Tulajdonképpen szitokszó a benzin Magyarországon, talán néhány ezren lehetnek, akik hivatásos üzemanyag-turistaként örömmel üdvözlik a meglehetős gyakorisággal bejelentett áremelkedéseket. A honi fogyasztó árérzékeny – a kereskedelemben az a mondás járja, hogy egy százforintos akció kedvéért sokan képesek Budapest két legtávolabbi pontja között zötykölődni órákig –, így nagy port kellett volna fölvernie annak a hírnek, miszerint a Magyar Autóklub jogerősen is megnyerte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellen indított próbaperét, amely eljárás hátterében a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. (Mol) tisztességtelennek feltételezett árképzése állt. A Legfelsőbb Bíróság azt mondta ki ítéletében, hogy a GVH korábban lefolytatott vizsgálata hiányos volt, és elrendelte, hogy nemcsak a külföldi összehasonlító árak, hanem a cég valós ráfordításai alapján is meg kell vizsgálni a Mol nagykereskedelmi üzemanyagárait. Csakhogy a szenzációról az Autósélet olvasóin kívül nem sokan értesülhettek, így az olcsóbb benzin ígéretével kecsegtető ítélet fölött érzett össznépi öröm is elmaradt. S talán jobb is ez így.
A per története 2000-ig nyúlik vissza. Az autóklub ekkor támadta meg a GVH azon jelentését, amelyben a vizsgálódók a Mol üzemanyagár-képzését mind a kis-, mind a nagykereskedelmi piacon teljes mértékben rendben lévőnek találták. Az autósok érdekvédelmi szervezete azt állította, hogy az rt. indokolatlan mértékben emelte árait, visszaélve monopolhelyzetével. Mint emlékezetes, a Magyar Autóklub ebben az időben indította útjára diszkont kúthálózati programját: több mobil töltőállomáson mérték a benzint és a gázolajat a Mol áraihoz képest 10 forinttal olcsóbban.
A versenyhivatal azonban 2001. január 26-án hozott határozatával megszüntette az eljárást az olajcég ellen, mivel nem volt megállapítható, hogy a vállalat visszaélt volna gazdasági erőfölényével. Az ügy ezután került a bíróság elé. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke akkor azt mondta: azt szeretnék elérni, hogy a Mol árképzése feleljen meg az uniós elveknek, tehát az olajipari részvénytársaság a külföldi előállítási költségek helyett a hazai tényleges kiadásaival kalkuláljon. A jogi képviselő azzal indokolta a célkitűzést, hogy a Mol az alapul vett nemzetközi árakban a hazainál jóval magasabb nyugati fizetéseket vette figyelembe, ugyanakkor kőolajkészletei jelentős részét a keleti piacról szerezte be, feltehetőleg a világpiacinál alacsonyabb áron. De felrótták a cégnek azt is, hogy a vasúti szállítás költségeivel számol, miközben vezetéken érkezik az országba a nyersanyag.
A Legfelsőbb Bíróság tavaly novemberben hozott s az idén kihirdetett ítéletének indoklásából kiolvasható, hogy a Mol által alkalmazott árelv lényege a következő: a belföldi ár a mediterrán térségből származó lehetséges importárral egyezett meg. Tehát az olajcég úgy állapítja meg a benzin árát, hogy megvizsgálja, mennyibe kerülne az üzemanyag külföldi, konkurens cégtől történő beszerzése. Szakértői vélemény alapján rögzítették azt is, hogy a cég határozottabban, gyorsabban reagált a világpiaci árnövekedésekre, mint az árcsökkenésekre. A bíróság megállapította, hogy a Mol a nagykereskedelmi piacon valóban erőfölénnyel bír, ám ezzel nem él vissza. Ugyanakkor kimondta, hogy ha az üzemanyagárak megállapítására több módszer is létezik, akkor valamennyit meg kell vizsgálni.
