Életveszélyes gyógyszeráremelések
Az egészségügyi pénztár által csökkentett támogatások rontják a betegek gyógyulási esélyeit
Egy éve már, hogy Matejka Zsuzsanna főigazgató aszszonyhoz fordultunk levelünkkel. Kértük, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a forgalomban lévő két gyomorkímélő gyulladáscsökkentő mellett biztosítsa más gyomorkímélő gyulladáscsökkentők OEP-támogatását is, hisz a két forgalomban levő készítmény nem alkalmas valamennyi, a hazánkban élő több mint százezer rheumatoid arthritisesben, Bechterew-kórban, illetve kötőszöveti betegségekben szenvedő, köztük kétezer kisgyermek számára. Kiemeltük, hogy a nem gyomorkímélő gyulladáscsökkentők körülbelül 600 ember halálát okozzák évente Magyarországon. Ez a tény önmagában indokolja más gyomorkímélő gyulladásgátlók, így a VIOXX és a Celebrex támogatását az eddig támogatott Mesulid és Movalis mellett. A VIOXX-ot és a Celebrexet Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában és Lengyelországban is támogatja a társadalombiztosítás.
Matejka Zsuzsanna akkor azt válaszolta, legyünk türelemmel, foglalkozik problémánk megoldásával.
Mi, akik betegségünk következtében néhány év alatt fogyatékossá és munkaképtelenné válunk, akiknek ízületei, gerince eltorzul, kötőszövete, belső szervei, veséje, érrendszere tönkremegy, mi, akik tíz évvel rövidebb ideig élünk a várható átlagéletkornál, türelemmel vártunk. Az OEP azonban a következő újévi meglepetéssel szolgált nekünk.
1. Az eddigi két, 90 százalékban támogatott gyomorkímélő gyulladáscsökkentő, a Mesulid árát több mint a háromszorosára, a Movalis árát – háromheti adagnál – több mint ezer forinttal emelte. A Nidol tabletta, bár lényegesen olcsóbb az előbbieknél, hatásában messze nem azonos.
2. Megemelte egyes gyomorvédő gyógyszerek, köztük kiemelten a Losec árát.
3. Eltörölte kísérő betegségeink kórházi finanszírozását, vagyis reumatológiai betegségünk mellett fennálló csontritkulásunk, magas vérnyomásunk, cukorbetegségünk stb. kezelését már nem fizeti meg a kórházaknak az OEP.
4. A gennyes ízületi gyulladásnak, amely betegségünk és kezelésünk rettegett szövődménye, s amelynek halálozási aránya fejlett egészségügyű országokban is 15 százalék, kórházi normatív ápolási ideje 12 nap. Sehol a világon nem tudnak gennyes ízületi gyulladást 12 napos kórházi kezeléssel meggyógyítani.
Az OEP mindezen rendelkezéseket anélkül hozta meg, hogy a Reumatológiai és Fizioterápiás Szakmai Kollégium, illetve az Immunológia Szakmai Kollégium véleményét figyelembe vette volna. Vannak sajnos más panaszaink is. Csontritkulást megelőző és gyógyító gyógyszert csak akkor kaphatunk, ha elértük a csontritkulás küszöbértékét, holott köztudomású, hogy a szteroid kezelés kikerülhetetlenül csontritkulást okoz, ami megelőzhető lenne. Férfiak még az esetben sem kaphatnak 90 százalékos támogatást biszfoszfonát kezelésére, ha csontritkulásuk van. Ha ezek a nyilvánvaló igazságtalanságok fennállnak, mit remélhetünk a biológiai kezelések finanszírozásától, amelyet szintén finanszíroznak Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában is? Bármily nehéz anyagi helyzetben legyen is az ország, képtelenség, hogy a fogyatékos, létükért küzdő betegekre az OEP vezetése ekkora terhet helyezzen!
