Salamon István a szakmai kíváncsiságon túlmenően szenvedélyesen eredt utána mindenkinek, aki Máraival valaha kapcsolatban állt: emigráns pályatársakat vagy az íróval csupán laza szálon ismeretséget tartó embereket keresett fel. A személyiség titkát, a Márai-mítosz keletkezésének hátterét kutatja minden így született interjúban.
A Márai Sándorról beszélők névsora ugyancsak illusztris: mások mellett Borbándi Gyula, Csicsery-Rónay István, Farkas Ferenc, Fejtő Ferenc, Galamb György, Habsburg Ottó, Határ Győző, Hubay Miklós szerepel a listán. Van, aki ifjú költőként ismerte meg Márait; van, aki könyvkiadóként bajlódott sajátos helyesírási nézeteivel; van, aki mesterének tartja; van, aki arról vall, hogy barátaival Váradon a nyomába eredt, hogy már akkor, 1942-ben a szó szoros értelmében megcsodálja az írót: „fehérek közt egy európait”. A kötet szereplői szólnak az író kérlelhetetlen szembenállásáról a magyar kommunista rezsimmel, a Szabad Európa Rádiónál végzett munkájáról, öregsége San Diegó-i mindennapjairól. Még a Márait kevéssel önként vállalt halála előtt meglátogató orvos is megszólal, aki az agg író kérdésére választ adott, miként okoz biztos halált a revolvergolyó…
Olvasható a kötetben Márait bíráló beszélgetés is, amelyben az írót modorosnak, a költőt jelentéktelennek, politikai hátterű élettényeit pedig anyagi természetűnek mondja az interjúalany. Jól tette a szerkesztő, hogy az ilyen természetű megnyilatkozásokat is a többi közé helyezte, így nem merevedik állóképpé a még bizonyára sokáig vizsgálandó írói arculat.
A könyv eddig meg nem jelent Márai-írásokat is tartalmaz, így a Szabad Európa Rádióban 1952-ben elhangzott előadást: A magyar irodalom a világirodalomban-t. Ebben Márai azt fejtegeti, mi az oka annak, hogy a kitűnő magyar irodalom nem jutott be a világirodalomba oly mértékben, ahogyan azt megérdemelné, enélkül irodalmunk – mint mondja – villódzó, megjelenő, elporzó tünemény. Talán a magyar irodalom külföldi fogadtatása, illetve be nem fogadása mostanában Márai Sándor révén is változóban van. Ugyancsak eddig kiadatlan anyag az író New York-i naplójából és a Szabad Európa Rádióban elhangzott Vasárnapi leveleiből közzétett rész. Márai ezeket Candidus és Ulysses néven jegyezte.
Habsburg Ottó az Új Európa című emigráns folyóiratban megjelent Márai-cikkek vezérmotívumát a felvidéki városi polgár különös kultúrájában, életvitelében látja, továbbá Márai izzó hazaszeretetében. Az író pártok és politikusok fölött állt, egységes szellemet jelentett az emigrációban. E könyv segít azt az embert megismerni, aki erről a szellemi tartásról (is) nevezetes.
(Méhes László szerk.: Egyszemélyes emigráció. Márai. Emlékek – töredékek. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2003. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
