak rólunk. Mi is feltüntetjük a szórólapunkon a környező látványosságokat: Lillafüreden vannak a barlangok meg a Palota Szálló, Bánkúton a síparadicsom és a majdnem ezerméteres Bálvány, Szalajka-völgyben a Fátyol-vízesés, Cserépfalunál a Suba-lyuk, hogy csak néhány példát említsek.
– A község turisztikai prospektusából kiolvasható, hogy a környékbeli falvak nevezetességeit gyalog, kocsival vagy biciklivel hány kilométerre érhetik el a látogatók. Innen kanyargós autóút visz Lillafüredre, de ha valaki gyalogszerrel vág neki, a távolság mindössze három kilométer: végigmegy a fennsíkon, leereszkedik, s közben megnézi a barlangokat. Ha este jön vissza, pirosan izzó mészkemencéket láthat a határban – teszi hozzá a polgármester.
A németek szívesen időznek fényképezőgépeikkel a kemencéknél, s a mészégetők kézzel-lábbal magyaráznak nekik. Hátrahőköl a turista, mikor a kemence ritmikusan lélegezni, „hlipálni” kezd; ugyanazon a nyíláson áramlik be az égéshez szükséges levegő, ahol az égéstermék kijön.
A környék falvait összefogó szisztémaként működhetne a Bükki Nemzeti Park is, amelynek negyvenezer hektárjából hatezer Miskolchoz tartozik. A község a nemzeti park közepén fekszik. Ahhoz, hogy egy komplex turisztikai rendszert kiépíthessenek, az igazgatóság által felállított korlátozásokat a települési önkormányzatok szerint vissza kellene fogni. A természetvédelmi korlátozások főleg az erdő és az út használata terén szigorúak, pedig nem a klasszikus szemetelős, hangos tömegturizmust, hanem a bakancsos, kerékpáros és lovas turizmus lehetőségeit szeretnék fejleszteni a bükki települések, s ez környezetkímélő infrastruktúrával jár.
– Ennek ellenére előfordult, hogy panaszkodtak nálunk: a nemzeti park alkalmazottja feljelentette a kijelölt turistaúton zajló gyalogtúraverseny szervezőit, mivel nem jelentették be a rendezvényt. A Bükki Településszövetség megalakulásakor viszont igen határozott együttműködési szándék mutatkozott az ökoturisztikai lehetőségek bővítésére.
Kimegyünk az erdőszéli futballpályára, amelyet földbe ásott gumiabroncsok vesznek körül, egyik sarkánál pedig vöröses sziklafal magasodik. A polgármester sportrajongó, s ezzel nincs egyedül; Négyesi Gábor a megyei másodosztályban játszó helyi focicsapat edzője.
– A zárt erdőknek és a szubalpin, magaslati klímának köszönhetően ez egy egészséges környék. Annyi sportpályát szeretnénk építeni, amennyit csak lehet. Elsők közt nyertünk meg egy néhány éve kiírt ISM-pályázatot a szabadon használható grundpályák építésére. Szeretnénk jobb sífelvonót is, mert kitűnő sípályánk van; néhány évtizede még komoly síélet folyt itt. A lejtőkön nagyon jó a szánkózási lehetőség, de ki lehet próbálni a lovas szánkózást is. A csapadékvízből szeretnénk egy csónakázótavat feltölteni, ami télen korcsolyapályaként működhetne a szánkópálya tövében – mondja az idegenforgalmi menedzser.
– Sajnos a község ötödik éve forráshiánnyal küzd – teszi hozzá Halász Rezső.
Lassú járású öregúr jelenik meg, nagyot köszön, megáll egy kicsit. Derekára hátul kis szivacspárna van kötve. Fölfázás ellen?
– Dehogyis, ezt rakom a vállamra, mikor hazajövök a fával – mondja, s az erdőre mutat. – Néha kiballagok reggeli után egy kis tüzelőért. Meg aztán szeretem az erdőt. Míg benne dolgoztam, nem volt semmi bajom, azután gyengültem csak meg, hogy bekerültem a gyárba. Pedig ott nem kelletett annyit dolgozni. Tetszik tudni, én egész életemben favágó voltam. Akkor még nem voltak ezek a Stillek, kézzel vágtuk, ketten két oldalról, és lófogattal hordtuk be a fát.