A Mol képviselői szerint azonban a vállalat éppen hogy az európai normákat követi. A GVH részletesen vizsgálta a Mol Rt. 1997 és 2000 közötti árpolitikáját azzal a céllal, hogy megállapítsa, nem tekinthetők-e túlzottan magasnak a vállalat által alkalmazott eladási árak, azaz nem él-e vissza a Mol bizonyos piacokon valóban meglévő erőfölényével. A vizsgálat eredményeképp született határozat kimondta, hogy a Mol mind a nagy-, mind a kiskereskedelem liberalizált piacain versenyárakat alkalmaz, üzleti tevékenységében nem tudja tartósan függetleníteni magát a piac más tőkeerős szereplőitől, így folyamatosan versenypiaci körülmények között végzi tevékenységét – reagált a részvénytársaság sajtóosztálya a Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán nyilvánosságra került felvetésekre. A kiskereskedelemben, tehát a töltőállomásokon alkalmazott árak tekintetében a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amely szerint a Mol versenyárakat alkalmaz, semmilyen módon nem diszkriminálja versenytársait. Viszont a nagykereskedelmi árat illetően az elsőfokú bíróság ítélete arra kötelezte a GVH-t, hogy szerepeljen a vizsgálatában egy költségalapú elemzés is.
Az olajipari cég szerint a költségalapú árképzés a Mol esetében a lehető legszerencsétlenebb választás lenne, mivel a több terméket előállító gyártóknál – a nemzetközi közgazdasági szakirodalom szerint is – az egy termékre jutó költségeket nem lehet eredményesen és pontosan megállapítani. Kiváltképp igaz ez olyan termékekre, amelyeknek meghatározott tőzsdei áruk van.
A Legfelsőbb Bíróság ennek ellenére hiányolta a GVH költségalapú elemzését, és ennek elvégzésére kötelezte a hivatalt. A Mol álláspontja szerint a bíróság olyan feladat elvégzésére kötelezte a GVH-t, amely egyrészt rendkívül bonyolult, másrészt végső döntése szempontjából célszerűtlen. A hivatalnak ugyanis esetleg árszabályozási hatóságként kellene megjelennie, s ez a liberalizált piacon nem lehetséges.
Az olajipari részvénytársaságnál azt is állítják, hogy az autóklub logikáját követve a Mol abban lenne érdekelt, hogy magas költségek mellett értékesítse a termékeit, hiszen így a megemelkedett költségekre hivatkozva emelhetné az üzemanyagok árát.
A GVH néhány hete kezdte meg újabb, immár költségalapú vizsgálatát. Végeredmény a feladat öszszetettsége miatt csupán hónapok múlva várható. A Mol illetékesei azonban leszögezik, hogy bármi legyen is az eredmény, az a kiskereskedelmi árakra semmiféle hatást sem gyakorol. Pedig a magyar autósok szervezetének célja épp az üzemanyagárak csökkentésének elérése, hiszen benzinár tekintetében Magyarország továbbra is a térség negatív értelemben vett éllovasa.
A kulcsszó az adótartalom. Hazánkban az üzemanyagokat háromféle adó sújtja. A tavalyi adatok szerint a legkisebb tétel az úgynevezett készletezési díj, ami literenként 3,38 forint, a jövedéki adó 103,50 forintos összege azonban még a benzin nettó árát is meghaladja. Mindehhez járul még a magyar találékonyságot ékesen bizonyító megadóztatott adó: a végfelhasználói ár kiszámításakor ugyanis a jövedéki és készletezési adóval terhelt árat tekintik nettó árnak, így erre jön rá a világviszonylatban szintén magasnak tekinthető 25 százalékos általános forgalmi adó. Mindez tetemes bevétellel gyarapítja az állami költségvetést: az autós ötvenliternyi üzemanyag megvásárlása esetén majdnem 8000 forinttal gyarapítja az államkasszát. A Magyar Ásványolaj-szövetség (MÁSZ) adatai szerint 2002-ben 1 692 709 058 liter motorbenzint adtak el Magyarországon, gázolajból pedig 1 141 367 611 liter fogyott. A benzin átlagára a Mol és a MÁSZ számításai alapján ekkor 224,7 forint volt, amely összeg majd 67 százalékát, vagyis 150 forintot az adótartalom tette ki. 2002-ben tehát a benzinből származó állami adóbevétel 254 milliárd forint volt. Hasonló módszerrel könnyedén kideríthetjük azt is, hogy ugyanebben az esztendőben a gázolaj értékesítése 145 milliárd forintot hozott az államkasszának. Tehát összesen 400 milliárdnyi adóforintról beszélhetünk, ami hazánk éves költségvetésének tíz százaléka.
Egyértelmű tehát, hogy a precedensértékű bírósági ítélet ellenére a magyar autósok terhei a közeljövőben nem csökkennek jelentős mértékben. Bécsben nyitott cukrászda ide, Amszterdamban vállalt pincérnői állás oda, ezen a május 1-jei európai uniós csatlakozás sem segít.
origo.hu
A klímák után a hűtőket is betiltaná az EU
