A „zámolyi romák” néven elhíresült csoport hányattatásairól szóló tudósításokat csaknem négy éven át a legfontosabb belpolitikai események között hozta a honi sajtó, később a külföldi média is részletesen taglalta a történteket. Az alapvetően szociális kérdésből politikai szakítópróba lett. A különféle érdekeltségű erők ádáz csatába kezdtek a romák feje fölött: egyesek a rasszizmus áldozataiként állították be őket, míg mások csupán „menekülő gyilkosok”-nak nevezték a társaságot, kiket az ország és az Orbán-kormány lejáratására használnak fel.
A végeredmény: egy pusztuló, majdnem lakatlan nyomortelep Zámoly határában, amely az adófizetőknek legalább 30 millió forintjukba került.
– Nézze meg, érdemes, ez lett a vége a cirkusznak – mondja a faluban a telep felé mutatva egy utcabeli, majd távolodtában legyint egyet…
Zámolyon, a Petőfi utca legvégén, a falu szélén, egy leégett vályogviskó szomszédságában állnak azok a házak, amit a hajléktalanná vált zámolyi romáknak épített az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) 1998 és 2000 között. Az egyik, kétlakásos családi házat be sem fejezték, mivel a kivitelező a családok strasbourgi exodusa után „lelépett”. A másik, négylakásos ház még áll, sőt lakói is vannak. Hogy kerítést is terveztek a porta köré, már csak néhány fémcső jelzi, az udvarban három autó áll, két Lada meg egy ezüst színű BMW. Bizarr látvány. A lepusztult épület tövében autógumik kupaca meg néhány levitézlett ülés.
Pedig 2000. február 5-én, mikor az OCÖ átadta az elkészült négylakásos házat a romáknak, még úgy tűnt, sikertörténetet írtak. Európának ezen a felén azonban néha balul végződnek a sikertörténetek. Különösen, ha e történeteket a politika írja, és e történetek főszereplői romák.
Az országos botránnyá dagasztott, egy fiatalember értelmetlen halálával, valamint a romák strasbourgi „kirándulásával” végződő történet meglehetősen hétköznapi eseménnyel kezdődött még 1997 októberében, amikor az itt pusztító vihar miatt a volt uradalmi major egykori gazdasági, cselédségi épületei életveszélyessé váltak. Az ott meghúzódó, többségükben illegális lakásfoglalók feje fölül a szó szoros értelmében elvitte a szél a fedelet. A családok ezután követelték az önkormányzattól, hogy tatarozza otthonaikat, vagy adjon helyettük másikat.
Zámoly sosem tartozott a gazdag települések közé, így ha akarták, sem tudták volna teljesíteni a romák óhaját. A régi major épületeit ledózerolták, mondván, nem vállalhatnak felelősséget az esetlegesen bekövetkező tragédiáért, ha a cigányok – jobb híján – mégis visszaköltöznek a romos épületekbe. Az ombudsman később jogtalannak ítélte a bontást. A településnek szociális lakásai nem voltak, ezért úgymond átmeneti jelleggel a mintegy negyvenfős közösséget beszállásolták a falu kultúrházába. Az első sajtóhíradások 1998 elején láttak napvilágot az ügyről, és a médiában már ekkor általánossá vált az az értelmezés, hogy a zámolyi romák a települési önkény és a falubeliek rasszizmusának áldozatai.
Ekkoriban lépett színre Krasznai József, a Fejér Megyei Cigányok Független Szövetségének vezetője, aki már 1998 áprilisában ígéretet tett arra, hogy segít az itt élő romák kivándorlásában. A településen közben egyre nőtt a feszültség. Májusban kikapcsolták a villanyt a művelődési házban, mivel a romák közel százezer forintos tartozást halmoztak fel, a lakosság tiltakozott a cigányok tervezett ingatlanvásárlása ellen, a kultúrház ablakait pedig garázda fiatalok kővel törték be.
A sajtóban egyre hisztérikusabb hangvételű tudósítások láttak napvilágot. A Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány az első pillanattól fogva élen járt a zámolyiak „érdekvédelmében” – mindvégig elutasítva a kompromisszumot kereső OCÖ törekvéseit. Különös metamorfózis során az alapvetően szociális probléma országos etnikai konfliktussá változott. A zámolyi romák „két tűz közé” kerültek.
