Szépen követi a kamera az ezüstszínű autót. Felénk kanyarodik, átmegy alattunk, s megáll arrébb, a faház előtt. Egy erdő közepén vagyunk, csend honol, méltóságteljesen állnak a szálfák. Mindössze egy percet hagy Haneke nekünk, hogy azt hihessük, tán idill költözhet végre belénk, a perc azonban hamar tovaketyeg, és az autóból kiszálló kedves család belesétál a világ végébe. Az apát rögvest leölik, mellékesen, csak úgy; a puskát fogó idegen ráébreszt minket, hogy ezúttal nem fogunk szórakozni a vetítőteremben. Michael Haneke filmje mai apokaliptikus ballada. Aki szórakozni jár a moziba, veheti a kabátját.
A dolgozat címét Haneke a legrégebbi germán költeményből, a Codex Regiusból kölcsönözte, amelynek egyik fejezete a világ végét jósolja: „A fejsze ideje / A pajzsok széthasadva / A szél ideje, a farkas ideje / Mielőtt a világ elsüllyed / Senki sem menekülhet”.
A Farkasok ideje katasztrófafilm. Különös módon ijeszt ránk. Semmit nem tudunk meg magáról a katasztrófáról, a filmbéli helyszín ismerős, európai, ám mintha a vidéki tájban Stalker kalauzolna minket: a családfőt vesztett család tarkovszkiji sínek, bozótosok között bolyong. A meg nem nevezett országban káosz uralkodik, megszűnt az emberi barátság, csak az egyéni túlélés fontos. A tabudöngető filmrendező azt feszegeti, hogy mi történne velünk, civilizáltakkal, ha ránk köszönne a világvége-érzés, ha meglepne minket valamilyen ismeretlen, globális katasztrófa, ami elől nem véd meg az állam, a társadalom, a közösség, a család és a barátság burka, s amely elől menekülni nem igazán lehet, de a létfenntartó ösztönök mégis minden reggel talpra állásra buzdítanak. Egy család menekül valami elől, ami elől bujdosni nem lehet. Az anya némileg átveszi a családfő szerepét, elrejtené a gyászt, ám hamar összeroppan; serdülő kislánya szembenéz az anyáról való fájdalmas leválás megmásíthatatlanságával, míg félénk kisöccse angyalarccal kénytelen kettesben maradni a Magánynyal, ahol csak a visszanyelt gyerekkönnyek táplálják a megnémult lelket. Megjelenik egy elvadult kamaszfiú is, az önző létfenntartás szimbóluma, aki elfojtja magában a szeretetvágyat, álarca azonban átlátszó. Mert Haneke gyűlöletes elvadultjaiban minden emberi ott bujkál a vég előtti lebegés napjaiban is. A Farkasok idejében az emberek elölről kezdik. Az új elvadultságból a bizonytalan, ám bizonyosan elérkező jövő felé tétovázva. Haneke filmje nemcsak vég, újrateremtés is. Az utolsó néhány snitt kárpótol a hosszú gyötrelemért: egy meghallott babona miatt a kisfiú a sínek közepére rakott hatalmas tűzbe készül, meztelenül, a perzselő forróság ellenére dideregve, egyedül a koromfekete éjszakában. Hirtelen megmenti egy idegen. Mert az ember végül mégis megmenti, védelmezi, óvja a másikat. Könnyek, szorító ölelés. Aztán csak a várva várt vonatból látjuk a rohanó, napfényes tájat, az elhagyott apokalipszist.
(Farkasok ideje, francia–osztrák filmdráma, 120 perc. Írta és rendezte: Michael Haneke. Forgalmazza a Budapest Film.)
Michael Haneke 1942-ben született Münchenben.
