Hosszú időnek kellett eltelnie a támadások után, hogy végre felállhasson egy olyan, kellő tekintéllyel és jogosítványokkal rendelkező testület, amely fényt derít Amerika legnagyobb tragédiájának körülményeire, és levonja a megfelelő tanulságokat. A vonatkozó törvényt csak 2002 novemberében ellenjegyezte George W. Bush, akinek politikailag egyáltalán nem kedvező a bizottság működése és az azt követő fokozott nyilvánosság. Eredetileg 18 hónapos mandátummal ruházták fel, és jelentését május 27-én meg kellett volna tennie. A kongresszus azonban két hónapos haladékot adott, így július 26-ig kell munkájuk eredményéről beszámolniuk, míg augusztus végéig teljesen be kell fejezniük tevékenységüket. A bizottság tíz – egyenlő számban demokrata és republikánus – tagból áll, munkáját nyolcvan alkalmazott segíti, akik között több szaktekintély is van, például egykori magas rangú tisztségviselők, professzorok, jogászok; mind egy szálig átestek a szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon. A testület kezdetben hárommillió dollárt kapott, ám később a törvényhozás ehhez további tizenkétmillió dollárt szavazott meg (összesen tehát csaknem hárommilliárd forintot).
A bizottság ez idáig több mint ezer személyt hallgatott meg tíz országban, kétmillió oldalnyi – sokszor szigorúan titkos – dokumentumhoz férhetett hozzá, de a legnagyobb hatásuk természetesen a Washingtonban tartott nyilvános meghallgatásoknak volt. Eddig öt napon át zajlottak a kínos kérdésektől és súlyos ellentmondásoktól hemzsegő ülések, amelyeken a jelenlegi és az előző kormányzat vezető figuráinak kellett beszámolniuk. Az udvariassági formulákat sokszor mellőzve, a bizottsági tagok szinte kihallgatást tartottak, és ha nem elképzeléseik szerinti módon érkeztek a válaszok, vagy a „delikvens” megpróbált kibújni a nekiszegezett kérdés elől, bizony nem haboztak a szavába vágni és figyelmeztetni arra, hogy miért is van ott. Hogy a terrortámadásokhoz vezető időszak eseményeinek feltárása nem egzakt tudomány, arra élesen rávilágított a Fehér Ház korábbi terrorizmus-szakértőjének és Bush elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának a beszámolója, amelyek élesen szemben álltak egymással. Richard Clarke kezdetben könyvével vívott ki figyelmet magának, amelyben beszámolt arról, hogy a Clinton-éra alatt egy pilóta nélküli felderítőgép valószínűleg Oszama bin Ladent, a későbbi támadások kitervelőjét azonosította, ám a bizonytalanság miatt mégsem indítottak akciót az elfogására vagy a megsemmisítésére. A bizottság színe előtt úgy nyilatkozott, hogy míg a Clinton-adminisztrációnak prioritás volt a terrorizmus és az al-Kaida elleni harc, addig a Bush-kormányzat első nyolc hónapjában fontos, de nem sürgősen megválaszolandó kérdésként tekintett rá. Condoleezza Rice – akit csak hosszas nyomásgyakorlás után engedett el főnöke a nyilvános meghallgatásra – ezzel szemben azt mondta, hogy Bush legalább negyvenszer kapott eligazítást az al-Kaida tevékenységéről, ám ezek szinte kizárólag a külföldi aktivitásról szóltak. Az elnök nem akart minden kisebb al-Kaida-megmozdulásra reagálni. „Elegem van a legyek hessegetéséből” – idézte Rice a főnökét. Hasonló szembenállást tükrözött Janet Reno előző és John Ashcroft jelenlegi igazságügyi miniszterek beszámolója. Reno szerint tervek álltak készen Bin Laden elfogására vagy megölésére, ezzel szemben Ashcroft kijelentette, hogy utánajárt, és a Clinton-kormányzat alatt nem készültek a terroristavezér likvidálására.
Az ellentmondások dacára közbülső jelentéseiben a testület már tanúbizonyságát adta annak, hogy határozott véleményalkotásra képes. Az egyik ilyen dokumentum zárómondata nem egyéb, mint egy kérdés: Ki felelős a hírszerzésért? A választ a meghallgatott személyek beosztása és munkahelye egy kívülálló számára érthetően adja meg. A maguk intézkedési jogkörével annyi intézmény és személy gyűjthet információt a terrorizmusról, és annyi helyen elemzik azt, hogy egyáltalán nem tűnik lehetetlennek: a döntéshozók nem értesültek időben vagy olyan formában, amely felkeltette volna az érdeklődésüket. Egy FBI-ügynök 2001. júliusi jelentése, amely az országban pilótaképzést folytató arabok megfigyelését indítványozta, elakadt, egy másik, Bushhoz is elérő jelentés pedig nem váltott ki intézkedést. A bizottság a CIA-t sem illette szép szavakkal, amit annak igazgatója, George Tenet határozottan visszautasított. Vallomásában ugyanakkor nem tagadta, hogy a nekik dolgozó kémhálózat már régóta el volt hanyagolva, és még legalább öt évbe telik, amíg sikerül kiépíteni a szükséges fedett hálózatot. A bizottság elnöke, Thomas Kean nem tagadta, hogy az igazgató kijelentése „megijesztette”.
Megfigyelők nem mulasztják el megjegyezni, hogy a bizottság végleges jelentésének nyilvánosságra hozatalára akkor kerül sor, amikor az elnökválasztásért csatasorba állók éppen muníciót gyűjtenek az őszi kampányhoz. John Kerry demokrata jelölt egyelőre csak stábjának tagjain keresztül reagált érdemben a fejleményekre, de minden bizonnyal nagy várakozással tekint a végkifejletre, hogy a testület megállapításait felhasználhassa ellenfele, a terrorizmus elleni harc hősének szerepében tetszelgő Bush lejáratására.
origo.hu
Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?