Tájékozottak vagyunk, ismerjük betegségünket s annak kezelési módszereit, s tudjuk, hogy más országokban, akár a környező országokban, milyen lehetőségek állnak sorstársaink rendelkezésére. Az OEP és a gyógyszergyártók vitája nem ránk, betegekre tartozik. Ránk az tartozik, hogy a tizenöt százalékos áremelés a valóságban háromszáz százalék a legtöbb gyógyszer esetében, mivel még a kilencvenszázalékos támogatást is megszüntette az OEP. Ezek a gyógyszerek bennünket nem gyógyítanak meg, csak átsegítenek a következő napra. A több mint százezer kötőszöveti betegségben szenvedő embert és azok családjait testileg, lelkileg és anyagilag ellehetetlenítik.
A főigazgató asszonynak haladéktalanul vissza kellene vonnia a minket sújtó rendelkezéseit. Az ENSZ által meghirdetett csont és ízület évtizedében élünk, amely a mozgásszervi betegek életminőségének javítását tűzte ki célul. Az OEP által hozott rendelkezések viszont a mi életminőségünket nem javítják, hanem lényegesen rontják! Ebbe nem törődhetünk bele.
Schopper Györgyné, a Magyar Lupus Egyesület elnöke; Dr. Majtényi Sándor, a Bechterew Klub elnöke, Budapest
Eltávozott körünkből egy élő legenda
Barátságtalan az idei április. A húsvét már nem találta körünkben Zórád Ernőt. A társak, barátok és rajongók számára vigasztalásul itt hagyta finom vonalú rajzait, a színes akvarelleket és a páratlan stílusú, hihetetlen felkészültségről, kor- és emberismeretről tanúskodó képregényei garmadát. „A képregényrajzoló másodosztályú állampolgár” – panaszolta gyakran Zórád Ernő, hiszen az eltelt évtizedekben állami elismerésre, kitüntetésekre nem számíthatott, s a könyvkiadók sem árasztották el megbízásokkal, jóllehet méltán számíthatott volna sikerre.
„Ismert vagyok, közismert, de nem elismert – nyilatkozta némi malíciával, több mint harminc esztendővel ezelőtt, amikor nyugdíjazását kérte. – Megalázóan alacsony a nyugdíj, még kegydíjnak is nevetséges, de ezután legalább azt rajzolom, amit én akarok, és nem amit a szerkesztőség kiagyal” – számolta le az asztalra az ezer-néhányszáz forintot. Egyúttal kiderült: Zórád írónak is kiváló. Nem véletlenül születtek meg ezután több kiadást megérő, saját maga illusztrálta csodái az Egy vándorfestő ifjúságai és a legendás Tabán album. Az a képeskönyv, amely után több önálló kiállítása is létrejött, amelyek a mellőzés után meghozták a megérdemelt sikert is. Kritikusok és műgyűjtők rajongtak Zórád Ernő képálmaiért.
Budán, a Rózsadomb lábánál indul fölfelé a Margit utca, ott található egy földszintes házban a Margitkert vendéglő, az egykori Peyerli. Ide járt néhány évtizedig Zórád Ernő is. A korcsma kistermében üldögélt esténként a világhírű balettmester Harangozó Gyula, a garabonciás költő Berda József, olyan legendás hírlapírók, mint Ruffy Péter és Baróti Géza, itt tanyázott a komor vaddisznófej alatt a pénteki asztaltársaság – egy polgári kör a hatvanas években?! –, és itt ült az asztalnál Zórád művész úr, aki minden alkalommal kipakolta az otthon elkészített hideg vacsoráját, hiszen ez volt e vendéglő nevezetessége: az ételt mindenki maga hozta, csak a gyengécske bort adták hozzá, jó esetben Budafokról. „Ez nem vacsora, ez gasztrikus kéjelgés” – állapították meg a vendégek egy-egy jól sikerült este után.
