Iraki küldetés

Nem tartozom az amerikai elnök biztonsági tanácsadói közé, CIA-ügynök sem vagyok, a katonai hírszerzés és felderítés terén sem szereztem tapasztalatokat, de ha annak idején engem kérdeznek, akkor tévedhetetlenül megmondtam volna, hogy Irakban nincsenek nukleáris és tömegpusztító fegyverek. Sőt, arra is rájöttem, hogy ezzel a ténnyel maga Bush elnök is tökéletesen tisztában van. Ugyanis, ha az elnöknek csak szemernyi kétsége lett volna Szaddám tömegpusztító arzenálját illetően, akkor nem indítja el a hagyományos fegyverzetű szárazföldi csapatait, nem teszi ki őket a tömegpusztító fegyverek esetleges válaszcsapásának. Arra valók a diverzióra kiképzett kommandók és a légierő, hogy az ilyen bázisokat felderítsék és megsemmisítsék, annak hiányában csak felelőtlen mészárosok rendelnek el általános támadást, nem a világ legdemokratikusabb elnöke. Bush nem annyira felelőtlen, hogy az amerikai katonák tömegeit lemészároltassa, pontosan tudta, az állítólagos tömegpusztító eszközöktől nem kell félnie. Csakhogy ezek a nem létező fegyverek szolgáltatták a háború legfőbb ürügyét. Az USA azokkal fenyegetőzve rángatta bele a fél világot Irak lerohanásába. A magyar „honvédelem” örök dicsőségére mi sem maradhattunk ki a diadalmas buliból. Annak ellenére sem, hogy az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, nem a nemzetközi kötelezettségeink, hanem a szövetségesünkkel szembeni szolgalelkűség s valami homályos gazdasági haszonszerzés indokolják a részvételünket. Egy esztendő alatt kiderült, az iraki nép nem tartja felszabadítónak az amerikaiakat és szövetségeseiket, nem kér a modern, liberális demokráciából. Ilyen körülmények között a magyar katonai jelenlétet sem lehet „humanitárius misszióként” beállítani, éppen ellenkezőleg, a magyar csapatok is, akarva-akaratlanul a megszálló szerepét játsszák. Magyarán: katonáinknak eddig sem volt, most már pedig végképp nincs semmi keresnivalójuk Irakban, ha az ország vezetőiben maradt még valami gerinc és tisztesség, akkor sürgősen hazahívják őket.

Tudom, jelenleg hazánkban nem sokat számít a közvélemény, de olyan attraktív demonstrációra, mint amilyen tegnap a Parlamentben megesett, még az igaz ügy érdekében sincs semmi szükség. Parlamentbe képviselőket küldenek a választópolgárok, s nem hőzöngő delegációkat. Az ország házában nincs helye transzparenssel felszerelkezett tüntető csoportoknak, röpcédulásnak, botrányos figyelemfelhívásnak. Az Ahimsa csoport nevű négyfős társaság műsoron kívüli fellépése minden szempontból elítélendő. Felfoghatatlan, hogy az egyentrikóba öltözött fiatalok röpcédulákkal és transzparensekkel a hónuk alatt miként juthattak át a roppant szigorú és alapos ellenőrzésen. (Talán brókernek nézték őket.) Szerencsétlen akciójuk csak árt az ügynek, amelyet képviselni akarnak. A kormánypártok provokációt kiáltanak, így a háború támogatói lehetőséget kapnak arra, hogy jelentéktelen, mellékes témákkal foglalkozzanak, és ne a lényegről beszéljenek.

Az Ahimsa csoport kisded „rohamosztagát” a parlamenti teremőrök erőszakmentesen kitaszigálták az épületből. Pillanatnyilag az átmenetileg Irakban állomásozó magyar alakulatok is békében hazatérhetnek. Előfordulhat, hogy elesnénk az iraki újjáépítést szolgáló üzleti lehetőségektől, amelyekből eddig csak az ígéreteket láttuk. Uncle Sam aligha lesz hálás, mert infantilis módon védelmeztük világhódítói presztízsét. Legfeljebb köszönetképpen minket is elsüllyeszt feneketlen zsákjában. S abban nem lesz köszönet.