Az OCÖ a rendelkezésére álló eszközökkel igyekezett megoldani, elsimítani az ügyet: a családoknak hosszas huzavona után, 1998 augusztusában telket vásároltak, megkezdődtek az építkezés előkészületei. Az engedélyek azonban késtek, miközben a kultúrházból az ott lakó cigány családoknak menniük kellett. Ezért az OCÖ átmenetileg Budapesten helyezte el a csaknem 40 fős csoportot.
***
A megvásárolt telken faházakat állítottak fel, a romák aztán ide tértek vissza.
Közben folyt az építkezés, amelyben a megegyezés szerint a romák nemcsak a „szocpoljukkal”, de munkaerejükkel is részt vállaltak.
A sajtó viszont mindvégig pergőtűz alatt tartotta az OCÖ-t, ami finoman szólva nem segítette a probléma megoldását. Ebben a hangulatban történik az a gyilkosság, amely a helyzetet végképp elmérgesíti. Augusztus 28-án éjjel a romák faházainál csákánynyéllel brutálisan agyonvernek egy 21 éves csákvári fiatalembert. Mint azt lapunk később egy védett tanú vallomása alapján feltárta, a bulvár szintre sülylyedt médiatudósítások által sugalmazottal ellentétben nem etnikai jellegű konfliktusról volt szó: valójában kábítószer-elszámolási vita állt a gyilkosság hátterében. Ennek ellenére a Roma Polgárjogi Alapítvány képviseletében Hell István az első pillanattól fogva úgy állította be az ügyet, mintha a romákat rasszista támadás érte volna, és ez vezetett a tragédiához. (A bíróság végül 2003 tavaszán jogerősen 11 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Krasznai Krisztiánra, aki a halálos ütést a fiatalember fejére mérte. Az ügyben eredetileg hét embert vádoltak, közülük ketten menedékjogot kaptak Strasbourgban, ahová Krasznai József vezetésével 2000 júliusában utaztak ki a romák.)
A médiumok a zámolyi romák útját a magyarországi rasszizmus elleni jogos tiltakozásként interpretálták, „negyven értelmiségi” még köszönőlevelet is küldött a francia köztársasági elnöknek a befogadásukért. A levél írói az ’56-os szabadságharcosok és a gyilkossági ügy miatt menekülni kényszerülő zámolyi romák között vontak párhuzamot. Ekkor már tagadhatatlanná vált, hogy nem a cigányok sorsáról van szó: a romák a nagypolitika játékszereivé váltak. Krasznai vezényletével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, és beperelték Magyarországot, 130 millió forintos kártérítést követelve. „Üldöztetésükről” dokumentumgyűjteményt állítanak össze, ami felkerült az internetre is. A Magyar Nemzet a tekintélyes Janes brit biztonságpolitikai folyóirat hírére hivatkozva 2001-ben Magyarországon elsőként jelenti: a zámolyi exodus orosz titkosszolgálati operatív akció eredménye, melynek célja, hogy Magyarországot minél kedvezőtlenebb színben tüntesse fel az EU-s csatlakozási tárgyalásokon. A lap állításait az oroszok visszautasították. Lapunk ez idő tájt arról is beszámolt, hogy a romák utazását egy izraeli professzornő finanszírozta, de Krasznaiék az út lebonyolításához felhasználtak közpénzeket is.
A romák tehát távoztak, és itt hagyták a nekik épített fürdőszobás lakásokat, amelyeket az átadás előtt adományokból bebútorozott az OCÖ (mindenki kapott kályhát is, hozzá pedig 30 mázsa tűzifát). Korábban a családoknak 50 ezer forint beköltözési segélyt folyósítottak, s megvoltak a tervek arra nézve is, hogy miként lehet tartós megélhetést biztosítani számukra. Egymillió forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak volna egy kisállattenyésztési pályázat keretében. Ekkor még mindenki boldog volt – erről tanúskodnak az akkori televíziós felvételek is. Ám ez nem tartott sokáig. Az épületek lepusztítása szinte azonnal megkezdődött, s mire az ott lakók az állítólagos fenyegetések elől áprilisban Csórra, Krasznaihoz menekültek, már nem sok mozdítható maradt otthonaikban.
A pokol strasbourgi utazásuk után szabadult el. A házakat teljesen kifosztották, még az ablakkereteket is elvitték. Az ingatlanok sorsa máig bizonytalan, hiszen a tulajdoni viszonyok bonyolultak. A telek az OCÖ-é, a házak a romáké, de mivel részben szocpolból épültek, ezért még egy évig nem lehet őket eladni. A vizet és a villanyt kikapcsolták, a pusztuló házakat legális és illegális lakók foglalták el.