Mára megfogyatkozott a vendégkör. Ha van egy csöppnyi igazság, akkor az égi Peyerliben gyülekeznek. Ott ül a régi asztaltársaság és Sebestyén úr, a főpincér is ott fönn hozza már a fél liter „rosszat”, és minden bizonnyal megérkezett az üzenet a Zórád-házhoz is: – Várunk, Ernő, foglaltuk neked a helyet…
György András, Budapest
Tudományos kutatás veszélyben
Miután a költségvetési zárolások miatt végre kellett hajtanunk az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) korábbi években elnyert és a pályázati úton már jóváhagyott támogatásainak csökkentését, kötelességünk fölhívni a közvélemény és a nyilvánosság figyelmét a következőkre:
A Magyarországon folyó alapkutatások költségei nagy részét az OTKA pályázatain elnyert pénzek biztosítják. Folyamatosan mintegy ötezer kutató munkája függ ezektől.
A költségvetési támogatás az elmúlt két évben 6,7 milliárd forint volt. Az áfatörvény megváltozása és a kétévi infláció figyelembevételével ennek reálértéke húsz százalékkal csökkent.
A 2004-es költségvetéséből 1,266 milliárd forintot zároltak, ami a fenti reálérték-számítás alapján az OTKA támogatásának összesen a 35 százalékos csökkenését jelenti.
Az elvonás:
– sérti az OTKA-törvényt, amely 85 százalékos kötelezettségvállalást biztosít;
– a korábban már elnyert, szerződésben rögzített három-négy éves kutatásokat félúton megakasztja;
– visszafordíthatatlan folyamatokat indít el a magyar kutatóhelyeken, növeli a fiatal kutatók elvándorlását, és a legkomolyabb veszélybe sodorja Magyarország közép- és hosszú távú versenyképességét.
A tervezett elvonások a magyar kutatóműhelyek számára valódi vészhelyzetet teremtenek. Aláássák a miniszterelnök 2003 novemberében, a World Science Forumon bejelentett szándékát, miszerint kiemelten kezelik a kutatás-fejlesztés támogatását, és az arra szánt összegeket 2006-ra a jelenlegi 1,01 százalékról a GDP 1,8-1,9 százalékára emelik, ami az EU átlagos százaléka.
A kutatóműhelyek megerősítése és az ország versenyképessége érdekében az OTKA költségvetésének jelentős növelése szükséges a 2005-ös évben.
Prof. Kollár László, az OTKA Élettelen Természettudományi Kollégium elnöke
Prof. Sándor Péter, az OTKA Élettudományi Kollégium elnöke
Prof. Taxner-Tóth Ernő, az OTKA Társadalomtudományi Kollégium elnöke
Kiskapuk és kijátszóik
A milliárdos sikkasztásokkal vádolt fekete bárányokat fehérre mosni szándékozó paragrafushajlítgatások megkérdőjelezik személyes szabadságomat. Előfordul, hogy a nagy zsiványokat olyan erős paragrafuskordon védi, hogy a polgárokban joggal rendül meg a törvények szakszerűségébe és célirányosságába vetett bizalom. Laikus előtt olyan a látszat, mintha a büntetés mértékét inkább a védelem szakmai tudása és leleményessége, mint az elkövetett bűn határozná meg. Már-már azt érzem, a jogszabályokban rejtőző kiskapuk felismerése és bűnözők előtti nyitogatása olyan jogtudományi versengéssé nemesül a bírói pulpitus két oldala között, amelyben a védelem tovább fényesítheti szakmai hírnevét, a főszereplő pedig neki kedvező eredményhirdetést váró, hallgatag néző. Aki a jogban járatlan, az csak anynyit lát, hogy a címeres gazember olcsón megúszta a milliárdokat eltüntető bűvészmutatványt.