Elköszön az öreg, keresztülballag a futballpályán.
– Valószínűtlenül nagy szálfákat cipel haza a vállára tett párnán – mondja a polgármester, arrafelé nézve, ahol az öreget elnyelte az erdő. – Némely fiatal megirigyelhetné az erejét.
Teszünk egy kört az erdőn, az egyik kiszögellésnél megállunk, Halász Rezső előremutat a völgybe, Miskolc felé. Jó időben látszik a város; az éhes metropolis most eltűnt a ködben.
Ebédre a Borostyán vendéglőbe, a község legnagyobb éttermébe vagyunk hivatalosak. „Bükki tócsnit” kapunk „gazdagon”: tepsiben sült krumplilepényt sonkával, hússal, tetejére olvadt sajttal. A mészégetők annak idején sok alföldi menyecskét hoztak magukkal – öt–tíz kilónként vették a meszet az alföldi asszonyok, különösen húsvét előtt, olyankor kívül-belül átfestették a házat. Volt olyan mészégető, aki egyetlen nap alatt hazahajtott Böszörményből (akár a meszes; a mondás is őrzi az egykori tempót), pedig a sok megállás és a szekér neheze miatt odafelé egy egész hétig tartott az út. A kulturális keveredés nemcsak az építészeti stílust tette eklektikussá; a tót ételek mellett a nehéz süteménytészták és bográcsos húsok is meghonosodtak, persze minden a helyi adottságokhoz idomítva: gazdag gombalelőhely a környék, sokféle erdei gyümölcs is található, s ez meghatározta az ételkultúrát is. A gazdag tócsni jószerével csak nevében emlékeztet a szlovák nemzeti eledelre, inkább a gyorséttermeken nevelkedett „pesti” ízlésnek akar udvarolni – mindenesetre jó fokhagymás, borsos és kiadós.
*
Az önkormányzati Panda felszalad a havas-jeges meredeken, ki a határba, a hideg kemencékhez. Piszkos fehér kőkupolák: régészeti leleteknek tűnnek. A polgármester elmutogatja, elmagyarázza, hogyan folyik itt a munka. Közben valósággal tűzbe jön, apja, nagyapja egy-egy mozdulatát találja meg újra. Begyűjti, felstószolja a fát, megássa a gödröt, kemencét rak nehéz kövekből, begyújtja, három éjjel és három nap egyenletes tűzön égeti. A mészégető kalyiba keskeny, magas bódé, leülni sem, csak állni lehet benne – el ne aludjon a mészégető, mert tönkremegy az egész. A tűzben megolvad a kő, kiég belőle minden salakanyag és szennyeződés, marad a tiszta, oltatlan mész, amit, amikor kihűl, sátoros szekérre raknak. Illetve teherautóra.
– Könnyítést jelentene, ha piros rendszámú teherautókkal dolgozhatnánk, amelyeket elég ötévente vizsgáztatni – mondja Hegedűs János, az egyik ma is tevékeny mészégető. Az udvarán álló két viharvert Csepel a hatvanas években készült: csak annyi a dolguk, hogy a mészkőbánya, az erdészet és a kemencék közti útszakaszt végigdöcögjék, ez körülbelül húsz kilométeres körzetet jelent. Az évenkénti vizsgáztatási kötelezettség viszont rengeteg fölösleges terhet. Hegedűs Jánosnak egy ideig besegített a fia, de amikor a katonaságtól való leszerelés után Pesten maradt, az apának más segítség után kellett néznie.
– Mi lesz? – kérdem.
– Nem tudom – von vállat a mészégető –, majd meghozza a jövő. Elvégre még csak ötvenéves vagyok – mondja nevetve, aztán elkomolyodik. – Még ebben az évben elkínlódunk vele. Én ezt a munkát nem szoktam ajánlani fiataloknak, ha valaki könnyebbet tud, csinálja azt. Ebbe bele lehet rokkanni. Ötven-hatvan kilós köveket emelgetünk, sokszor keskeny, billenékeny falon állva, egyensúlyozva: ki ne forduljon lábunk alól a kő, be ne bukjunk a gödörbe.
origo.hu
Megöltek egy nőt Budapesten