A kutyaugatásra egy középkorú roma asszony dugja ki a fejét a négylakásos épület ajtaján. Négy gyermekével és élettársával költözött be az utcafront felőli lakásba még karácsonykor a közeli Kislángról. Mint mondja, ő jogos tulajdonos itt, „benne van az építkezésben a gyerekek utáni szocpol”, mégsem tud bejelentkezni. A másik lakásból egy fiatalember lép ki. Mint kiderül, harmadmagával él itt, autószerelésből tartja el magát, ezért állnak a ház előtt a kocsik. A porta hátsó fertályán egy másik lakást is mutat: a teljesen lepusztított épület hamarosan benépesül. Egy zámolyi roma család készül beköltözni ide a Belmajorból. Nem könnyű itt, de nincs más – panaszolják mindketten. A fiatalember nem érti, hogyan lehet veszni hagyni ezt a nagy értéket. Miért nem utalják ki hivatalosan is a rászorulóknak? – kérdezi.
Újvári József polgármester úgy véli: a mostani helyzet meglehetősen terhes az önkormányzat számára is, ezért megkeresték az OCÖ új elnökét, hogy tisztázzák végre a lakások tulajdonviszonyát és a kialakult helyzetet.
Egyelőre a fiatalember és a polgármester is a válaszra a vár.
Jókora felháborodást váltott ki egyes nézők körében a Tv 2 Napló című műsorában múlt vasárnap sugárzott riport a szlovákiai romák „éhséglázadásáról”. A több mint tízperces tudósítás a kereskedelmi televíziózásban használatos hatásvadász trükkök zömét bevetette: kilassított, zenére vágott képek, ágyban fekvő gyerekek és könnyező felnőttek, bombasztikus mondatok, demagóg összehasonlítások erősítették az eseményeknek azon olvasatát, miszerint a – boltok kifosztását megelőzendő – kivezényelt karhatalom csupán fajgyűlölő indíttattásból cselekszik.
Hadas Kriszta riportja a következő szavakkal indult: „Éhséglázadás Szlovákiában. Háború az utcákon. Kő- és üvegzápor, könnygáz, riasztólövések, vízágyú és gumibot. Ezt történt Tőketerebesen, ahol a romáknak már nem volt mit veszíteniük, csak az életüket. Mert éheznek, mert munkanélküliek, mert képzetlenek és mert náluk a remény halt meg először.” A riporter szerint az oszágban „évek, évtizedek óta csak nőtt a feszültség – csak a vak nem látta, hogy ennek harc lesz a vége”, és a szociális konfliktust úgy oldották meg, hogy kétezer gumibotos katonát vezényeltek ki a helyszínre.
A készítők lefilmezték a Terebesről kivonuló karhatalmi erőket, amint megállnak egy vendéglőnél, „mert, ugye, egy kommandósnak is enni kell, ezalatt az éhes romák Terebesen egyre dühösebben adják elő sérelmeiket”.
A Tv 2 internetes fórumán a műsor sugárzása óta több mint ezenyolcszázan szóltak hozzá a témához. Illetve sokan csak szerettek volna, mert a hozzászólások jelentős részét a „moderálási elvek” miatt törölték. Akiknek mégis sikerült véleményt nyilvánítaniuk, azok zöme sérelmezte a riport tendenciózusságát és egyoldalúságát. Többen arról is érdeklődtek, a riportban miért nem hangzott el, hogy csak azoknál a polrgároknál csökkent a felére a szociális segély összege, akik nem vállalták a közhasznú munkát, és azt is megjegyezték: a fosztogatók többnyire kávét, dohányt és cigarettát loptak a kifosztott üzletekből. Az egyik hozzászóló hiányolta az egyik üzletben megsérült dolgozók megszólaltatását, mások az újságírók felelősségét vetették fel, szerintük ugyanis a hasonló riportok további törvénysértésekre sarkallhatják a romákat.
Lapunk megpróbálta elérni Hadas Krisztát is, hogy a felmerült kérdéseket a tudósítással és az újságírók felelősségével kapcsolatban feltegyük neki, de lapzártánkig nem sikerült a riportert elérnünk.
*
Gyermek a szlovákiai Vásárhely nyomortelepén. A média sokszor megelégszik az érzelmileg hatásos, de semmitmondó klisékkel
origo.hu
Érettségi: kezdődnek az írásbeli vizsgák, rekord születhet idén