Korchmáros István közgazdász, Budapest
Reményik Ágnes (Gödöllő): Megdöbbenéssel és felháborodással olvastam a Köznevelés című folyóirat március 26-i számában a tisztázatlan körülmények között készült, megkérdőjelezhető eredményű, Vásárhelyi Mária által végzett „kutatásról” szóló cikket. Mivel fiam által érintett vagyok a témában – ő ugyanis a Pázmány Péter Katolikus Egyetem negyedéves történelem szakos hallgatója –, nem tehetem meg, hogy ne adjak hangot véleményemnek. Egy ilyen tanulmány megjelentetése egy pedagógiai szaklapban milyen káros következményekkel járhat egy fiatal, állást kereső történelemtanárnál, aki a tanulmányban szereplő egyetemen szerezte meg diplomáját? Gyermekemről bátran állíthatom, hogy sem „nyíltan”, sem „féloldalasan”, de még csak „kvázi módon” sem rasszista, s nem antiszemita. Társaival együtt ő is megtagadta az elfogadhatatlan, nyíltan provokatív hangvételű kérdőív kitöltését. Őt és hasonló gondolkodású társait ez a felmérés kifejezetten rossz színben tünteti föl. Hogy fogja majd egy iskolaigazgató felelősen eldönteni, hogy az iskolájánál állást kereső, frissdiplomás történelemtanár éppen melyik kategóriába tartozik? Ennek a tanulmánynak a megjelentetésével a döntéshozókat bizonytalanságba sodorták, és megbélyegeztek olyan fiatalokat, akik erre semmilyen módon nem szolgáltak rá. Azt pedig egyenesen elfogadhatatlannak tartom, hogy az Oktatási Minisztérium hivatalos lapjában helyt adnak egy ilyen írásnak!
*
Szabó István (Emőd): Bayer Zsolt írása (Új moralisták, farizeusok, 32. rész, MN, április 3.) után megnéztem a Megváltó utolsó 12 órájáról szóló filmet. Nálunk is megtörtént a csoda, amelyről Bayer ír. A sok, pattogatott kukoricával, literes Coca-Colával feltankolt nézőnek az első öt perc után torkán akadt a falat, és onnantól kezdve vágni lehetett a csöndet. A zokogás akkor kezdett rázni először – és nem is hagyott el a film végéig –, amikor ütlegelni kezdték botokkal a szerencsétlen, meggyötört Embert, Isten fiát, aki képes volt magára venni az emberiség bűneit, szenvedve helyettünk. Tisztán éreztem a csapások súlyát, a korbácsütések pedig elevenként hasítottak a húsomba. Azt kérdeztem magamtól: hogyan üthet egy ember így egy másik embert? Milyen érzésvilága lehetett annak a daróclelkű római katonának, aki így tudta verni embertársát? És vajon milyen lelki atyák lehettek azok a zsidó főpapok, akik honfitársukat – koncepciós vádak alapján – hatalmukat féltve kiszolgáltatják az idegen megszállóknak? Ráadásul – farizeus módon – a rómaiaktól követelik Jézus halálát? A passió egy ember gyalázatos, előre kitervelt elítélése, megalázása, az emberi méltóság, a törvény előtti egyenlő elbírálás sárba tiprása, meggyalázása. A film pontosan megmutatta azt a történetet, amelyet régóta ismerünk. Láttatta velünk az emberi kegyetlenséget, brutalitást, de láthattuk Isten nagyságát és a Megváltó szeretetét is.
*
Kaári Sándor (Makó): Hallgatom a szocialista Mandur Lászlót a tévében, és konstatálom, hogy nem mond igazat. A kérdésre, hogy miért nem szavazták meg a Fidesz előterjesztését, miszerint sürgősségi eljárást (szavazást) javasoltak a kisebb létszámú parlamentre vonatkozóan, a válasz már nem is volt meglepő. Előbb négypárti egyeztetést kell tartani, hogy kialakuljon a konszenzus – mondta Mandur. Sajnos senki nem emlékeztette őt a kérdezők közül, hogy például 2000-ben megvolt az egyetértés a köztársaság elnökének személyéről, de a parlamenti titkos szavazáskor a baloldal felrúgta a megállapodást, és ezért csak egyszerű többséggel, a harmadik fordulóban (!) sikerült megválasztani Mádl Ferencet köztársasági elnökké. Ennyit a baloldal adott szaváról, a konszenzusról.
